Írta: Elliania

Fordította: Milial

Versek/dalszövegek fordítása: Lenora

Átolvasta: Agatha Moon, Timmy Tailor

A szobában sötét volt. Egyedül egy kis lámpa világította meg a helyiség sarkát, ahova egy fiatal lány - akinek már aludnia kellett volna - telepedett le olvasni. Hermione Granger a 16. évének vége felé járt. Nemrég fejezte be az ötödik évét a híres-neves varázslóiskolában, a Roxfortban, ahol épp mindenki a nyári szünetet élvezte. De ez a helyzet nem igazán töltötte el örömmel a fiatal boszorkányt. Valójában a varázslóvilág helyzete válságos volt, hiszen Voldemort visszatért!

 Hermione felsóhajtott és lerakta a vaskos könyvét. Elnézte az annyira… mugli szobáját. A helyiség még igencsak hasonlított egy gyerekszobára, de ez érthető volt, figyelembe véve, hogy 11 éves kora óta lényegében alig lakott itt. A padló parkettázva volt, de egy kék-fehér szőnyeg fedte a közepét. A falak alsó felét lambéria borította, a felső részük halványkékre lett festve. A franciaágy hatalmasnak tűnt. Lábakon állt, leterítve egy óriási, puha, fehér és vastag takaróval. A fejrészénél szétszórt kék párnákkal még kényelmesebbnek tűnt. Az ágy mellett egy több generációsnak látszó, de még jó állapotban lévő, fából készült komód állt.

A szoba végén lévő falat egy hatalmas ablak foglalta el. Elég széles pereme volt, amit kibélelve kényelmes ülőhellyé alakítottak át. Itt is sok párna hevert, néhány plüssállat társaságában, a könnyű és fehér függöny mögé pedig könnyen el lehetett bújni. Ez volt Hermione legkedvesebb pihenőhelye. Vagyis inkább a második. Az első az olvasósarka volt.

 A szobájának, mivel a szülei házának félemeletén helyezkedett el, volt egy kicsit magasabban fekvő része is, ahol a plafon lejtősen ereszkedett. Közvetlenül a lépcső előtt, az ablakkal szemközti falnál állt egy könyvespolc és egy íróasztal. Ez adott helyet több mugli könyvnek, valamint a varázsvilágbeli iskolai felszereléseinek is: könyvek, tollak, tinta, pergamenek… A szobája emeleti részén volt még egy nagy puha puff, olyan, ami a test alakjához igazodik, mikor beleül valaki. Volt ott még egy láda is, benne a griffendéles lány több gyerekkori játéka és emléke.

Hermione kényelmesen elhelyezkedett, vörös-arany takaró a térdein, Csámpás mellette, és egy, a fehérmágiáról középhaladóknak szóló könyv a kezében. Nyugodtnak és derűsnek tűnt, de ez csak egy maszk volt. Hermione nyugtalan volt… nagyon nyugtalan. A jövő bizonytalannak tűnt számára, és túl nehéznek a korukhoz képest. Minden gondolata a barátai körül forgott. Harry… Szegény! Hermione hagyta, hogy egy könnycsepp legördüljön, Sirius halálára, és arra a fájdalomra gondolva, ami a legjobb barátja szívét mardosta. Mindennél jobban kívánta, hogy a fiú a lehető leghamarabb csatlakozhasson a Weasley - családhoz. Rájuk is gyakran gondolt. Mintha a második családja lettek volna, és az, hogy őket veszélyben tudta, aggódóvá és boldogtalanná tette a lányt. Minél hamarabb látni akarta a másik legjobb barátját, Ront. Ő fel tudná vidítani.

Hermione nem is vette észre, de már sok-sok könnycsepp áztatta az arcát. Ez mind olyan igazságtalan! Miért kell mindennek egyetlen kamasz vállára nehezednie?! Hermione nem tudta, mit mondott Dumbledore professzor Harrynek a minisztériumi eset után, de a fiú levertebbnek tűnt, mint valaha. A lány biztos volt benne, hogy a barátjának különleges feladata van a történetben, de mivel nem igazán tudta, hogy ez miből áll, megfogadta, hogy mindent megtesz, hogy rájöjjön, és így segíteni tudjon neki.

