Piton összevonta a szemöldökét. Mikor meglátta a belépő lányt, attól tartott, azért jött, hogy erről beszéljen vele, de aztán hamar meggyőzte magát az ellenkezőjéről, mondván, kötöttek egy üzletet, ami ráadásul a lány ötlete volt, úgyhogy biztosan téved. És mégsem, igaza volt! Mikor hagy már nyugtot neki ez a boszorkány?

- Nem!

- Hogy??

Ez a hideg kijelentés tőrként hasított Hermionéba. Gúnyolódik vele? Nem felejthette el! Még akkor sem, ha a férfi számára ő csak egy volt a sok közül! Nem mintha azt hitte volna, hogy Perselus Piton a női szívek romba döntője, de miután megtapasztalta, hogyan szeretkezik, nem volt annyira naív, hogy azt higgye, nem volt a férfinak több hódítása is, még ha csak egyéjszakások is!

Perselus észrevette a tanítványa meglepődött, majd megbántódott arckifejezését.  Azt is látta, ahogy a lány próbálja visszatartani a könnyeit. Egy cseppnyi bűntudat szorította össze a szívét.

A szívét? Volt szíve?

- Persze, hogy emlékszem, Granger! – Szólalt meg hirtelen, a szokásos hangján. – És maga emlékszik arra, hogy abban maradtunk, nem beszélünk róla soha többet?

Hermione kissé megkönnyebbült.

- Igen, tanár úr, emlékszem – mondta másfelé nézve. – De ma már más a helyzet…

- Nem értem, miért lenne más…

- Persze, hogy nem…

Hermione lesütötte szemét, és idegesen nézegette a kezeit.

Ami Pitont illeti, lerakta tollát, és türelmetlenül dörzsölgette az állát, miközben a lányt nézte fekete, átható tekintetével.

- Még mindig várok…

Hermione neki kezdett.

- Nos, tehát… Piton professzor… tudja… gondolom nem kell lerajzolnom, minden bizonnyal jártasabb a témában, mint én… szóval… nem túl érthető, ugye?

Piton fölhúzta szemöldökét, de nem szakította félbe fiatal tanítványát. De Hermione nem is várt választ.

- Amit próbálok önnek elmondani, professzor, az az, hogy… tudja, mikor két ember azt teszi… amit mi tettünk… és elfelejtenek néhány óvintézkedést, előfordulhatnak kisebb balesetek… és ezek a kis balesetek igencsak megváltoztathatnak egy életet. Érti, mit akarok mondani?

Hermione ekkorra már teljesen vörös volt, Piton pedig abszolút elvesztette a fonalat.

- Nem, egyáltalán nem!

Hermione felsóhajtott. Miért van az, hogy eddig mindenkinek sikerült elmondania, de a hasában növekvő gyerek saját apja előtt képtelen rá.

- Miss Granger! Semmit sem értek a hablatyolásából! Mit akar mondani?

- Ez nem lehet igaz… - csüggedt el Hermione. – Tényleg ilyen hülye, vagy direkt csinálja?

Az utolsó szavakat már suttogta, leginkább csak magának, de Piton meghallotta. A férfi felegyenesedett, és két kezét az asztalra téve, édeskés hangon megszólalt:

- Ötven pont a Griffendéltől, te szemtelen kis…

- Terhes vagyok, professzor! – kiáltotta dühösen a lány.

Perselus mozdulatlanul, tágra nyílt szemekkel nézett a tanítványára. Terhes?? Mintha az információ jelentése nem jutott volna el az agyáig. Terhes…

Hermione két kezét a szájára tapasztotta. Ugye nem azt kiabálta az előbb, hogy terhes? Vagy mégis?

Egy könnycsepp gördült le a fiatal lány arcán.

- Ó, tanár úr… sajnálom!

