A Nagyterem felé menet senkivel sem találkozott, így viszonylag vidáman ült asztalhoz. Körülnézve egy olyan háztársát sem vette észre, aki tegnap ott lett volna az incidensnél. Evés közben megkönnyebbülten elmosolyodott, nem kell kellemetlen pillantásoktól és hasonló szagoktól tartani, amik elvennék az étvágyát.

Öröme sajnos nem sokáig tartott, mert a többiek is elkezdtek beszállingózni. Akik akkor a klubhelyiségben voltak most iszonyodva tekintettek rá. Féltek tőle, és ezt nem is rejtették véka alá. Ericának azonnal elment az étvágya, és kisétált a teremből, a pince felé véve az irányt, hátha ott egy darabig nyugta lesz. Szerencséjére senki sem sietett bájitaltanra, így egyedül várakozott a terem bejáratánál. De nem sokáig, mert megjelent az ajtóban Lumpsluck.

- Jó reggelt, kisasszony! Kicsit korán jött órára, nemde? – Kérdezte derűsen a bájitaltan tanár.

- Önnek is jó reggelt, Lumpsluck professzor! – Köszönt vissza Erica. – De, korán jöttem, mert a többiek jelenléte enyhén szólva is nyomasztó rám nézve. – Az utolsó szavaknál fejét verte volna a falba, hogy nem gondolkodik. Kiadja ennek az embernek az érzéseit? Te nagyon hülye! Korholta magát.

- Szabad megkérdeznem, hogy miért? – Mondta óvatoskodva a tanár.

- Szabadni szabad, de nem szeretnék rá válaszolni. – Mondta a lány egy fokkal ingerültebben, mint kellett volna. Bosszantotta Lumpsluck nyílt kíváncsisága.

- Nos, rendben. De ha bármilyen problémája van, nyugodtan forduljon hozzám, mint a Mardekár volt házvezetőjéhez. – Mondta nyájasan a tanár, mellé szélesen mosolyogva.

- Köszönöm, tanár úr. – Te pedofil állat! – A maradékot csak magában tette hozzá, mert volt valami zavaró Lumpsluckban. Túlságosan készséges. Erica elhatározta, hogy szerez némi információt a tanárról, mert ez így neki nagyon gyanús.

A tanár visszament a terembe, hogy előkészítsen néhány apróságot az órához, egyedül hagyva a lányt. Pár percre rá megjelentek a többiek is, a mardekárosok jó pár méteres távolságot tartva. A maradéknak feltűnt ez a szokatlan viselkedés, de hamar napirendre tértek fölötte.

Az óra nyugodtan telt el, és a sztár megint Potter volt. Ericát nem zavarta a dolog, legalább róla leszálltak a többiek. Az sem zavarta, hogy saját osztálytársai gyakorlatilag kiközösítették.

Viszonylag vidáman ment legendás lények gondozása órára. Hagrid folytatta a graniánok ismertetését, magával hozva ugyanazt a példányt. A lószerű lény azonnal Ericát szemelte ki, és végig a lány közelében maradt. A mardekáros egyik kezével gépiesen simogatta Pitypang (Hagridnak érdekes humora van – gondolta Erica – Egy fekete graniánnak miért adnak olyan nevet, ami nem is illik rá?) nyakát, miközben jegyzetelt. Az óra végén ment volna, de a granián elkapta a talárja szélét, megpróbálva maradásra bírni a lányt.

- Hé, eressz el! – Erica nevetett miközben kiszabadította az anyagot a fogak közül. Nem hitte volna, hogy ennyire megkedveli a lény.

- Pitypang, engedd el! – Ment oda hozzájuk Hagrid, szélesen mosolyogva. – Állítólag nem nagyon kedvelik a kétlábú lényeket, de te úgy látszik, kivétel vagy – kezdett magyarázni a félóriás.

- Érdekes. Nem tudom, miért kedvel. Talán azért, mert nem akarok minden áron ráülni, igába hajtani. – Vonta meg a vállát Erica. – Pitypang, menj vissza a helyedre. Becsszó, lejövök még meglátogatni! – Kérte a graniánt. Az meg nyerített egyet, és elindult az istálló felé.

- Jól bánsz vele – jegyezte meg Hagrid – Tényleg meg fogod látogatni? Mert ha nem, feleslegesen ígérted meg neki, és meg fog sértődni.

