A kettőnkből születő angyal

3. fejezet

Írta: Elliania

Fordította: Milial

Átolvasta: Eve Snape

Verseket fordította: Lenora

Jogok: szokásos

Végül elérkezett a tanévkezdés reggele is. Hermione az éppen jó étvággyal falatozó Ginny és Ron között ült az asztalnál, miközben Harry vele szemben a Reggeli Prófétát olvasta. Az ikrek és Arthur már elmentek dolgozni, Molly pedig miután szedett magának is, leült Harry mellé és épp nekilátott volna az evésnek, mikor észrevette, hogy Hermione hozzá sem nyúlt a tányérján lévő ételhez.

- Mione, drágám! Nem eszel?

Ron, Harry és Ginny fölnéztek. Ezzel szemben Hermione lehajtotta a fejét és enyhén elpirult.

- Nem nagyon van étvágyam – vallotta be.

Molly erre igencsak rosszallóan ráncolta össze a szemöldökét.

- Enned kell egy kicsit, Hermione! Különösen a te állapotodban! Árt a babának, ha kihagysz egy étkezést!

- Anya, ne erőltesd! – kelt Ron a lány védelmére.

- Nem erőltetem! – vágott vissza Molly méltatlankodva. – De hat terhesség után talán tudom, hogy mi jó és mi nem a terhes nőknek!

- Igaza van, Molly – bólintott Hermione.

Azzal villáját megfogva elkezdte piszkálgatni a reggelijét. Szájához emelt egy falatnyi tojást, de úgy érezte, a torkán akadna, ha megpróbálná lenyelni. Tényleg nem volt étvágya… inkább ivott helyette egy kis narancslevet.

- Mi a baj, Hermione? – kérdezte Harry nyugtalanul, mikor ezt észrevette.

Hermione felsóhajtott, és a fiúra nézve elmosolyodott.

- Semmiség, ne nyugtalankodjatok! – mondta. – Valószínűleg túlságosan aggódom a Roxfortba való visszatérés miatt… Mi van, ha nem is találkozom vele? Ő vajon hogy fogadja majd? Ráadásul még mindig nem tudom, mit gondol erről az igazgató…

Molly kedvesen elmosolyodott.

- Ne nyugtalankodj, szépségem… Arthur még ma elmegy és beszél Dumbledorral! Az igazgató úr talál majd megoldást! Bízz benne!

Hermione hálásan elmosolyodott. De valami még hiányzott neki… és Ron ki is találta, mi az. Vigasztalóan a lány hátára tette a kezét, majd megszólalt:

- Ne aggódj Piton miatt! Nem számít, hogyan reagál, Harry és én ott leszünk!

- Igen, ez csak természetes – bólintott az említett.

- Köszönöm! – könnyebbült meg a lány. – Nem is tudom, mihez kezdenék nélkületek!

Hermione ugyan már kevésbé volt feszült, mégsem volt éhes. Molly végül beletörődött, hogy a leányzó nem reggelizik, így miután összeszedte a tányérokat, elküldte a gyerekeket, hogy ellenőrizzék bőröndjeiket. Mivel Hermione csomagja már teljesen készen volt, ő még egy kicsit ottmaradt Mrs. Weasleyvel, de csak csendben üldögélt.

- Hermione, drágám, esetleg szeretnél tőlem kérdezni valamit?

Erre a lány összeszedte a bátorságát, és végre feltette a kérdést, ami már két napja motoszkált a fejében.

- Mrs. Weasley… akarom mondani Molly – javította ki magát az idősebb nő szigorú pillantására. – Milyen az, amikor valakinek gyereke van?

Molly elnézte az előtte álló fiatal lányt. Ez a szép gyermek nemsokára anya lesz! Muszáj megvigasztalnia!

- Ó! Szegény kis drágám!

Azzal Molly leült Hermionéval, és beszélt neki a terhességeiről, és arról, mikor először pillantotta meg gyermekei arcát. Ahogy tudta, igyekezett bátorítani a lányt.

