|
Második fejezet - Első rész
A kettőnkből születő angyal
2. fejezet
Írta: Elliania
Fordította: Milial
Verseket/dalszövegeket fordította: Lenora
Átolvasta: Eve Snape, Timmy Tailor
Jogok: a szokásos
Aznap reggel Hermione ébredt föl elsőnek. Beletelt néhány percbe, míg megértette, hogy hol van, és visszaemlékezett az előző nap történtekre. Egy könnycsepp gördült le az arcán. Aztán egy második… majd dühbe gurult. Eleget sírt már emiatt! Össze kell szednie magát, és túllépni ezen! Csakhogy ezt ugyebár könnyebb mondani, mint megtenni. Hogy lehetek ilyen gyenge?- sóhajtott.
Ron nehezen nyitotta ki a szemeit. Érezte, hogy Hermione mocorog mellette.
- Hahó…
- Ó, Ron, szia!
A lány a másik oldalára fordult, és így már egymással szemben feküdtek.
- Hogy vagy? - Kérdezte a fiú, miközben a barátnője haját kezdte babrálni.
- Hát… Nem túl jól, de majd csak jobb lesz.
Ron gyengéden elmosolyodott.
- Úgy szeretném magamra venni mindazt, ami téged bánt!
Hermione elérzékenyülve ölelte meg a barátját. Időközben Harry is felébredt, és az ölelkező párost meglátva elmosolyodott. Felkönyökölt, majd kezét Hermione hátára tette, mire a lány feléje fordult.
- Harry! Hogy vagy?
- Ahogy elnézem jobban, mint te.
Mintegy a szavai bizonyításaként hüvelykujjával letörölte Hermione arcáról az utolsó ottmaradt könnycseppet.
- Mione…
Hermione megállította Ront, még mielőtt a fiú feltette volna a kérdést. Nagyon is jól tudta, hogy mire kíváncsi. Azzal is tisztában volt, hogy nem képes még egy percet úgy eltölteni, hogy nem vallja be nekik a teljes igazságot. Így aztán a két - testvéreként szeretett - fiú oltalmazó karjai között elmesélte nekik az egész történetet.
Az apjával való veszekedéssel kezdte, de a saját állapotáról nem tett említést. Aztán persze hamar rájött, hogy ez a részlet igencsak lényeges, és Ron kérdésére már mindent bevallott:
- De Hermione… már bocs, ha hülyén hangzik, de… szóval nem értem, hogy édesapád mitől lett ilyen dühös… Mit csináltál, ami annyira nem tetszett neki, hogy megtiltotta, hogy visszatérj a világunkba?
Hermione ajkai megremegtek.
- Te… terhes vagyok…
Majd becsukta a szemeit, amilyen erősen csak tudta. Nem akarta látni barátai reakcióját. Mégis, mikor nem hallott és nem érzett semmit, a kíváncsisága felülkerekedett és kinyitotta a szemeit.
Harry és Ron tágra nyílt szemekkel néztek rá. Harry már épp szóra nyitotta volna a száját, mikor Molly lépett be a szobába.
- Jó reggelt, kincseim! Ó, Hermione, drágám, hogy vagy?
Hermione előbb Harryre és Ronra nézett, mielőtt válaszolt volna.
- Hát, őszintén szólva, nem is tudom.
Molly lágyan elmosolyodott.
- Kész a reggeli, gyertek enni!
A három jó barát fölkelt, és lement a már sokkal tágasabbnak tűnő konyhába, ahol aznap csak Mr. és Mrs. Weasley, Fred, George, valamint Ginny tartózkodott.
Az újonnan érkezők szó nélkül leültek a már megterített asztalhoz, és nekiláttak a reggelinek. Mr. Weasley közben újságot olvasott, Fred és George az üzleti ügyeket tárgyalták, Molly pedig a legifjabb gyermekével beszélgetett halkan. Hermione elcsípett néhány szót a társalgásukból: Ginny épp az új barátjáról mesélt az anyjának, miközben Harryvel folyton egymásra pillantgattak. Ezen meglepődve Hermione kérdőn Ronra nézett, aki erre csak mosolyogva égnek emelte a szemeit, és valami olyasmit tátogott, hogy „hosszú történet”.