- Szerintem meg fogom látogatni. Kevés lény van ebben a kastélyban, aki igazán kedvel. Őket érdemes megbecsülni, mert értékesek. De ha nem haragszik, mennék. Viszontlátásra, tanár úr!

- Szervusz – integetett a félóriás Ericának, mivel a lány már elindult a kastély felé.

A Nagyterem felé menve megcsapta az ebéd illata, és gyomra hangosan mordult. Hát igen, reggel nem sokat evett. Leült a padra, mire Malfoy felpattant, és két hellyel arrébb ment. Erica ezen jót mosolygott, hiszen a többiek nem tudják, miért. Evés közben fél füllel figyelte a beszélgetéseket, hátha hall valami érdekeset. Nem is kellett csalódnia, Zambini épp Lumpsluck holnap esti kis összejövetelét ecsetelte, kiemelve, hogy a tanár csak olyan embereket hívott meg, akiknek nagy jövőt, fényes karriert jósol. A lány magában elmosolyodott. Szóval nem azért szállt rám, mert pedofil, hanem mert ígéretesnek tart. Erica megkönnyebbült, egy „rejtély” megoldva, elég gyorsan. Aztán el is ment a jó kedve, mikor eszébe jutott, hogy még hátra van egy sötét varázslatok kivédése.

Lélekben felvértezve indult a teremhez, minden eszébe jutó eshetőségre felkészülve. Legalábbis remélte, hogy mindenre. Néhányan már ott lézengtek, de látszólag tudomást sem vettek Ericáról. De érezte a szagukon a feszültséget.

Piton váratlanul megjelent az ajtóban, némán invitálva be a diákokat. Szeme egy pillanatra megvillant, ahogy észrevette Ericát, de nem szólt semmit. Mindenki leült a helyére, és csendben várt, vajon a tanár mit talált ki mára. Piton a katedrához sétált.

- Röpdolgozat. Remélem készültek. – Szavait pergamensuhogás követte, ahogy mindenki előtt megjelent a feladatsor.

Erica unottan olvasgatta a kérdéseket. Nonverbális varázslás témaköre, a könyv első néhány fejezete. A kérdések alatt egy megjegyzésre lett figyelmes:

„Ne feledje a holnap esti büntetőmunkát, és pontosan érkezzen!”

Ha nem érezné magán Piton tekintetét, elvörösödött volna a méregtől. Milyen jogon meri őt figyelmeztetni, mintha csak egy feledékeny, szétszórt elsős lenne?! Úgyhogy csak nyelt egyet, és nekilátott a feladatoknak. Hamar végzett velük, és átolvasás után hátradőlt. Mindenhova nézett, csak Pitonra nem. A többiek még lázasan körmöltek. Mikor végre ők is befejezték, a tanár magához hívta a pergameneket, és az óra hátralevő része ugyanúgy telt, mint az előző: egymást kellett némán megátkozni, és kivédeni a varázslatokat. Erica párja megint Zambini lett, aki jól láthatóan gyakorolt az elmúlt pár napban, mert második alkalomra már küldött feléje valamilyen átkot. A lány szerencséjére a pálcája engedelmeskedett neki, így nem derült ki a varázslat mibenléte. Elvileg a színes csóvából meg lehetett volna állapítani, de Erica még nem rendelkezett akkora tapasztalatokkal a pálcás varázslatok terén. Nagyot sóhajtott, mert most már vissza kéne vágni valamivel. A vizes bűbáj most nem lenne jó, mert nem átok, és Piton ebbe is belekötne. Mi az, ami egyszerű? Töprengett egy kicsit, mire kigyulladt fejében az a bizonyos villanykörte.

Meditációs rutinjához fordult, hogy kitisztítsa elméjét, mert átkot még nem feltétlenül tudott volna csettintésre némán, pálcával. Pálcáját lendítette, ahogy elméjében felvillant a két szó: Petrificus totalus! A fadarabból fénycsóva csapott ki, hátralökve ezzel Ericát, és hiába volt Zambininek védőpajzsa, varázslata félresöpörte, mintha nem is lett volna, és a fiú vigyázzállásba merevedve nagyot döndült a padlón. A zajra mindenki feléjük kapta a fejét, még Piton is. A lány arcából kifutott a vér, még ijesztőbbé téve vonásait, pedig ő is megijedt. Piton Zambinihez vonult, megvizsgálta, majd feloldotta az átkot.