Hermione megfordult, miközben csak az járt a fejében, hogy elfusson onnan, de már az első mozdulatánál hallotta, ahogy professzora sietve hátratolja a székét, majd léptei koppanását mögötte, a  padlón. Mielőtt elérte volna az ajtót, egy erős és határozott kéz megfogta a karját és visszafordította.

Könnyes tekintete egyből a másik kérdő pillantásával találkozott.

Csak álltak ott, egymást nézve, miközben nem tudták, mit mondjanak. Hermionét meglepte Perselus reakciója. Arra számított, hogy a férfi tagad, kiabál, vagy bármiféle erőszakos reakciója lesz, ennek ellenére ott állt előtte, és úgy tűnt, nem érti, mi történik.

Perselus nem tért magához… Terhes. Teherbe ejtette!

- Hogy… Ez… lehetetlen… hogy… te… az vagy… az legyél… én…

- Tanár úr! – Szakította félbe a lány. – Ez fáj!

A férfi azon nyomban elengedte, és Hermione végre visszaszerezte a karját. Perselus nem akarta bántani, de azt meg végképp nem akarta, hogy elmenjen.

- Sajnálom, tanár úr, nem így kellett volna elmondanom…

- Nekem pedig hagynom kellett volna, hogy beszéljen – mondta Piton szinte bocsánatkérően.

Egy ideig csak egymást nézték. Hermione egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Szerette volna, ha a tanára reagál, tesz valamit, bármit, de amaz csak nézte, miközben úgy tűnt, kérdések kavarognak benne.

- Biztos vagy benne, hogy tőlem van? – Kérdezte végül.

Hermione egy csapásra elveszítette sápadtságát, és vörös lett a dühtől. Pofon akarta vágni, ököllel nekiesni, kiélni a gyűlöletét! Hogy merészeli?! Egyáltalán hogy juthat eszébe ilyen kérdés?!

Végül nem tudta visszatartani a mozdulatot, és keze a férfi arcán csattant, miközben könnyek öntötték el az arcát. Ő volt az egyetlen, és ezt nagyon jól tudta!!

Perselus dermedten állt a pofon után, de nyomban magához tért, mikor Hermione megfordult, hogy kimenjen az ajtón. Újra elkapta, és ezúttal magához szorította. Hermione szabadulni próbált, de a férfi nem engedte. Egy idő után úgy tűnt, megnyugszik a lány.

Ökölbe szorított kis kezei és feje szeretője mellkasán pihentek, miközben behunyt szemmel hangosan zokogott. Perselus szorosan magához vonta, egyik karjával átölelve a derekát. Másik kezével gyengéden simogatta a lány haját, arcát a fiatal boszorkány fejéhez érintve.

Úgy tűnt, mintha hallaná, ahogy motyog valamit sírás közben. Jobban odafigyelt:

- Maga volt az egyetlen… az egyetlen…

A férfi becsukta a szemét. Milyen idióta vagyok! Persze, hogy ő volt az egyetlen. Tudta. A lány nyaráról ugyan nem tudott semmit, de abban biztos volt, hogy Hermione nem mondta volna ezt el neki, ha csak egy szemernyi kétsége is lett volna az apa kilétét illetően. Ha ez a kölyök valóban terhes, nincs más magyarázat: ő az apa. De valóban terhes? Van más lehetőség! Igen, meglehet, hogy ez az egész csak egy hatalmas tévedés!

- Miss Granger – szólalt meg nyugodt hangon. – Megengedné, hogy ellenőrizzek egy-két dolgot?

Hermione hátralépett, miközben meglepődve vette észre, hogy hiányzik neki a tanára közelsége.

- Igen… miről van szó?

Perselus nem válaszolt, csak eltávolodott a lánytól, majd kiment a szobából, egyedül hagyva Hermionét, aki nem értett ebből túl sokat, de várt. A férfi hamar visszatért, egy kicsi, rózsaszín folyadékkal teli fiolával a kezében. Hermione könnyeit letörölve közelebb lépett. 