- Szóval, Hermione - szólalt meg hirtelen Mr. Weasley. - Hogy érzed magad ma reggel?
- Hát…
- Igen, Hermione! Mondd el, mi történt veled! Úgy aggódunk érted! - Kapcsolódott be Ginny is.
Hermione erre igencsak elvörösödött és lesütötte a szemét.
- Hagyjátok! Nem akar beszélni róla - szólt közbe Ron.
- De mi csak segíteni akarunk - magyarázkodott Mrs. Weasley. - Hiszen úgy aggódunk érte! És ezzel a háborúval, ami odakint van, mikor megláttuk tegnap, amilyen állapotban volt…
- Ó! Nem, ne aggódjanak miattam! Jól vagyok! - mondta Hermione. - A problémáimnak abszolút semmi köze Voldemorthoz…
Úgy tűnt, a feszültség erre csökken a helyiségben. Ezt Hermione is észrevette, és tudta, hogy tartozik nekik az igazsággal. Hiszen mindent megtettek volna érte… És minden bizonnyal segíteni is tudnának neki… Ráadásul úgy tűnt, Harry és Ron sem akar csak úgy elfordulni tőle… bár még nem tudtak mindent… Na, de hogyan kezdjen hozzá?
- Hermione, drágám, azért megtudhatnánk, hogy mitől vagy ennyire bánatos? – Érdeklődött újból Molly.
Igen, ez jó lesz! Hermione belekezdett a története elmesélésébe, a szüleivel való veszekedést használva kiindulópontnak, de aztán hamar elérkezett a vita okához is:
- Szóval… azért, mert tegnap kiderült… hogy… szóval…
Hermione felsóhajtott.
- Gyermeket várok…
Mint az előző két alkalommal, itt is mélységes csend követte a bejelentést. Hermione pityeregni kezdett. Sohasem félt attól, hogy egyszer anya lesz, de ez most annyira hihetetlen volt. Lehajtotta a fejét, és a kezeit bámulta, míg egy másik kéz meg nem fogta azokat. Felnézett, és Ron bátorító tekintetével találta magát szemben.
A kétség azonnal felütötte fejét a fiatalember szülei között.
- Ron?
- Igen? MI??! Nem!!
Azon nyomban eleresztette Hermione kezét.
- Nem én voltam!!
Hermione picit elmosolyodott. Mennyivel egyszerűbb lett volna minden, ha ő lett volna. De nem Ron volt az apa. A fiú a legjobb barátja volt, sőt, sokkal több annál! Imádta őt! De ennél soha nem léptek tovább. A barátságuk túl fontos volt ahhoz, hogy kockáztassanak.
- Hermione… - próbálkozott Harry. - Ha nem túl indiszkrét a kérdés, megtudhatnánk, hogy ki az apa?
Hermione megértette, hogy most elsősorban a Ront és őt körülvevő kétségeket kell eloszlatnia. Tartozik ezzel szegény fiúnak.
- Igen, ti tudhatjátok. Ő… Piton professzor.
Erre már aztán mindenki reagált. Molly és Arthur egymásra néztek, Ginny a szájára tapasztotta a kezét, Ron és Harry döbbenten és némán állt, miközben Fred és George elejtett néhány megjegyezést, amit az anyjuk azon nyomban elhallgattatott.
- Her… Hermione?
- Igen Ron?
- Csak… csak hogy… szóval hogy ő esetleg téged… tudod…
- Hm?
- Hermione - vette át a szót Molly, látva, milyen helyénvaló kérdést akar föltenni a fia. - Csak azt szeretnénk tudni, hogy Perselus Piton… hogy is mondjam… kényszerített - e valamire?