- Ez mi volt? – Kérdezte nyugodt hangon. Erica csak a szagból jött rá, hogy Piton legalább olyan értetlen az események felett, mint ő.

- Egy sóbálvány-átok. – Felelte habozás nélkül a lány, hiszen tényleg az volt. Csak nagyon erős.

- Elmondanád, hogy a fenébe sikerült ilyen erősre? Még a védőpajzsomat is áttörte! – Fakadt ki Zambini, aki nem csak értetlenkedett, hanem félt is.

- Jó kérdés, nem tudom. – Vonogatta vállát a lány. Nagyon is jól tudod! Szólalt meg bensőjében a hang, de Erica egy gondolatbeli mozdulattal félresöpörte. A lelkiismerettel ráér később foglalkozni.

Pitonon nem látszott semmi, de Erica érezte a vívódást, ami belül zajlott, és meg tudta érteni. A helyzetet a csengő mentette meg, és a tanár azonnal elengedte az osztályt. Erica futva ment volna a hálóhelyiségig, ahol szíve szerint fejére húzta volna a takarót, és úgy gondolkodott volna az egészről. Vagy csak simán elfelejteni. A még jobb lett volna. De mindez nem volt megtehető, így csak sétált, letette az éjjeliszekrényére az eszközeit, és felment vacsorázni a Nagyterembe.

Az asztalnál mindenki róla suttogott, még azok is, akik nem voltak ott. A pletyka elég gyorsan terjed a Roxfortban, csak ne nagyon ferdüljön el az igazság. Erica kizárta fejéből a többieket, így nyugodtabban vacsorázhatott, nem kellett a tömeggel foglalkoznia. Úgysem szeretik. Akkor miért legyen velük? Töprengés közben rezignáltan vette tudomásul, hogy mindenki elhúzódik mellőle, és az utálat szagát eregetik felé. Kiközösítették. Válaszul csak megvonta vállát, letudva a választ ennyiben, és nyugodtan evett tovább. Bántani úgy sem merik.

Miután végzett az evéssel, lassan indult ki a teremből, útját a tölgyfa ajtó felé véve. Levegőre vágyott. Lépteket hallott, de ezek ismerősek és barátságosak voltak. Luna Lovegood ment utána.

- Szia – köszönt Erica előre – Ennyire nem kell loholni.

- Szia. Gondoltam tudunk beszélgetni, azért jöttem utánad.

Innentől kezdve Erica jól érezte magát, és az este hátralévő részét végigbeszélgették egy padon. Sok mindenről folyt a szó. Egy hűvösebb fuvallat szakította félbe a csevelyt.

- Szerintem be kéne menni, lassan takarodó van. – Jegyezte meg Erica.

- Aha. Holnap nem lenne kedved velem tanulni? – Tette fel a kérdést Luna, és most először volt valami a hangjában is, nem csak a szagában.

- Jó. Reggeli után a könyvtárban?

- Nekem megfelel.

Mindketten fölkeltek a padról, és elindultak befelé. Erica ránézett az órára, és elkerekedett szemmel vette tudomásul, hogy pár percen belül takarodó. Lunának is szólt, aki csak megvonta a vállát. Rövidre fogva a búcsúzkodást mindketten elrohantak a klubhelyiségük felé. Erica leszáguldott a pincébe vezető lépcsőkön, és a lehető legrövidebb úton haladt. Futás közben az egyik hosszabb folyósón látott egy siető alakot, de nem Piton volt az. Malfoy tartott felé. A lány lassabbra vette a tempót, mert elég méltóságon alulinak tűnik, ha egy mardekáros csak úgy rohangál a folyosókon. Egymásra sem nézve elsétáltak, majd miután Erica befordult a sarkon, újra nekiiramodott. Közben azon morfondírozott, hogy vajon mit keresett kint a szöszi a takarodóhoz közel. Egy képzeletbeli vállrándítással félresöpörte a gondolatot, mondván, nem az ő baja, semmi közük egymáshoz.

A klubhelyiséghez érve lelassított, majd kimondva a jelszót belépett. Senkire sem nézve ment le a hálótermekhez. Egy zuhany után kimerülten dőlt az ágyába. Akárhogy nézzük is, fárasztó volt a mai nap.