4. Fejezet

�js�gcikk �s feladat

H�t �v telt el az�ta, hogy Remus megl�togatott, �s �sszesen tizenkett� az�ta, hogy itt raboskodom. Ez a tizenk�t keserves �v, amely teljesen megkem�ny�tett, �gy �rzem, m�r semmi nem okozhat �r�met, soha. Ezen a reggelen a kis Harry jutott eszembe, aki m�r nem is olyan kicsi, hisz m�r tizenh�rom �ves lesz nemsok�ra. B�rcsak ismerhetn�lek, veled lehetn�k, szerethetn�lek, de �n itt vagyok bez�rva, �s m�g ha tudn�d is, hogy ki vagyok, amit k�tlek, ut�ln�l. Na, mindegy �gysem fogunk soha tal�lkozni, ebben nem is rem�nykedhetek.


Ilyen, �s ehhez hasonl� gondolatok kergett�k egym�st a fejemben, mikor m�l�z�somb�l Caramel, a M�gia�gyi Miniszter hangja z�kkentett ki, aki �pp szok�sos ellen�rz� k�r�tj�t tartotta.

- �, Black! Hogy vagyunk ma reggel? – sz�lt g�nyt�l cs�p�g� m�zes-m�zos hangon, kez�ben idegesen szorongatva a Reggeli Pr�f�ta egyik p�ld�ny�t.

- A k�r�lm�nyekhez k�pest j�l. �s maga? – feleltem t�lem szokatlanul udvariasan.

- Jobb szeretn�k ink�bb m�shol lenni, de sajnos ez is a munk�mhoz tartozik. – mondta kicsit belet�r�dve.

- Azt elhiszem – v�laszoltam g�nyos mosollyal a k�pemen. Ez tasz�thatta, mert elfordult t�lem. L�ttam, hogy t�vozni k�sz�l, de m�g ut�na ki�ltottam.

- Sz�ks�ge van m�g arra az �js�gra? Ha nincs, szeretn�m elk�rni, mert nagyon ritk�n tudok hozz�jutni ilyesmihez – k�rtem udvariasan.

- H�t…- cs�v�lta a fej�t a miniszter. - Nem tudom, mi sz�ks�ge van mag�nak erre, de nem b�nom, megkaphatja – v�laszolta kicsit csod�lkozva.


Odaadta az �js�got az egyik dementornak, aki odaadta nekem. Caramel ek�zben t�vozott, de m�g ell�tte motyogott valamit, hogy „ez hihetetlen, hogy m�g mindig �p”, de �n ezzel m�r nem t�r�dtem. Az �js�got az �lembe vettem, �s mik�zben a szeg�nyes reggelimet fogyasztottam, lapozgatni kezdtem. El�sz�r unottan v�gig lapoztam, de semmi �rdekeset nem tal�ltam, majd elkezdtem t�zetesebben �tn�zni a lapot. Elkezdtem olvasni a c�mlapon l�v� cikket, amely egy csal�dr�l sz�lt, valami Weasley�kr�l- nem volt ismer�s a n�v -, akik valami buta j�t�kon p�nzt nyertek. - Legal�bb valakinek szerencs�je van- gondoltam magamban.



Egy ideig m�g olvasgattam az �js�got, m�r �pp f�lre akartam dobni, amikor ism�t a c�mlapra v�ndorolt a tekintetem. Amikor megl�ttam a csal�dr�l k�sz�lt k�pet felugrottam a hirtelen j�tt er�s �rzelem hull�mt�l, mert a k�pen, egy fi� v�ll�n nem m�s volt, mint egy patk�ny, de nem ak�rmilyen patk�ny, hanem az a p�ld�ny, aki miatt tizenk�t �ve itt szenvedek: Peter Pettigrew.


Mikor felugrottam a marad�k ennival�m ki�ml�tt, �n magam pedig �nk�ntelen�l is felki�ltottam. Nem tudtam, �s nem is akartam a fell�ngol� indulatomnak meg�lljt parancsolni, mert m�r r�g�ta szunnyadt bennem. Csak �rj�ngve �v�lt�ttem, �s egyre csak az a k�p j�rt a fejemben, az a fi�, �s a v�ll�n F�regfark. Ekkor megint �reztem a hideget, �s m�r ny�lt is az ajt�. H�rom dementor lebegett be �s h�rg�tt v�szj�sl�an.

- Mi ez a l�rma Black? – k�rdezte az egyik g�nyos, t�voli hangon �s k�zelebb j�tt, de �n nem tudtam felelni, mert a mar� j�g a mellkasomat mardosta, �s szinte leveg�t sem tudtam venni.