Már megpróbált segíteni rajta júniusban. Miután elhagyta a gyengélkedőt, olyan harag ragadta el akaratlanul is, hogy elment Piton professzorhoz és elkezdett vele kiabálni a félbemaradt okklumenciaórák miatt. Azzal gyanúsította a férfit, hogy ő Harry minden bajának az oka, és hogy szándékosan hagyta abba az órákat.

Nem kellett volna.

Piton egyáltalán nem értékelte az ő kis felszólalását. Őrült dühösen levont tőle 50 pontot, és büntetőmunkát adott neki másnapra. Nagy szégyenében Hermione senkinek sem szólt róla. Még Ronnak és Harrynek sem. 50 levont pont épp eléggé megalázó volt. Ami pedig a büntetőmunkát illeti, a professzoron és rajta kívül senki sem tudott róla. És senki sem tudta hogy mi történt ott… és ennek így is kell maradnia!

A három barát a nyár folyamán nem tudta egymással tartani a kapcsolatot. Biztonsági okok miatt, és a szülei kérésére is Hermione nem csatlakozott a Rendhez a szünidőben. De legalább Harryt biztonságban tudta a Weasley - családdal a Főnix Rendjének főhadiszállásán. A fiú alig öt nappal a szünet kezdete után csatlakozott hozzájuk. A nagynénje és a nagybátyja nem tudták elviselni a varázslókat, akik a hírekért jöttek az ő ”semmirekellő unokaöccsükről”. Dumbledore végül hallgatott a józan észre és Harry az elhunyt keresztapja házába költözött…

Türelmetlenül várva, hogy vasárnap legyen, Hermione már nekilátott csomagolni, miközben Csámpás illedelmesen dorombolt az ágyán. Mikor a lány végzett az iskolai ruháinak összehordásával, kopogtatást hallott az ajtón. Megfordult, és az édesanyját pillantotta meg az ajtófélfának támaszkodva.

- Szia anya!

Jane Granger nagyon szép nő volt. Közepes magasságú, és eléggé karcsú. Rövidre vágott göndör barna haja pedig tökéletesen keretezte arcát, amiről csak úgy sugárzott a jóság.

- Szervusz drágám! – Válaszolt egy mosollyal. – Már csomagolsz?

- Igen. Biztos akarok lenni benne, hogy semmit sem felejtek el.

Mrs. Granger rámosolygott a lányára, majd folytatta.

- El kell mennem a fogászati klinikára, elfelejtettem egy fontos dossziét – tájékoztatta. – Szükséged van valamire?

Hermione elgondolkodott. Nem, semmi különösre nincs szüksége, a csomagjai már majdnem készen voltak, és biztos volt benne, hogy nem felejtett el semmit sem. Megrázta a fejét.

- Biztos? Fogkrém, sampon, tampon?

- Ööö nem… - biztosította Hermione. – De köszönöm, hogy megkérdezted.

- Rendben. Nemsokára visszajövök… Emlékeztetnéd apádat, hogy 10 perc múlva vegye ki a csirkét a sütőből?

- Persze – nevetett Hermione.

Miután az édesanyja elment, Hermionét jeges rémület töltötte el… Tampon! Tényleg csak egyszer volt rá szüksége a nyáron?! Rohant naptárt keresni. Késett… nagyon sokat késett! Hogy nem vette észre hamarabb?! Jó, rendben, a nyár többé-kevésbé zaklatott volt a fiatal griffendéles számára, és messze járt attól, hogy a menstruációjával foglalkozzon, a fejében inkább a világa és a barátai jártak. De akkor is! Hiszen neki mindig megjött pontosan!

Hermione újraszámolta, ezúttal több figyelmet fordítva a peteérési időszakokra… Ó ne! Csak ezt ne!

- Mione!

Az édesapja, Richard Granger hívta a lépcső aljából.

- Mi az?!

A hangja furcsán csengett. Észrevette, hogy a kezei is remegnek. Eleresztette a naptárt, ami a földre esett, majd vett egy nagy lélegzetet.

- Mennyi idő kell még a csirkének?

Egy fokkal nyugodtabban, Hermione kilépett a szobájából és lement a lépcsőn a nappaliba, ahol az apja várta.

- Még 4 perc – mondta neki.

Mr. Granger elnézte a lányát. Hogy megnőtt! Már szép, fiatal nő lett belőle, de a szemeiben látni lehetett mindazt a gondot, ami túl sok volt egy ilyen korú embernek, mint ő. Ez a tekintet, ezt látta egész nyáron, és teljesen tehetetlennek érezte magát az egyszem lánya gyötrődése előtt. És ma, ebben a pillanatban még rosszabbul nézett ki, mint általában.

