Erica viszonylag pihenten ébredt. Nem voltak nagyon nyomasztó álmai, csak néhány a szokásos rémségek közül, megint rózsaszín ruhácska, szőke haj, és húszpercenként váltogatott fiút. Utálta az ilyen embereket, és ha elméje nagyon „pihent” volt, akkor ilyen képeket vetített álombeli szemeire.

Nagyot nyújtózott, előbb hasára fordult, majd hátát teljesen kidomborítva négykézlábra helyezkedett, végül felült. Kicsit álmos fejjel nézett a kissé szűkös világra, mivel a nehéz függönyök az ágya körül be voltak húzva. Halkan széthúzta a nehéz anyagot, és lábujjhegyen kiosont a fürdőszobába.

Szokásos reggeli toalettje után ládájához lépett, és az iskolai talár alá felvette kissé elnyűtt fekete farmerját és egy vékonyabb szövésű, a nadrággal harmonizáló színű (azaz fekete) pulóvert. Nem érdekelte a magassarkú, ami ráadásul anatómiailag lehetetlen darab is, ezért a sokkal kényelmesebb acélbetétes bakancsnál maradt. Végül magára kanyarította talárját, összeszedte az aznapra szükséges eszközöket, és belepakolta tértágító-bűbájjal kezelt szimatszatyrába. Nem érdekelte, hogy ez nem kifejezetten iskolatáska, a lényeg, hogy mindene elfért egy praktikus tarisznyaszerűségben, amibe amúgy is sok mindent lehetett rakni. Mikor végzett, halkan kisétált a teremből, és a nagyterem felé vette az irányt.

Viszonylag korán volt, ezért kevés diák volt az asztaloknál. Vett magának néhány szelet piritóst, némi tükörtojást, meg egy jó nagy pohár tiszta narancslét. Kiadós és egészséges reggeli. Ha tehette, mindig így étkezett: kiegyensúlyozottan. Nem érdekelte a fogyókúra és hasonló hülyeségek, amikkel a korabeli kamaszok sanyargatták szervezetüket. Igaz, hogy bőségesen étkezett, de voltak napok, amikor egyszerűen hozzá sem akart nyúlni az ételhez. Ezek ritkák, de ilyenkor ezeket az időpontokat kinevezi méregtelenítő napnak, hogy senki se szólhasson rá, hogy egyen. Neki ne mondják meg, hogy mit csinálhat és mit nem.

Javában mélázgatott és a mai napot elemezgette előre, mikor megjelentek a baglyok, köztük Hillary is, egy nőstény gyöngybagoly. Lehuppant Erica tányérja elé, aki azon bosszankodott, hogy biztos otthon hagyott valami fontosat, és Jorge le akarja szúrni érte. Meglepetésére nem csak egy levél volt a madár lábára erősítve, hanem egy kis csomagot is mellékeltek hozzá. Először a levelet bontotta ki:

Kedves Erica!

Ezen úton szeretnénk boldog születésnapot kívánni neked, hiszen betöltötted tizenhatodik életévedet a mai napra virradóan. Remélem tetszeni fog az ajándék, melyet Marával közösen választottunk, és remélem nem haragszol, hogy egy kicsit kutakodtunk a szobádban még a nyáron, hogy mivel lepjünk meg, ami egyszerre hasznos és tetszik is neked. Ami a dobozban van, az egy amulett, mely felmelegszik, ha bajt érzékel. Az eladót megkérdeztük, azt mondta, ha nagyon nagy a veszély, akkor sem melegszik fel annyira, hogy megégessen.

Szeretettel üdvözöl és még egyszer boldog születésnapot kíván:

Mara és Jorge

P.S.: Külön gratulálunk a házadhoz, hogy a Mardekárba kerültél, reméljük, jól érzed magad Roxfortban!

Erica teljesen el volt képedve, kiment a fejéből, hogy ő most szülinapos. Ezt elvileg illett volna megünepelni, csak azt nem tudta hirtelenjében, hogy kivel. Aztán eszébe jutott Luna. Majd délután megkeresi a lányt. Kibontotta a kis csomagot, amiben egy jáspisból készült egyenlő ágú kereszt volt. Kedvenc együttesének a logója. Arca széles mosolyra húzódott, és és azonnal a nyakába tette a kis amulettet. Már nem bánta, hogy Maráék kicsit kutakodtak a szobájába, és azon kívül, hogy tetszik az ajándék, tényleg hasznos. Így ki tudja szűrni az igazi fenyegetettséget az állandó ellenségeskedésből.

Mikor elérkezett az ideje, fölkelt, hogy elinduljon a melegházakhoz, hiszen ott tartják a gyógynövénytant. Bimba professzort, ezt a duci és jókedélyű nőt, szinte azonnal megkedvelte. Szakszerűen magyarázott, mégis érthetően, így a délelőtt gyorsan elszállt. Az egész óra hangulatán csak a házi feladat rontott egy kicsit: két tekercses házidolgozat a farkasölőfű és a tapadó vadszőlő szimbiózisban való együttéléséről, és azok hasznáról a gyógyászatban. De mivel csak egy hét múlva lesz legközelebb órája ebből a tárgyból (összevonták egy napra a hét összes gyógynövénytanát), megnyugodva ment le az alagsorba lepakolni feleslegessé vált holmijait, majd fel ebédelni.