- Mi ez?

- Feltáró főzet – válaszolta Piton. – Szeretném, ha meginnád… Hermione.

Keresztneve hallatán Hermione szíve hevesebben kezdett dobogni, mégis gyanakvó pillantásokkal méregette a férfit.

- Nem hisz nekem?

- De igen, de biztos akarok lenni abban, hogy maga valóban terhes… értsen meg!

Azzal odanyújtotta az üvegcsét, és Hermione felhajtotta a tartalmát. Borzalmas íze volt, de ez hamar eloszlott, átadva helyét valami kellemes melegségnek, ami az egész testét elárasztotta.

- Nos? – Kérdezte Piton. – Hogy érzi magát?

- Jól! – Válaszolt Hermione álmodozó hangon.

De egyből magához tért mélázásából, mikor Perselus megfogta a csípőjét, és felhúzta a pulóverét.

- Mégis mit csinál? – Kiáltott döbbenten.

- Saját magam ellenőrzöm!

- Mi…?

Nem volt ideje befejezni a kérdést, mikor észrevette, mit is vizsgál Perselus. A hasa… A csinos lapos hasa ugyanolyan halványrózsaszín volt, mint a bájital, ráadásul két méteres körzetben világított.

- Mi ez?

- A terhessége kétségbe vonhatatlan jele – válaszolt Perselus rezignáltan.

Visszaengedte a fiatal lány pulóverét, és leült az íróasztala sarkára. Úgy tűnt, máshol jár, elveszve a gondolataiban. Hermione egyik kezét a hasára tette, ami még mindig világított, a pulóveren keresztül is.

- Öö… professzor, mennyi ideig tart?

- Néhány perc – válaszolt amaz határozatlanul.

Hermione épp meg akarta kérdezni, hogy jól van-e, de az ajtó felől érkező kopogtatás félbeszakította.

Mielőtt még a férfi válaszolhatott volna, az igazgató feje jelent meg az ajtónyílásban.

- Jó estét, Perselus! Ó, nahát, Miss Granger! Jó estét! Azt hiszem, zavarok.

Hermione zavartan próbálta eltakarni talárjával a világító hasát, de hiába. Perselus az igazgatót nézte, de nem szólt semmit. Már úgyis mindent tud, biztos volt benne.

- Azt hiszem, jobb, ha megyek – próbált kislisszolni Hermione.

- Nem! Miss Granger, kérem, tiszteljen meg minket a jelenlétével! – Mosolyodott el szélesen Dumbledore.

- Hát… rendben…

- Albus? – Kérdezte Perselus, tudva, hogy az idős ember érti a kérdést.

- Igen Perselus, kifejezetten azért jöttem, hogy magukkal találkozzam! Mindkettőjükkel! – tette hozzá furcsán csillogó szemekkel Hermionéra pillantva félhold-szemüvege fölött. – Arthur Weasley tájékoztatott a kissé kényes helyzetéről, Miss Granger. Csak szerettem volna, ha tudja, hogy már minden el lett rendezve. Folytathatja tanulmányait a terhessége alatt, ahogy utána is. Ami a prefektusságot illeti, ön dönti el, hogy megtartja-e vagy sem. Valószínűleg ez túl nagy teher lesz önnek, de majd meglátja. Madame Pomfrey foglalkozik majd önnel és születendő gyermekével, és minden szükséges segítséget megkap majd, mikor a baba megérkezik.

Hermione döbbenten állt, nem tudva, mit is mondjon.

- Öö… Köszönöm…

- Ugyan, ez csak természetes! – Válaszolt Dumbledore sugárzó mosollyal. – Ami pedig téged illet, Perselus, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kellett kicsit harcolnom a minisztériummal, de megnyugodhatsz, veled kapcsolatban is minden el lett rendezve. Az állásod ettől nincs veszélyben és a minisztérium sem marasztal el. Minden szakavatott specialista tudja, milyen hatalommal bír a vonzalom pora. Hivatalosan elismernek téged a gyermek apjának, de nem vádolnak olyasmivel, mint kiskorú bántalmazása, vagy hasonlók. Csak biztosítani kell, hogy ez többé nem történik meg! A minisztérium nem lesz mindig ilyen kegyes.

