�l�k a szob�mban, s a kisfiamat n�zem, mik�zben az igazak �lm�t alussza. Nagyon hasonl�t az apj�ra - mondom magamban, s halkan fels�hajtok. Tekintetem elkalandozik a szekr�ny teteje fel�, majd meg�llapodik egy kisebb m�ret� cip�s dobozon. N�zem egy darabig. Habozok. Levegyem, vagy ne?

V�g�l a sz�p eml�kek elind�tj�k l�baimat, s karjaim m�ris ny�lnak az elny�tt doboz fel�. Odaviszem a kanap�hoz, s szem�gyre veszem csek�lyke tartalm�t: egy var�zsp�lca, n�h�ny pergamen, s egy tucat fot�.

Egyes�vel olvasgatom a pergameneket, melyek mosolyt csalnak sz�m sark�ba. Majd miut�n elfogytak, kezembe veszem a mozg� k�peket. Milyen boldog rajta mindenki. Amint erre gondoltam, arcomon s�s k�nnycseppek indultak v�gig.

Nagyon hi�nyzik. Nem gondoltam volna, hogy a h�bor� �gy fog v�gz�dni. De legal�bb az a gazember megfizetett minden�rt. Meghalt. Persze nagyon sok ember oda lett. Sajnos az �n kedvesem is.

Ism�t fiamra n�ztem. Odal�ptem hozz�, s betakargattam. Mindig lel�ki mag�r�l takar�j�t, ak�r csak az apja. Istenem, mennyire hasonl�t r�. Hogy felejtsem �gy el? Egy er�s any�ra van sz�ks�ge, nem pedig egy elkeseredett asszonyra.

Elhat�roztam magam. Let�r�ltem arcomr�l a k�nnyeket, s visszaz�rtam a dobozt, s visszatettem eddigi hely�re. Jobb gyerekkort kell biztos�tanom neki, mint amilyen az eny�m volt. Igaz, apa n�lk�l, nagysz�l�k n�lk�l.

Nekem sem volt k�nny�, de m�g mennyire nem. B�rcsak k�rtem volna Dumbledoret, hogy t�r�lje eml�keimet. De nem tettem. Nem tettem, mert nem eml�keztem volna a j� dolgokra. B�r igaz, a rosszakra sem.

Le�ltem h�t �r�asztalomhoz, penn�t �s pergament vettem el� a fi�kb�l, s elkezdtem �rni...

K�vetkez� fejezet