Elmerengve fogyasztotta ebédjét, már a következő órán járt az agya, meg hogyan fogja megkeresni Lunát. Gondolataiból a nagyon is jól bevésődött hang rángatta ki:

- Miss Lestrange, az órái után várom az irodámban! - Majd meg sem várva a lány reakcióját, el is ment a házvezető tanára.

Azonnal elment az étvágya, és inkább az bűbájtan terem felé vette az irányt. Korán érkezett, még senki sem volt a teremnél. Egy darabig ácsorgott, majd leült a padlóra, és várt. Lehunyta szemét, és meditációba kezdett. Kiürítette az elméjét, az egyedüli dolog, amire figyelt, az a légzése szabályossága volt. Majd finoman kiterjeszette érzékeit, és a kastély szinte hallhatatlan neszeit figyelte. Hallotta, amint a folyósó végén egy macska sétálgat. Picit közelebbről, pontosabban a mögötte lévő teremből is hangok szűrődtek ki: néhány lépkedő hang, tárgyak (vagy emberek?) mozgása, majd ismét csönd, csak a távoli madárcsicsergést lehetett alig hallani. Erica teljesen biztos volt benne, ha még valaki lett volna a folyósón, az biztosan nem hallja meg ezeket a neszeket.

Majd megérzett egy illatot. Kissé fátyolos, lassan megülő dohszagra emlékeztette, és nem tudta hova tenni, majd víz szagát is érezte, szokatlan módon a feje fölött. Kinyitotta szemét, hogy beazonosítsa, és még idejében gurult arréb, mert fél pillanattal ezelőtt még ott, ahol a feje volt, egy nagy adag vízibomba csapódott. Azonnal észrevette a támadót, egy fájdalmas fintort vágó szellemet, aki mindenféle ocsmányságokat kiabált. Erica megunta a hangoskodást, amúgy is sértette jelenleg igencsak érzékeny fülét. Így pálcáját ráfogva az áttetsző jelenésre, elmormogott egy Silenciót, ami rögtön elhallgatatta a most már válogatott káromkodásokat kiabáló szellemet. A sértett fél azonnal ellebegett valamerre másokat idegesíteni.

Erica elégedetten vette tudomásul, pálcája végre hajlandó engedelmeskedni. Még Ollivandernél vette a fene-se-tudja hosszúságú meggyfából készült, s sárkányvérbe mártott tigrisszőr magvú pálcát. Nem sokat kellett válogatni, a pálcakészítő ezúttal nagyon könnyen megtalálta a keresett pálcát. A döntést valószínűleg bőrének mintázata is segítette.

Lassan szállingózni kezdtek a többiek: megjelent néhány hugrabugros, valamivel több hollóhátas, körülbelül ugyanennyi mardekáros, és jó pár griffendéles, köztük a Granger-Potter-Vöröshaj trió is. Saját háztársai közül ott volt Malfoy, Zambini, a rókaképű lány, és még pár arc, akit nem ismert. A barna fiú rosszul leplezett érdeklődéssel szemlélte Ericát, aki magában ugyan kicsit zavarodott volt ennek láttán, de kívül semmit sem mutatott. Úgy tett, mint akit egyáltalán nem érdekel, és elővette a tankönyvet, amit lapozgatni kezdett.

Végül kinyílt a terem ajtaja, és mindenki bement. A lány elöl foglalt helyett, mert tartott tőle, hogy az alacsony tanár (Flitwick professzor) mozdulatait nem fogja látni.

Az óra azonnal dolgozattal kezdődött, mondván, hogy felméri a jelenlévők tudását. Erica nem volt felkészülve a tesztre, úgyhogy gondolkodott egy darabig a válaszokon, de azért tudta őket. Az idő lejártával Flitwick begyűjtötte a pergameneket, és belekezdett mai órájába:

- Mint minden bizonnyal tudják, idén a nonverbális varázslás van terítéken, ami egy nem túl könnyű ága a mágia terebélyes fájának. Idén kezdjük egy egyszerűvel, a Wingardium leviosával. - Egy pálcaintésére mindenki előtt egy-egy túlméretezett toll jelent meg. - Próbálják meg nonverbálisan felemelni a tollat az asztalról. Kapnak tíz percet, aztán megbeszéljük az egyes hibákat. Kezdhetik!

Erica lenézett a saját példányára. Ráfogta pálcáját, és erősen a varázsigére koncentrált. Többszöri próbálkozásra sem sikerült semmi. Mielőtt türelmét veszette volna, a meditációhoz fordult: lecsillapította elméjét, és egy dologra koncentrált: a tollra. Kimondta magában a varázsigét, és a toll felemelkedett. Pálcájának finom mozdulataival irányította, így a tárgy kecses táncba kezdett. A tanár szinte azonal lelkesedni kezdett, és a mutatványt öt ponttal jutalmazta.

