A griffendéles, aki félig lehunyt szemmel Perselus vállán nyugtatta a fejét, kiegyenesedett.

Tekintetével a férfi tekintetébe mélyedt, akivel ezt a kivételes pillanatot megosztotta. Fekete pupillái kitágultak, és ettől melegen fénylett, ragyogott a tekintete.

- Perselus… - sóhajtott a lány, majd rámosolygott és megcsókolta lágyan, gyengéden.

Ebben a pillanatban Perselus finoman beléhatolt. Hermione alig érzett fájdalmat. Persze nem volt túl kellemes, de a partnere türelmes volt, így a lány hamar hozzászokott, hogy magában érezze. Nem sokkal később a férfi óvatosan mozogni kezdett benne. És Hermione ekkor megtudta, hogy ez bizony sokkal jobb, mint a Vingardium Leviosa!

Hermione már semmi másra nem tudott gondolni, csak erre az emberre, aki számára eddig ismeretlen örömet okozott neki. Szerette az illatát, a testét, a melegségét. Mintha most látta volna először. Már nem az utálatos Piton professzor volt, hanem egyszerűen csak Perselus… Milyen csodálatos volt hallani, ahogy időnként felnyög, tudva, hogy ezt ő váltja ki belőle!

Lábaival átkulcsolta professzora derekát, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz. Mohón csókolta a nyakát, miközben Perselus is egyre hevesebb lett. Még néhány lökés, és a lány nem bírta tovább. Behunyta a szemét, és hangosan felkiáltott, körmeit szeretője hátába mélyesztve.

Perselus felnyögött a lány reakciója láttán. Erőteljesen megmarkolta a fenekét, és messzebb tette az asztalon. Hermione magától értetődő mozdulattal nyúlt el, miközben Perselus föléje hajolt. Minden sokkal intenzívebb lett, és a férfi boldogan hallgatta szeretője kiáltásait, ahogy a nevét ismételgette. Hermione következő orgazmusa után Perselus sem bírta tovább, és követte a lányt.

s testem testeden
olyan nehéz, akár egy lótetem

nem tudjuk már, még és többé,
hogy létezik-e,
amikor a szerelem olvaszt eggyé minket,
ahogy másokat a háború, az a háború,
amiben én vagyok a közlegény,
aki meghal, aki a legfőbb vesztes.

Zihálva borult rá a lányra, aki hasonlóan kifulladt a forró szeretkezéstől. Hermione érezte, ahogy újra fellobban benne a vágy, de úgy tűnt, Perselusnak elég volt, mert lassan elhúzódott tőle, majd őt is felsegítette.

Néhány percig csak nézték egymást, majd hirtelen úgy tűnt, mindketten ráébrednek, mit is tettek.

- Ó Istenem! – Mormolta Perselus hitetlenkedve. – Mégis mit csináltunk?!

Kezével idegesen a hajába túrt, kisimítva azt az arcából.

- Tanár úr?

Hermionénak is sokkal tisztább lett a feje, mint azelőtt, annak ellenére, hogy érzett még némi melegséget lábai közt, és szemében is ott csillogott még a vágy maradéka.

Perselus vadul fölmarkolta nadrágját, majd sietve magára öltötte. Hátat fordított tanítványának, és szemeivel a tantermet pásztázta, míg végül pillantása megállapodott a földre kiömlött finom poron. Elkáromkodta magát.

Hermione időközben felkelt, megigazította a szoknyáját, és fölvette fehér blúzát. Épp végzett a begombolásával, mikor szeretője mellé ért.

- Mi volt ez?

Perselus ránézett, de nem válaszolt. Lehajolt, hogy megérintse a rózsaszín port.

- Tudja, mi ez, Miss Granger?

Hermione ránézett a rózsaszín porra, és az ajkába harapott.

- A vonzalom pora, nem?

- Pontosan – bólintott Piton. – És azt tudja-e, hogy mihez és miért használják?

- A szerelmi bá… Ó, professzor, ezért volt, hogy… szóval hogy mi…

- Igen.

A férfi néhány percig még a port nézte, majd fölkelt, a pálcájáért nyúlt és egy intéssel eltüntette.

- Tiszta állapotban ez a por nagyon erős – magyarázta. – Általában arra használják, hogy a két kiválasztott személyt közelebb hozza egymáshoz szerelmi bájital segítségével, hogy vonzódjanak egymáshoz, de közvetlenül belélegezve elég… heves, közvetlen és azonnali reakciókat okoz.