- Minden rendben, angyalom?

Az apja hangja kirángatta Hermionét a gondolataiból.

- Öö persze. Anya ugye nemsokára visszajön?

- Igen. Hamarosan itt kéne lennie.

Még egyszer rápillantott a lányára és megsimogatta a haját, majd visszament a konyhába. Hermione az apja után nézett. Úgy imádta ezt az embert! Magas volt, gesztenyebarna hajjal, és aranyszínű szemekkel. Már volt egy-két ősz tincse, és nevetés közben néhány ránc is megjelent a szeme sarkában, de Mr. Granger még mindig a lánya titkos hőse volt.

Hermione újra felsóhajtott. Mindenképp kell lennie valamilyen logikus magyarázatnak arra, hogy miért késik… Egy másik logikus magyarázatnak!

Leült a nappali egyik kanapéjára, felhúzta és átkarolta a lábait. A helyiség burgundivörös volt, és nagyon barátságos. A végében egy házimozi kapott helyet, a mellette lévő falon pedig egy lenyűgöző könyvespolcot lehetett látni. A közelében egy nagy zöld növény díszelgett, a másik falat pedig családi fotók borították. Többségük a gyermek Hermionét ábrázolta. A szoba negyedik falát egy hatalmas ablak foglalta el, ahonnan az egész szomszédságra rá lehetett látni. A nap kezdett eltűnni a láthatáron, és néhány felhő jelent meg az égen.

Eltelt néhány perc. Mr. Granger a másik helyiségben az asztalt terítette, amikor végre egy kocsi érkezett. Néhány pillanattal később Hermione édesanyja lépett be a házba.

- Én vagyok!

Mrs. Granger tett néhány lépést a folyosón, majd bepillantott a nappaliba. Hermione elszunnyadt. Miközben közelebb ment a lányához, a férje is megérkezett a szobába a másik, a konyhába vezető ajtón át.

- Szia!

Jane felnézett és elmosolyodott. Majd visszapillantott a lányára és megsimogatta a haját.

- Mione?

Hermione kinyitotta a szemét és rámosolygott az édesanyjára.

- Elaludtál, drágám!

- Mmm.

Hermione nyújtózott egyet. Édesapja rákacsintott, majd visszatért a konyhába. Jane is indult volna utána, de Hermione visszatartotta.

- Anya?

- Igen szívem?

- Beszélhetnék veled?

Hermione felállt és egyre nyugtalanabbul csillogó szemekkel az anyját nézte. Hogy fogadja majd a hírt?

Jane minden figyelmét a gyermekének szentelte.

- Szóval… - kezdte Hermione, nem igazán tudva, hogyan közelítse meg a témát. – Azt hiszem… Szóval én… Késik…

- Késik?

Hermione, aki eddig lesütötte a szemét, megkockáztatott egy pillantást az édesanyja felé. Tényleg úgy nézett ki, mint aki nem ért semmit.

- A menstruációm, akarom mondani…

- Ó!

- Mi történt?

Mr. Granger érkezett a nappaliba. Élete két nője egymással szemben állt, miközben úgy tűnt, a lánya rosszul érzi magát, és a felesége is zavartnak látszott.

- A lányodnak gondjai vannak a menstruációjával – magyarázta Jane a férjének, Hermione nagy szégyenére.

- Hogyhogy? – Kérdezte Mr. Granger.

Hermione, kellemetlenebbül érezve magát, mint eddig valaha, az alsó ajkába harapva visszaült a kanapéra. Az édesanyja helyet foglalt mellette és megfogta a kezét, míg az édesapja a szemközti fotelben helyezkedett el.

- Én… - kezdte Hermione, de az anyja félbeszakította.

- Tudod drágám, még akkor is, ha eddig mindig rendszeres volt, néha megesik, hogy egy ideig nem az… várj még egy vagy két napot…

- Két hónapja, anya!

Jane–nek a döbbenettől tátva maradt a szája, míg a férje, Richard nyugtalannak látszott.

- Volt már ilyen? – Kérdezte az apja.

- Nem…

Hermione lehajtotta a fejét, és nem szólt többet, miközben a szüleit hallgatta.