Mikor letelt a tíz perc, Flitwick mindenkit megdicsért a kitartásáért, és mindenkinek elmondta, hogy mi az, amit szerinte rosszul csináltak. Az óra második felében már bonyolultabb bűbájokkal foglalkoztak, amiket Erica sikeresen teljesített. Nem akart az ösztönös varázslataihoz fordulni, mert az lehet, hogy kicsit máskép hatnának, mint az eredeti bűbáj, és nem akart még egyszer ilyen hibát elkövetni. Kifejezetten örült, hogy a pálcája végre engedelmeskedik neki. Így egyszerűbb volt.

Az átváltoztatástan hasonlóan telt a bűbájtanhoz képest, csak amíg Flitwick egészen kedves volt, addig Mcgalagony nagyon merev és szigorú. Itt ugyan még nem foglalkoztak nonverbális varázslással, viszont rengeteg elméletet magyarázott a tanár, és olyan száraz és szálkás stílusban, hogy Erica azt hitte, menten elalszik. Az óra vége felé szinte teljesen bepunnyadt, és gonosz gondolatok kezdtek cikázni fejében. Elgondolkodva figyelte, ahogy a tanár magyaráz, és képzeteket társított, hogy vajon miért ilyen merev és savanyú a tanerő stílusa. Egy kifejezés jutott eszébe: Baszatlan fapina. Ezen a gondolaton majdnem felnevetett, de türtőztette magát, és megpróbált nem vörösödni az elfojtott ingertől. Szerencsére sikerrel. Aztán végül magában arra jutott, hogy a Mcgalagony név túl hosszú, és ha ritka pillanatok egyikében a tanárnőre gondol, akkor majd inkább bf-nek hívja. Erre megint majdnem felnyerített, de vigyázott, és senkinek sem tűnt fel a mocorgó lány.

Óra után indult kifelé a teremből. Malfoy miatt vesztett a ház néhány pontot, a fiú elég morcosnak tűnt emiatt. Az éppen távolodó óra sztárjának (Granger) háta felé pillantott, és már előhúzta a pálcáját, mikor Erica észrevette, hogy mit akar háztársa csinálni. Felőle simán megátkozhatta volna a lányt, de nem szerette, ha valakit hátbatámadnak. Nem tartotta tisztességesnek. Ezért odaugrott Malfoyhoz és kikapta kezéből a fadarabot. A szőkeség azonnal a holmija után kapott:

- Adod vissza, rögtön! - Hangja haragosan csengett, és megpróbálta kivenni Erica kezéből. A lányt nem érte váratlanul a támadás, de meglepte, hogy a srác mennyire agreszíven ragaszkodik pálcájához. Mindketten a földre kerültek, és birkózásba kezdtek. Erica viszonylag könnyen mozgott, hiszen volt tapasztalata a fizikai erőfitoktatáshoz, ami jelentős előny volt az aranyvérűvel szemben. Így szinte azonnal ő került fölénybe, majd mikor már elment griffendéles lány, azonnal leszállt Malfoyról, de a mozdulattal elkésett. Az ördög se tudta honnan, de Piton alakja jelent meg.

- Itt meg mi folyik? - Erica azonnal ledermedt. Most már nagyon teli kezd lenni az a bizonyos számla. Nagyot sóhajtott magában, megigazgatta a talárját, és nyugodt hangon felelt, de belül nagyon ideges volt:

- Semmi érdekes, csak Mr. Malfoy meg akarta átkozni hátulról Miss Grangert, és nem tartom sportszerűnek, ha valaki orvul támad. Így elvettem Mr. Malfoy pálcáját, de a tulaj azonnal nekem ugrott.

- És ön, Mr. Malfoy? Van hozzáfűznivalója Miss Lestrange beszámolójához?

- Igen, van: nem akartam megátkozni Miss Grangert, csak ellenőrizni akartam a pálcámat, hogy nincs-e rajta piszok. - A fiú szemrebbenés nélkül hazudott. Erica érezte a hazugság tömény bűzét.

- Szerintem eleget láttam és hallottam. Büntetőmunka, mindkettejüknek, szombaton este hatkor, a laboratóriumban. - A tanár hangja hideg és szenvtelen volt. Mondandója befejeztével sarkon fordult, és Erica érezte azt a furcsa érzelmi szagot, ami Pitonból áradt. Még mindig nem tudja hova tenni, nem képes beazonosítani.

Sóhajtott egyet, és lassan a tanár után ment, hiszen neki még volt beszélnivalója az irodában. Remélte, hogy élve kerül ki onnét, bár Piton nem áll diákevő hírében. Erre egy régi mondás jutott eszébe, amit egy egyetemistától hallott, amint társának mesélt az egyik oktatójáról: Embert nem eszik, csak hallgatót...

Hetedik fejezet