- Ó! - Kiáltott fel Hermione, így már megértve a kérdést. - Nem! Piton professzor nem erőszakoskodott velem, ha erre kíváncsiak.
- De akkor miért… - kezdte Ginny.
- Elég bonyolult - magyarázta Hermione. - Ez az, amit a szüleimnek nem akartam elmagyarázni, mert biztos, hogy nem értették volna meg, és Piton professzor sokat kockáztatott volna. Ahogy én is…
Hermione, arcát a kezébe temetve újra sírva fakadt. Senki sem tudta, hogyan reagáljon. Végül Molly felállt és aggódva magához szorította a fiatal griffendélest.
- N… nem akarom… h… hogy… kicsapjanak! – Zokogta a lány.
- Nem fognak, kedvesem - vigasztalta Mrs. Weasley. - Nem fognak!
- Hermione - folytatta Mr. Weasley. - Mondd el, mi történt pontosan. Te is akartad?
Hermione összeszedte magát és letörölte a könnyeit.
- Nem voltam teljesen magamnál - vallotta be.
- Leitatott??
- Hogy? Nem! Ő sem volt teljesen magánál. Olyan bonyolult…
- Az egész nap itt van előttünk - bátorította Arthur. - Van időd.
Hermione felsóhajtott.
- Június végén történt. A minisztériumi harc után…
Megkockáztatott egy pillantást Harry felé, erre a szörnyű emlékre, de úgy tűnt, a fiú nem törődik ezzel, hanem érdeklődve hallgatja a történetét.
- Amikor elhagytam a gyengélkedőt, haragudtam az egész világra! Annyira igazságtalannak tartottam ezt az egészet Harry számára, Sirius számára… Aztán eszembe jutottak az okklumenciaórák… Minden másképp történhetett volna, ha Piton nem szünteti be azokat.
- Hermione…
- Hagyd, hogy befejezzem, Harry! Tudom, hogy tévedtem, de aznap máshogy láttam a dolgot. Röviden szólva, elmentem Piton tanár úrhoz, és nyíltan sértegettem, miközben butaságokat vágtam a fejéhez és gyanúsítgattam.
- De megnéztem volna! - Kiáltott fel Fred.
- Hát… - válaszolt Hermione - inkább hiábavaló volt. Csak annyit értem el vele, hogy levont 50 pontot a Griffendéltől, és büntetőfeladatot adott nekem másnap estére.
- Akkor történt? - Kérdezte Ron.
- Igen - bólintott Hermione. - A szekrényét kellett takarítanom, ahol a bájital-hozzávalók nagy részét tartja, és közben véletlenül levertem egy üveget. A vonzalom porát… Mindketten belélegeztük, akaratlanul is. Ezután már egyáltalán nem kontrolláltuk magunkat… és… hát, a többit ti is ki tudjátok találni…
- Teherbe estél.
- Pontosan. Persze megfogadtuk, hogy soha nem beszélünk róla, még magunk között sem, mert nem akarta elveszíteni a munkáját, ahogy én sem akartam, hogy kicsapjanak… De most minden megváltozott…
- Beszélni fogok erről Dumbledorral, Hermione! - bátorította Arthur. - Biztosan találunk majd valamilyen megoldást!
- Köszönöm!
- Közben pedig, Hermione, drágám - folytatta Molly - ha meg akarod tartani a babát, azt hiszem, jobb lenne, ha szólnál róla Perselusnak is.
- Mi??
- Joga van tudni, hogy apa lesz, Hermione!
Hernionét kirázta a hideg. Erre nem gondolt! Újra beszélnie kell arról az estéről Pitonnal. Saját ötlete volt, hogy ne mondják el, ne hozzák többé szóba, és most ő fogja elsőnek megszegni a fogadalmat… De hát van más választása?