Egy gyermek bekapcsol egy álmot,

ajkain van már az altatódal,

egy gyermek, kinek élete cseppnyi szerencse,

akin fog a csend, kinek könnyei drágakövek,

aki mulat, ha nincs mást mit tenni,

aki sír, ha minket sírni lát,

elszenderedik, pilláin színarannyal

és alszik, hogy őrizze a nagyok álmát…

A Mrs. Weasley–vel való beszélgetéstől Hermione kissé megnyugodott. Egy gyerek szépnek szánt dolog az életben, akkor meg miért aggódjon miatta? Na persze tudta erre a választ, de egyelőre inkább próbált nem gondolni rá… Úgyis elég hamar eljön az a pillanat, amikor majd meg kell tennie.

A Roxfort Expresszen való utazás egészen jól telt. A négy barát beült egy üres fülkébe, és miközben a fiúk Harrynek a két ülés közé tett utazóládáján sakkoztak, Ginny a Harry melletti ülésen fekve újságot olvasott, fejét a kérdéses fiatalember térdén nyugtatva.

Hermione kicsit meglepődött, mikor Ron elmesélte neki, hogy Harry Ginnynek köszönhetően kapott némi életkedvet. A minisztériumi epizódnak volt egy pozitív oldala is a fiatal pár számára: Harry végül megértette, hogy Ginny már nem kislány. Később, mikor a nyár folyamán is ő volt az, akinek sikerült kicsit felvidítania és beszéltetnie a fiút, Harry felhagyott azzal, hogy csak Ron kishúgaként nézzen rá. A báty pedig meglepően könnyen vette a dolgot! Végül is, ki mást lenne a legjobb sógornak, ha nem Harry! Ráadásul boldog volt, hogy a húga vissza tudta adni barátjának a régi mosolyát. Persze a pár magányügyeiről hallani sem akart…

Ami Hermionét illeti, teljesen el volt ragadtatva a hírtől. Igazán boldog volt a fiatal pár láttán. A vonaton épp Ron mellett ült, és vaskos könyveinek egyikét olvasta, mikor egy ismerős hangot hallott.

- Elnézést… - szólalt meg halkan Luna Lovegood. – Nincs már egy szabad fülke sem…

Ginny felült, és boldogan megölelte a barátnőjét.

- Gyere be Luna! Csinálunk neked helyet!

Valóban több diák volt idén, mint a többi évben. Voldemort visszatéréséről már mindenki tudott a varázslók világában, így több szülő – még ha más országban éltek is – úgy döntött, porontyát a Roxfortba, Albus Dumbledore oltalma alá küldi.

Piton a bájitalteremmel szomszédos dolgozószobájában épp a másnapi óravázlatait nézte át. De be kell vallani, nem volt egyszerű dolga. A beosztási ceremónia utáni vacsorán egészen elképedt Hermione látványától, mivel a lány jelentősen megszépült a nyár folyamán. Mintha ennek a kis istennőnek szüksége lett volna rá! Nem tudta, mi benne a más, de biztos volt abban, hogy valamiben megváltozott. Szitkozódva újra kézbe vette az óravázlatot…

Első évfolyam Hollóhát – Mardekár: alapanyagok, sisakvirág és farkasölőfű megkülönböztetése, hol találunk bezoárt, őrölt aszfodéloszgyökér reakciója ürömteába keverve.

Hatodik évfolyam Griffendél – Mardekár: Ó, micsoda öröm! Potter és bandája! És sok kis halálfalónövendék! Nem is számolva Mindentudó Kisasszonyt! Hermionét…

Kopp, kopp, kopp…

A bájitalok mestere felpattant, majd sebtében még néhány szót lefirkantva fagyosan kiszólt:

- Tessék.

Az ajtó kinyílt, és keretében a mogorva professzor számára ismerős körvonal rajzolódott ki. Emlegetett szamár!

A nem túl magabiztos Hermione lépett be Piton irodájába. Amaz hideg és közönyös tekintettel nézett rá, de a lány a fekete szemek csillogásában meglepődést és kérdést vélt felfedezni.

- Miss Granger? Minek köszönhetem a látogatását… ezen a késői órán? – kérdezte gonoszan Piton. – 5 pont a Griffendéltől.

Ah! Hogy lehet ilyen?! – fancsalodott el Hermione.

- De tanár úr, még nem is volt lámpaoltás!

- Valóban, még nem. De azért a biztonság kedvéért levonok még 10 pontot. Jobb megelőzni!