- Orvoshoz kéne menni – mondta Mr. Granger. – Lehet, hogy beteg… Vagy elkapott valamit…  

- Nem kapunk időpontot vasárnapig…

- Nem hagyhatjuk, hogy így menjen vissza az iskolába! Hermione, drágám, fáj valamid?

Hermione meglepetten nézett fel. A szülei betegnek hiszik. Egy pillanatra sem jutott eszükbe az, ami neki egyből beugrott.

- Én… - próbálkozott, de újra elakadt a szava.

- Igen? – bátorította az édesanyja. 

- Attól tartok, terhes vagyok – bökte ki egy szuszra.

Az idő mintha megállt volna a szobában. Mrs. Granger csak nézte a lányát, úgy tűnt, az információ nem jut el az agyáig. Richard arcán is többé-kevésbé hasonló kifejezés ült.

- Terhes – ismételte magának a férfi.

Hermione lehunyta a szemét, és egy könnycsepp gördült le az arcán.

- Sajnálom – zokogta mielőtt felszaladt a szobájába.

Hermione a hátán feküdt, közvetlenül a földön. A könnyei megállíthatatlanul folytak, ő pedig egyre csak zokogott. Ami a legjobban fájt neki, az az apja arckifejezése volt. Csalódottnak tűnt… csalódott az ő annyira tökéletes, drága kislányában. Hermione mindig mindent azért tett, hogy az édesapja büszke legyen rá, de ezúttal aztán tényleg mindent elrontott. Terhes 16 évesen… na jó, majdnem 17. De ettől ez még nem lesz kevésbé szégyenteljes a Granger - családnak.

Unokatestvére, Malicia házasság előtt esett teherbe. Hatalmas botrány kerekedett belőle. Két alternatíva közül választhatott: esküvő vagy abortusz. A döntés könnyű volt, hiszen 23 éves volt, és már két éve együtt járt a barátjával. Sebtében kötötték a házasságot, de a lány azóta már egy Karianne nevű, 16 hónapos, bűbájos lánykának az anyukája. Hermione számára ugyan ezek az értékek régimódinak tűntek, de a családnak mégis fontos volt.

Ám az ő helyzete távolról sem hasonlított Malicia unokatestvére esetére. Itt számos egyéb tényező is volt, kezdve azzal, hogy ő boszorkány…

Kopp, kopp, kopp…

- Mione? Drágám, én vagyok, bemehetek?

Jane nem tudta, hogyan fogadja a hírt… A lánya… az ő kisbabája nem lehet terhes… ez lehetetlen… és mégis! A szegény anyuka nem tudta, hogyan reagáljon. A lánya olyan gyorsan felnőtt… túl gyorsan! Nem is sejtette, hogy a gyermeke elvesztette az ártatlanságát és nővé vált.

- Hermione, kérlek, nyisd ki az ajtót!

Egy kattanás hallatszott, és Jane belépett a lánya szobájába. Hermione visszaült a földre és a macskáját simogatta.  Sorra gördültek le a könnycseppek azon a szép rózsás arcán. Mert igen, Hermione szép volt! A haja már gyönyörű loknikban hullott alá, a mosolya több mint elbűvölő volt a szép, rendezett fogaival, és – ezt kár lenne tagadni – az alakja is szép volt, ami már egy cseppet sem hasonlított a valamikori 11 éves kislány testére. E tekintetben kicsit változott a szünidő alatt is… talán a terhesség miatt?

- Ó, Hermione, drágaságom!

Jane közelebb ment a lányához és gyengéden átkarolta. Hermione belekapaszkodott, és a vállán sírt tovább.

- Csssss…

Jane legjobb tudása szerint próbálta vigasztalni Hermionét, aki végül megnyugodott. Anyukája a hátát simogatva csendesen beszélni kezdett hozzá.

- Mione, kicsim – kezdte. – Az előbb elmentem, és… vettem egy terhességi tesztet…

Ezekre a szavakra Hermione felkapta a fejét, és az anyjára nézett.

- Csak mert… – magyarázta amaz. – Szerintem mindenekelőtt biztosnak kell lennünk benne, nem?

- De.

Hermione egy pillantással köszönte meg, mire a nő odaadta neki a kicsi dobozt, majd felállt. A kezét nyújtotta, és felsegítette a lányát.

- A konyhában várlak – mondta bátorítóan. 

Ugrás a fejezet második részéhez