Hermione a kezében lévő flaskát nézte, aminek a címkéjén ez állt: „vonzalom pora”. A felirat ellenére a fiatal griffendéles meg volt győződve arról, hogy ami benne van, az bizony nem a szerelmi bájital fő összetevője. Ó, nem, ez a por inkább kis habzó kavicsok halmazának tűnt, nem pedig valami finom és rózsaszínű anyagnak. Felnézett. A polc tetején egy üvegedényben látott is valami olyat, ami inkább hasonlított erre a leírásra. Még a feliratát is ki tudta venni: „Mocsári Kőzet”. Minden bizonnyal összecserélték a címkéket.
Kinyújtotta kezét és megpróbálta elérni a palackot. Úgy tűnt, az ujja hegyével épp sikerül is megkaparintania, amikor az üveg mégiscsak kicsúszott a kezéből és egyből összetört a kőpadlón, miközben a por rózsaszín felhő kíséretében a földre ömlött.
A terem másik végében éppen dolgozatokat javító Piton mérgesen kapta fel a fejét. Ez nem lehet igaz!
- Hogy lehet ilyen ügyefogyott? – Kiáltott rá. – Granger, mi a fészkes fenét művel már megint?!
Hermione, aki már így is eléggé megrémült saját ügyetlenségétől, azonnal elvörösödött szégyenében.
- Sajnálom, tanár úr! Véletlen volt, azonnal összetakarítom.
Azzal rögtön le is hajolt és elkezdte összeszedegetni az üvegdarabokat.
- Au!
Piton - aki közben visszatért a dolgozataihoz – újra felnézett, idegesebben, mint valaha. Ez a kis idióta griffendéles, ráadásul még meg is vágta magát! Micsoda pech.
- Őszintén, Granger, maga aztán tényleg egy istencsapása!
Ám hideg és gyűlölködő szavai ellenére felállt, és odament a fiatal lány mellé. Amaz nem válaszolt semmit a sértéseire, de látszott az arcán, hogy nem sok hiányzik hozzá. Ép kezével mellkasához emelte a másikat, amit egy üvegszilánk megvágott. Gesztenyebarna szemeiből csak úgy sütött a gyűlölet az éppen feléje tartó „förtelmes” ember iránt.
- Mutassa a kezét! – Utasította Piton, tanítványa felé nyújtva a sajátját.
Hermione habozva engedelmeskedett. De mivel nem volt nála a pálcája, egyedül Piton segíthetett neki kivenni a mélyen a tenyerébe ágyazódott üvegdarabot. Így aztán odanyújtotta fájó végtagját a baljóslatú bájitaltanárnak, aki meglepő gyengédséggel fogta meg azt.
- Elég ronda egy vágás…
- Még a szilánk is benne van – tájékoztatta Hermione.
Piton végigsimított hüvelykujjával a lány tenyerén, mire a másik a fájdalomtól összerándulva el akarta húzni azt. Csakhogy Piton nem engedte.
- Maradjon nyugton, elintézem.
- Nagyon fáj – panaszkodott a griffendéles.
Piton fogta a pálcáját és elmormolt egy varázsigét. Két másodperccel később az üvegszilánk kijött, és Hermione keze beforrt.
- Köszönöm…
Piton nem válaszolt. Hermione gesztenyebarna szemeit nézte, és nem értette, hogy nem vette észre eddig, milyen csodálatosan szépek… A sötét tanterem szűrt fénye miatt csak néhány fáklya visszfénye csillogott a fiatal lány tekintetében. Ott volt előtte, őt nézte… vágyakozva??
Nem! Ez lehetetlen! Hermione Granger, a Roxfort legkiválóbb diákja, a Griffendél Mindentudó Kisasszonya soha nem nézné őt vágytól csillogó szemekkel… és mégis, pont ezt tette abban a pillanatban.
Abban a minutumban Perselus rájött, hogy gyakorlatilag ő is ugyanezt teszi! Egyszerűen nem tudta levenni a szemét tanítványáról. Már több mint egy perce bámulta csillogó szemeit, vonzó ajkait, selymes haját, fiatal és finom arcát, vékony nyakát, kerek…
Uramisten! Miket gondolok? Ez a lány a diákom, a mindenségit neki! Egy griffendéles! Ráadásul Potter legjobb barátja! Hogy találhatom kívánatosnak?