Újból káromkodott, mire Hermione összerezzent.

- Az állásomat kockáztatom ezzel!

Már inkább magához beszélt, nem Hermionéhoz, de a lány amúgy sem igazán figyelt rá. Ha Pitonnak az állása forog kockán, akkor őt is simán kicsaphatják! Nem! Ez nem történhet meg… nem szabad megtörténnie!! Senkinek sem kell megtudnia! És végül is, nem teljesen akaratuk ellenére történt a dolog, szóval…

- Egy diákkal! Hogy tehettem ezt egy diákommal?! Milyen egy barom vagyok, a francba is!

- Professzor?

- Mi van? – Kiáltott rá idegesen.

Hermione megdermedt a hangjától. Az előtte álló férfi már valóban Piton volt, a Roxfort annyira utált bájitaltanára. Semmi köze sem volt ahhoz az emberhez, aki alig néhány perce még úgy szeretgette őt.

Perselus egyből észrevette Hermione reakcióját, és dühös lett magára… na jó, csak majdnem. Mondott volna még valamit, de a lány félbeszakította:

- Miss…

- Professzor, senki sem fogja megtudni!

- Hogy?

Piton hitetlenkedve nézte.

- Hát – kezdte Hermione – nem értem, miért beszélnénk róla? Senkinek sem kell tudnia! Akarom mondani, személy szerint én nem sajnálom… Vagyis hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett…

Hermione elpirult saját szavaitól. Alig hitte el, hogy ilyesmiket mondott.

- Maga nem akarja elveszíteni az állását, én pedig nem akarom, hogy kicsapjanak. Ráadásul odakint háború van! Mindketten csak nyerünk azzal, ha nem szólunk róla senkinek, nem gondolja?

Perselus elképedve nézte diákját. El nem tudta képzelni, hogy a lány ilyen könnyen elfogadta, hogy egy szenvedélyes estét töltött vele. Ráadásul azt is bevallotta, hogy élvezte, és hogy nem bán semmit!? Össze kellett szednie magát, mielőtt folytatni tudta volna a beszélgetést.

- Azt akarja mondani, hogy beleegyezne abba, hogy úgy tegyünk, mintha ez az este soha nem is lett volna, és semmi sem történt volna?

- Igen – válaszolta Hermione egy kis gondolkodás után.

Ő ugyan azt nem mondta, hogy töröljék el az este emlékét is, de erről Pitonnak nem kellett tudnia.

- Rendben – válaszolta Piton felhúzott szemöldökkel, elképedve.

Hermione elmosolyodott az arckifejezésén.

- Áll az alku?

- Áll az alku.

Azzal kezet fogtak, megfogadva, hogy nem keverik egymást bajba.

- Rendben. Ööö… mondja, tanár úr, véget ért a büntetőfeladatom?  

Piton kábán pislogott. Büntetőfeladat??

- Igen! Igen, persze, tűnjön innen!

Hermione nem tudott megállni egy mosolyt. Gyorsan összeszedte a holmiját, és hamar elillant. Ez után az este után senki és semmi nem fogja tudni bebizonyítani, hogy mi történt! Vagy legalábbis akkor ezt hitték…

Mélyen Skócia szívében, egy gyönyörűséges varázslóiskolában Perselus verejtékben úszva riadt föl. Már megint ez az álom! Nyár eleje óta mindig ugyanezt álmodja… egy igencsak zavarba ejtő este emlékét. Perselus nem tudta elfelejteni diákját, és rettegett a tanévkezdéstől, a naptól, amikor újra látnia kell majd őt.

Egyfolytában róla álmodott, rá gondolt azóta a bizonyos este óta, amikor felkínálta magát neki. Mindvégig azt ismételgette magában, hogy a lány nem volt magánál, és hogy ez sose történne meg újra, mégsem tudta elfelejteni a bőrét, a melegségét, az illatát, a mozdulatait, a tekintetét. Mindez már teljesen beléivódott.

Milyen szenvedélyes volt! Soha nem találkozott még egy ennyire tüzes nővel, mint ez a kis griffendéles. Igen, ott volt a por, de még ha ettől a gondolatait és mozdulatait nem is tudta irányítani, a viselkedését alapvetően nem befolyásolta. Hermione Granger valóban ilyen szenvedélyes a szerelemben, és a férfi tudta: elmondhatja magáról, hogy ő az egyetlen, aki a kis drágakő eme oldalát ismeri.

 /eredeti dalszöveg: Que je t’aime de Johnny Holiday/

Harmadik fejezet