Erica megint nyugtalanul aludt, de azon kívül, hogy álmában ismét párbajozott, nem történt semmi. Reggel nyúzottan ébredt, és az egész előtte álló napot a háta közepére se kívánta. Még a lányok előtt elment zuhanyozni, hogy némi langyos vízzel felébressze még mindig alvó érzékelését. A vizesblokkból egy szál törülközőben jött ki, és elégedetten konstatálta az irigység illatát a negatív szagok között. Nagyon jól tudta, hogy alakja egyszerűen ideális, ott volt gömbölyű és olyan mértékben, ahol kellett, és ezt a törülköző erősen sejtette. A nehezen leplezett pillantásoktól kísérve felöltözött és felment a Nagyterembe reggelizni. Egyáltalán nem akaródzott a többiekkel szóba állni, de szerencsére a társai sem voltak túl közlékenyek. Ami azt illeti, közvetlenek sem voltak, mindenki elhúzódott tőle, és látványosan kiközösítették. Valahogy most ez sem érdekelte, inkább az órarendjére koncentrált. A reggele üres, aztán ebédig bűbájtan. Délután meg átváltoztatástan és bájitaltan.

Reggeli után visszament a hálóterembe, hogy magához vegye könyveit és egyéb kellékeit, a klubhelyiségbe ment, és az egyik sarokba félrevonult. Úgy gondolta, jobb lesz most elkezdenie azt a házidolgozatot gyógynövénytanra. Mikor végre elolvasta az anyagot, hogy miről is kell neki írnia, úgy döntött, hogy ezt inkább hétvégére halasztja. Felnézett a helyiségben lévő díszes mini-tornyórára, és rá kellett jönnie, hogy még nem is nézett körül rendesen a klubhelyiségben, mindig csak átviharzott rajta, esetleg párbajozott.

A termet a zöld és az ezüst szín uralta: a függönyök az álablakokon, a fotelek és kanapék huzatán, a puha perzsaszőnyegeken, mindenhol ott volt. Meg a minta: jellegzetesen a Mardekár jelképe, a zöld tekergőző kígyó. Erica elámulva figyelte, ahogy a minta mozog a szöveteken, annyira elegánsan és mozdulataiban ravaszul, hogy teljesen lekötötte, alig vette észre, hogy megjelenik néhány házimanó és a tegnapi romokat kezdik helyrehozni. Egyszerre arra lett figyelmes, hogy az egyik elkezd fülsértően magas hangon sipítozni, hogy mi történt a falakkal a hálótermek irányában. Odakapta a fejét, és néhány konyharuhát viselő, kis térdig érő, nagy fülű teniszlabda-tartót vett észre. Kicsit meglepődött, mert még sosem látott házimanót, mivel Maráék nem tartottak, de azonnal tudta, hogy miféle lények ezek.

- Öh, elnézést… Nem kell nagyon megijedni, csak néhány eltévedt átok maradványa, könnyen helyrehozható. – Próbált beszélgetést kezdeményezni.

A manók esetlenül meghajoltak, majdnem olyan mélyen, hogy malacszerű orruk a földet söpörte, és egyikük válaszolt:

- Mélységes hódolatom a Kisasszonynak, ne tessék magát zavartatni, Kraw nem fog az útjába állni, és elnézését kéri, amiért megzavarta feltételezhetőeg nagyon fontos elfoglaltságában. – Hangja teljesen alázatosan csengett, ezzel zavarba hozva Ericát. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel, ezért inkább felállt és a kijárat felé vette az irányt magához véve a holmiját. Mielőtt kilépett volna, hallotta, hogy furcsa, ütemesen csapódó hangok szűrődnek a manók irányából, és rosszat sejtve visszafordult. Amit látott, attól majdnem hanyattesett döbbenetében: az előbbi manó a fejét szabályosan a kandalló rácsozatához verte.

- Te meg mit csinálsz?

- Kraw bünteti magát, mert Kraw megsértette a Kisasszonyt. – Éppenhogy csak nem pityerget, annyira kétségbeesett volt a hangja. Amint befejezte mondatát, ismét a szegény rácsot vette célba.

- Hagyd abba! Ezzel semmit sem érsz el, csak azt, hogy lesz egy nem túl kellemes agyrázkódásod. – Pici szünetet tartott, amíg a manó felé fordította könnyes tekintetét. – Nézd, nem akartalak megsérteni, és én sem sértődtem meg, efelől nyugodt lehetsz… Csak… Még sosem láttam házimanót.

- A Kisasszony tényleg még sosem látott? – Hatalmas, teniszlabda méretű szemeit kíváncsia meresztette a lányra. – És a Kisasszony szeretne még látni házimanókat?

Erica elgondolkodott az ajánlaton, de nem veszthet semmit, így kézséggel beleegyezett. Kraw meghagyta a többieknek, hogy rakják rendbe a klubhelyiséget, és elvezette a lányt egy gyümölcsöskosárt ábrázoló festményhez.

- Kisasszony, tessék megcsiklandozni a körte hasát, Kraw ugyanis nem éri fel.