- Mi volt az az üveg, amit összetört? – Kérdezte fenyegetőnek szánt hangon, amiből azonban most hiányzott a szokásos hidegség.
- Ööö… - próbált visszaemlékezni Hermione elhomályosult szemekkel. – Nem is tudom… a vonzalom… pora, azt hiszem.
Ó, csak ezt ne!
- Miss Granger, menjen innen! – Mormolta a férfi.
A lány nagyon is jól hallotta. Valójában Piton professzor már csak néhány centiméterre volt tőle, és ő ennek ellenére nem félt, még csak nem is érezte ettől rosszul magát… Sőt, semmi kedve nem volt elhúzódni a tanárától. Furcsa volt, amit érzett. Utálta Pitont, mégis, abban a pillanatban csak csodálni tudta. Fekete, és általában szigorú szemei mintha leírhatatlan tűzben égtek volna, szája csábította, és a lánynak is csak egy vágya volt: a hosszú ébenfekete hajat simogatva elveszni a férfi karjaiban.
- Menjen innen – sóhajtotta a férfi, miközben átkarolta a lány derekát.
- Nem – válaszolta amaz, mielőtt a férfi ajkai az övéihez értek volna.
Még ha eddig Perselus próbált is ellenállni – miközben teste pont az ellenkezőjét tette annak, amit a feje diktált –, ekkor már mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül adta át magát az ölelésnek.
Hermione abban a pillanatban kétségkívül a legboldogabb nő volt a világon. Végre megízlelhette Perselus ajkait, miközben örömmel temette kezét a férfi - a látszattal ellentétben egyáltalán nem zsíros - hajába. Majd a bájitaltanárához simulva szenvedélyesen megcsókolta.
Ez volt élete első csókja… ami bizony távolról sem volt szűziesnek nevezhető. Még ha szerelem nem is volt benne, szenvedély és sok-sok vágy annál több. Közben érezte, ahogy tanára erős és vakmerő kezei elkalandoznak a testén. A férfi egyszerre simogatta őt hevesen és gyengéden, miközben úgy tűnt, mindketten ugyanúgy sóvárognak a másik után.
- Nem szabadna – hallotta Piton suttogását, mielőtt a férfi elkezdte harapdálni a fülcimpáját.
Hermione erre felsóhajtott, majd két kezébe fogva professzora arcát, szinte vadul megcsókolta.
- Nem érdekel – suttogta a szájába, majd ugyanolyan hévvel folytatta a csókot.
Perselus nem akadékoskodott tovább. Átölelte Hermione derekát, és fölemelte a lányt, hogy egy magasságban legyenek. A fiatal boszorka belemosolygott a csókba, majd lábaival átkulcsolta a férfi derekát. Amaz tett néhány lépést, letette Hermionét az egyik pad sarkára, és ebben a helyzetben maradva elkezdte lehámozni a lány talárját.
Hermione sem késlekedett sokat: a professzor súlyos fekete köpenye hamar a földre esett. A lány megpróbálta kigombolni újdonsült szeretője ingét, de a férfi megelőzve őt forró csókokkal hintette tele nyakát, vállait és környékét, így Hermione egy időre elfelejtette, mit is akart tenni.
De aztán hamar összeszedte magát. Ő is meg akarta érinteni a tanára oly hívogató bőrét. Mikor a férfi fekete inge a földre került, Hermione szemei felcsillantak. Perselus Piton távolról sem volt olyan vézna, mint azt hinni lehetett, sőt, valójában inkább karcsú és roppant vonzó teste volt. Hermione azonnal el is kezdte csókolgatni puha bőrének minden porcikáját. Kezei közben a férfi hasára tévedtek, követték a lefelé mutató selymes csíkot, majd nekiestek a nadrág cipzárjának.