Perselus elképedve állt. Dumbledore rámosolygott a leendő szülőkre, majd közelebb ment Hermionéhoz és kezét a lány hasára tette.

- Most, hogy mindezt tudják, önökre bízom, hogy eldöntsék, mi legyen a sorsa ennek a kis angyalnak. Jó éjt! 

Azzal kiment, becsukva maga után Perselus dolgozószobájának ajtaját.

Hermione kissé feszengve nézett Pitonra. Erre még nem gondolt, de nyilván a férfinak is megvan a véleménye.

- Professzor?

- Igen?

Perselus újból ránézett, elbizonytalanítva ezzel a lányt.

- Én… ön… Meg akarja tartani a gyereket?

A kérdés közben Hermione öntudatlan mozdulattal védelmezően a hasára tette a kezét. De Perselus azért észrevette. Ugyan nem válaszolt, de magatartásából igent lehetett leolvasni, amitől Hermione igencsak megkönnyebbült. Ellenállt az apjának, mikor az abortuszról beszélt, de nem volt biztos benne, hogy szeretőjével szemben is képes lett volna rá.

- Nem tudom, hogyan kell jó apának lenni – vallotta be hirtelen Piton.

- Egyáltalán nem is kérem erre! – mondta a lány, finoman elmosolyodva.

- Akkor mégis mit vár tőlem? Természetesen tudok segíteni pénzügyileg és ilyesmik, de érzelmi oldalról… tudja, mindig nőtlen voltam, család nélkül… amúgy is már régen keresztet vettem arra, hogy gyerekem legyen…

Hermione megrázta a fejét.

- Csak annyit szeretnék, professzor, hogy ne tagadja meg a gyermekét. Azt akarom, hogy ismerje az apját… és viselje a nevét…

- Valóban? – Kérdezte a férfi meglepetten.

Egyáltalán nem szégyelli, hogy tőle vár gyermeket?! Ez mindennél jobban meglepte. Az egész iskola tudhat róla, de úgy tűnt, a lányt ez egyáltalán nem zavarja!

- Nos, akkor minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segíthessek, Hermione!

A fiatal lány őszintén elmosolyodott. Közelebb ment a férfihoz, majd mindkettőjüket ugyanúgy meglepve, megölelte.

Perselus először ledöbbent, majd viszonozta az ölelést és kicsit zavartan, magához szorította a lányt. Mikor Hermione elszakadt tőle, még egyszer rámosolygott, majd néhány lépést tett az ajtó felé. Perselus ezúttal hagyta, és nézte, ahogy kimegy. De mikor a lány finoman becsukta az ajtót, tudatosult benne a nyilvánvaló tény: apa lesz!!

Gyors léptekkel utolérte a griffendélest, még mielőtt amaz elérte volna a fölfelé vezető lépcsőket. Egyik kezét a vállára tette, és mikor a lány meglepődve megfordult, hevesen megcsókolta.  A csók egyszerre volt gyengéd és szenvedélyes. Ígérettel telinek tűnt. Hermione értetlensége ellenére viszonozta. Ám ezúttal semmiféle por nem volt, ami erre késztette volna!

Mikor kifulladva félbeszakították a csókot, Perselus egyszerűen csak jó éjszakát kívánt, majd visszament lakrészébe. Hermione két ujját a szájára tette. Álmodott volna? Minden bizonnyal! Azzal könnyű szívvel elindult saját hálótermébe.

/eredeti dalszöveg: Un enfant de Céline Dion, Criminel de Garou/

Következő fejezet