Erica úgy tett, a kép elmozdult a fallal együtt, és szeme elé tárult a konyha, ami tele volt sürgő-forgó manókkal. Amint meglátták a lányt, azonnal vagy kéttucat lény jött oda hozzá, és egymás szavába vágva kérdezték, hogy mit hozhatnak a „Kisasszonynak”. Erica azt sem tudta, hogy mit köpjön vagy nyeljen, annyira zavarban volt. Számára felkavaró érzéseitől egy lila hordóhoz tartozó szőke fej mentette meg:

- Jó reggelt Miss Lestrange! Látom, a manók kegyednek is megmutatták, merre van az éléstár! – Mosolya őszintének tűnt, és Erica a szagok alapján meg is erősíthette.

- Önnek is jó reggelt, professzor úr! Nem akarok élcelődni, de éppenséggel utóreggelizik?

- Igen, így is fogalmazhatunk, utóreggelizek, bár a tízórai kifejezést jobban szeretem. – Kuncogott a bájitaltanár. – Nincs kedve egy sétához?

- Igazán kedves Öntől, pofesszor úr, de a helyzet az, hogy nemsokára kezdődik a bűbájtan órám Flitwick professzorral, és nem szeretnék elkésni. – Tért ki az ajánlat elől.

- Természetesen, megértem. Nem szép dolog óráról késni. De ha megengedi, elkísérem egy darabon. – Kötötte a kutyát a póznához, a fene se tudja, miért. Erica felvett egy őszintének tűnő kényszeredett mosolyt, és elköszönve a házimanóktól elindult kifelé a férfival a nyomában. De azért kint megvárta, már csak az illem kedvéért.

- Mondja csak, Miss Lestrange, milyen rokoni szálak fűzik a Lestrange-családhoz? – Kérdése tisztán kíváncsiságot tükrözött.

- Őszintén szólva, nem tudom. A helyzet az – és nagyon kérem, ez maradjon is titokban - , hogy árvaházban nevelkedtem, és valószínűleg a vezetéknevemet csak adományozták.

- Érdekes. Miből gondolja, hogy családneve pusztán egy adományozott név?

- Abból, hogy az egyik fiú az évfolyamról megjegyezte, hogy nem hordozok erre a családra jellemző tulajdonságokat. És a Lestrange talán az „idegen” szóból ered, amivel esetleg a… különcségemet próbálják magyarázni akkori névadóim.

- Kegyed egyáltalán nem különc, inkább egy érdekes jelenség.

- Tegyük hozzá, igencsak feltűnő, érdekes jelenség.

- Igaza van. Nagyon jól vág az esze, igazi vitapartner. Ez nagyon tetszik. Ráadásul bájitalból is tehetséges. Az összes többi tárgyában is ilyen jól teljesít?

- Fogjuk rá. Csak annyira teljesítek, amennyire feltétlenül szükségesnek látom. Így is feltűnő vagyok, nem kell még több figyelem. Az eddigi „rivaldafény” is több, mint elég. - Egy folyósó elágazáshoz értek, ahol a tanár jobbra, Erica meg balra mozdult. – És ha most megbocsát, én erre megyek, a folyósó végén van órám.

- Igazán örültem a beszélgetésnek, Miss Lestrange. Talán a most szombaton esedékes kis összejövetelemen is látom.

- Ezt vegyem meghívásnak? – Hangjában egy pici él is vegyült. Kezd elege lenni Lumpsluckból.

- Igen, annak szántam.

- Igazán sajnálom, tanár úr, de a helyzet az, hogy Piton professzornál vagyok éppen aznap büntetőmunkán.

- Semmi gond, talán elkérhetem. A mielőbbi viszontlátásra!

- Viszontlátásra, professzor úr.

Erica megkönnyebülten felsóhajtott, miközben a távolodó hordót figyelte. Valahogy nem akaródzott egy ilyen összejövetelre elmennie, és kivételesen hálás volt Pitonnak, hogy büntetőfeladatot adott. És Lumpsluck biztosan nem fogja tudni elkérni. Erre mérget mert volna venni.

A nap hátralévő része nyugodtan telt, csak a szokásos gyilkos meg utálkozó pillantások és néhány, a háta mögött gondosan elejtett megjegyzés volt. Mikor még vacsora előtt visszament a klubhelyiségbe, gondolatban alaposan felvértezte magát, és pálcáját is készenlétbe helyezte, de csak annyira, hogy ne tűnjön túl paranoiásnak, aminek, lássuk be, van némi alapja. De most nem kellett mindenféle hátbatámadásra számítania, a többiekben még élt a tegnap este emléke. Nyugodtan lesétált a hálótermekbe, és elégedetten vette tudomásul, hogy a manók nagyon ügyesen kijavították a fal hibáit.

Vacsora közben eldöntötte, hogy most csakazértis társasági életet fog élni, és elkezdi a házijait csinálni a klubhelyiségben. Ha törik, ha szakad. Esetleg lyukadozik…

Kilencedik fejezet