- Semmi k�z�t�k hozz� ti… - pr�seltem ki magamb�l, de nem tudtam befejezni a szok�sos g�nyos megjegyz�semet, mert a szorongat�suk er�sebb volt, mint valaha.


- Hagy… ja… tok – h�r�gtem akadozva, mert az eml�kek �gy �z�nl�ttek, hogy majd megfulladtam. Fojtogatott.

L�ttam �jra a sz�leim megvet� arc�t, d�h�s tekintet�ket, Lily �s James holttest�t, �s v�g�l Remus d�h�s arc�t, amikor megl�togatott itt, a b�rt�nben. De mind k�z�l ez f�jt a legjobban, �s k�ts�gbe esetten kiab�lni kezdtem.

- Remus! Remus! Nem �n voltam! K�rlek, seg�ts! – kiab�ltam szinte m�r �ntudatlanul.

A dementorok jeges kacag�sa visszhangzott a fejemben, �s v�g�l elmer�ltem a k�nz� s�t�ts�gben, amely r�m�lmokkal, �s jeges r�m�lettel volt tele.

�lmomban a Roxfortban voltam, ahol el�sz�r egy patk�nyt l�ttam rohanni, majd a patk�ny �tv�ltozott az �nel�g�lt arc� Peterr�, aki egy v�rz�, sebzett kamasz fi� fellett, �llt g�nyosan kacagva. Harry! – kiab�ltam �lmomban. De Peter r�szegezte a p�lc�j�t, �s kimondta a k�t, retteget sz�t, Adava Kedavra. L�ttam a z�ld f�nyt, �s azt, ahogy Harry test�b�l kisz�ll az �let, �s az �lettel teli z�ld szemek kihunynak

- NEEE! – kiab�ltam.

Ekkor riadtam fel verejt�kben f�r�dve, de gyenge voltam, �gy �jra f�lig �ntudatlan �llapotba ker�ltem, �s a k�vetkez�t motyogtam:

- A Roxfortban van… a Roxfortban van… - hajtogattam, majd �jra elnyelt a jeges hom�ly.


Mikor fel�bredtem z�gott a fejem, de hamarosan kitisztult az elm�m a lelkemben fell�ngol� t�zt�l. Nagy nehezen siker�lt fel�ln�m, �s akkor megl�ttam a f�ld�n azt a k�pet, ami ezt a t�zet fellobbantotta. Petert, aki hamarosan �jra Harry k�zel�ben lesz, �s b�nthatja, meg�lheti. Ki kell jutnom innen, meg kell v�denem Harryt – j�tt a k�vetkez� gondolat, de ezt k�nnyebb volt kigondolni, mint megtenni. Hogyan is juthatn�k ki? Ez k�ptelens�g! De meg kell pr�b�lnom. Csak kell egy j� terv.


Napokig t�rtem a fejem a megfelel� terven, de a dementorok k�nz�sai sokszor elvett�k a lehet�s�gemet az �sszef�gg� gondolkod�st�l, �gy sok�ig nem jutott eszembe semmi. Tehetetlennek �reztem magam, a t�relmem egyre fogyt�n volt, �s a d�h�m Peter ir�nt egyre n�tt. Azt hittem bele�r�l�k ebbe a t�tlens�gbe, �s a tetej�ben m�g a r�m�lmok is k�noztak jobban, mint valaha. De lenyugtattam magam, mert tudtam, hogy most Harry �rdek�ben j�zannak kell maradnom. Lassan, de biztosan a terv is megsz�letett, de meg kellett v�rnom a megfelel� alkalmat, �s ki kellett dolgoznom a r�szleteket.


A hangulatom a terv kidolgoz�sa k�zben jobb� v�lt, �s az elm�mben l�v� r�geszme �ltal lobbantott t�zzel a dementorok nem tudtak mit kezdeni. �gy h�t nem tal�lt�k �rtelm�t a t�lz� k�nz�snak, mert val�sz�n�leg azt felt�telezt�k, hogy meg�r�ltem, de err�l sz� sem volt.

- Rem�lem, hamarosan l�tjuk egym�st Peter! De ez sajnos csak nekem lesz j�, mert neked a v�get jelenti. Ne f�lj, mert nem szenvedsz sokat! – ezeket motyogva aludtam el a k�sz tervvel, �s izgatottan v�rtam a holnapot, amikor v�gre, ha minden j�l megy, szabad leszek.

K�vetkez� fejezet