Ami a férfit illeti, mindezt örömmel hagyta. Hogy milyen vakmerő a kis griffendéles Miss Tökély! Piton könnyedén kikapcsolta az utolsó akadályt közte és a lány selymes bőre között, és majd’ megbolondult a vágytól, mikor Hermione meztelen melleivel hozzásimult.
Mikor a bájitaltanár nadrágja a földre esett, a bokszer vékony anyagán átsejlő, teljes pompájában álló férfiassága látványára Hermione elbizonytalanodott. Elhúzódott egy kicsit, így akaratlanul is még csábítóbb látványt nyújtva Perselusnak. A férfi azonban észrevette szemeiben a tétovázást, a zavart, és azonnal meg is értette azt.
Mikor ajkad mézédes lesz,
s a tested megmerevszik,
s szemed tiszta ege egyszerre
tisztából átvált felhősbe,
mikor kezeid szeretnék,
amit az ujjaid nem mernek,
mert tiltja a szemérmed,
kicsit kell csak erősebbnek lenned...
Piton tudta, hogy itt meg kellene állnia, de nem volt rá képes. Finoman, szinte már kedvesen emelte fel Hermione állát, hogy a szemébe tudjon nézni. Szenvedélyesen, mégis végtelen gyengédséggel csókolta meg, majd mikor ezután újra a barna szépség tekintetébe mélyedt, látta, ahogy a vágy gyors léptekkel visszatér oda. Rámosolygott, és térdre ereszkedett előtte.
- De…
- Csss, hagyja, hadd csináljam – mondta Piton Hermione számára eddig ismeretlen, megnyugtató hangon.
A férfi elmosolyodott, és kezeit a fiatal lány combjaira helyezte. Egy ideig simogatta, majd csókokkal halmozta el lábainak belső felét, miközben érzékien lejjebb csúsztatta kezeit, hogy lesimogassa róla a fehérneműjét, harisnyáját és cipőjét. Hermione ösztönösen nyitotta kicsit széjjelebb lábait, mintegy följebb hívva Perselust, oda, ahol eddig még senki sem járt.
Hermione nem tudta megállni, hogy fel ne nyögjön, mikor megérezte professzora meleg száját azon a helyen. Lehunyta szemeit, és szeretője haját simogatta. Perselus eddig ismeretlen érzéseket fedeztetett fel vele. Na persze olvasott már a témáról, de semmi sem volt fogható… ehhez!
- Ó, professzor!
Perselus elmosolyodott. Biztos volt benne, hogy a lány túl van az első orgazmusán. Imádta hallgatni, ahogy simogatásai és csókjai alatt nyögdécsel. Mindennél jobban szerette a fenséges ízét, és bolondult az ártatlanságáért, a tisztaságáért, amit kész volt neki feláldozni…
Ekkor valami megmozdult benne. Nincs joga hozzá! Nem teheti ezt! Persze lejjebb nem egészen így érezte, és úgy tűnt, Hermione is többet akar… sokkal többet.
- Professzor?
Perselus ráemelte tekintetét. Milyen szép volt így, vágytól elhomályosult szemekkel, készen arra, hogy felkínálja magát. Felemelkedett, és Hermione, aki már könyökein támaszkodva félig feküdt az asztalon, szintén felült, hogy megcsókolja. Perselus karjai azon nyomban körülfonták, miközben a fiatal lány kezei újra elindultak lefelé a férfi hasán. Finoman, mégis vágyakozva levette róla az utolsó ruhadarabot is, ami elválasztotta őket, majd élve a helyzet adta lehetőséggel, végigsimított tanára izmos fenekén és még közelebb húzta magához.
Amikor már nem cica vagy,
inkább leszel olyan kutya,
aki a farkas szavára
lerázza láncait és utána
első sóhajával
már sikolt
Mikor te helyesled,
és én mondom, hogy nem,
Perselus kezei is elindultak lefelé. Felemelte Hermionét, majd feltűrte az egyenszoknyáját, hogy egészen hozzáférhessen.
- Hermione… - mormolta vágytól fátyolos hangon.
Ugrás a fejezet második részéhez
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