Piton önelégült arckifejezésétől Hermione elbizonytalanodott. Miért viselkedik vele még gonoszabban, mint általában? A férfi rosszindulata teljesen indokolatlan volt.

- Ez igazságtalan!

Piton gonoszul elvigyorodott. Ez több mint igazságtalan, de milyen csodálatos érzés is megalázni ezt a szemtelen fruskát, aki folyton gyötri éjszakánként, és állandóan lefoglalja a gondolatait!

- Mit akar tőlem, kisasszony? Amint látja, jobb dolgom is van, mint magát hallgatni, ahogy igazságtalannak nevez. Úgyhogy bökje ki, mit akar! Nem olyan nehéz megszülni egy mondatot!

Ezekre a szavakra Hermione arckifejezése ijesztően megváltozott. Piton észrevette ugyan, hogy a lány elsápadt, de nem törődött vele.

- Nem is hiszi, milyen jól mondja, tanár úr!

- De hát miről beszél?

Perselus kissé megzavarodott a tanítványa válaszaitól és reakcióitól. Tüzetesen szemügyre vette a lányt. Az arca – jóllehet kicsit sápadt volt – igazán gyönyörűnek tetszett, és a fiatal boszorkány minden intelligenciáját tükrözte. A háta közepéig érő göndör haja szépen rendezve hullott alá. A roxfortos uniformisát viselte, de talárja ki volt kapcsolva. Felül arany-vörös gallérú szürke pulóverét lehetett látni, a prefektusi jelvényével. A férfi lejjebb tekintett. A lány szoknyája illedelmesen takarta combjait. Lábát hosszú, fehér harisnya fedte, és két kis fekete cipő tette teljessé a képet. A mintatanuló tökéletes képe.

Vele

fergeteges a perc

Vele

minden kerek.

Túl a szavakon,

a bőrön vagy az asztalon?

A mama szoknyájából mondhatni már kinőtt,

és valószínű, hogy még nem ölelt szeretőt,

de a kislány-asszony, jegyezd meg, veszélyes,

óvakodj tőle, mert tizenhat éves.

Hermione nem tudta, mit tegyen, mit mondjon. Úgy gondolta, felkészült arra, hogy mindent a férfi elé tárjon, de ahogy ott állt előtte, csak egyre idegesebb lett. Mikor legutóbb kettesben voltak, igazi szerelmes éjszakában volt része. Ezt nem volt könnyű elfelejteni, különösen, hogy most épp azért jött, hogy eme néhány percnyi mámor következményéről tájékoztassa őt. Nem sejtette, hogyan fog reagálni, de egy dolog biztos volt: a férfi már nem érzett iránta semmit, hacsak ellenszenvet és gyűlöletet nem. Piton ezzel a gyalázatos és gonosz viselkedésével mélységes fájdalmat okozott neki. De hát miért? Végül is ez természetes és igencsak megszokott volt a részéről. Akkor most mégis miért fáj ennyire?

Ránézett a tollal a kezében az asztala mögött ülő, feketébe öltözött, unott képet vágó tanárra, és mély levegőt vett. Visszaszerezve a bátorságát, neki kezdett:

- Piton professzor… Tudom, hogy amit mondanom kell, őrültségnek fog tűnni, de úgy gondolom, tudnia kell róla…

Még mindig csak kerülgeti a témát! Hermione, te szerencsétlen! Szedd össze magad!

- Szóval, amit valójában mondani akarok, az, tudja… nem, biztos nem tudja… Az van, hogy…

Piton egyre döbbentebben nézte a tanítványát. Mégis mit próbál elmondani?

- Nem tudna kevésbé érthetően fogalmazni, Miss Granger? – szólt közbe gúnyosan. – Tudja, csak hogy még inkább összezavarjon.

Hermione néhány percig csak nézte, könnyes szemekkel és nyirkosodó tenyérrel.

- Nem könnyű elmondani, professzor…

Piton gúnyosan felnevetett.

- Akkor ne kerteljen, kisasszony, hanem térjen a tárgyra!

Hermione elgondolkodott egy pillanatra. Ha valóban ezt akarja, miért ne? Magának kereste!

- Rendben! Emlékszik arra az estére, amit együtt töltöttünk?

Ugrás a fejezet második részéhez