- Nem láttad a szájfényem? – Kérdezte egy ismerős hang.

- Ó, bocsi, én vettem kölcsön… - válaszolt egy másik, hasonlóan ismerős hang.

- Semmi baj! Hol van?

- Tessék, itt van. Hé! Az nem az én nyakláncom rajtad?

- Öö… Igen… én…

- Rendben Lavender, megtarthatod mára.

- Köszi, ez rendes tőled!

- Mmm… nem tudnátok halkabban beszélni? Iszonyatosan fáj a fejem.

A két fiatal lány, akik pedig csak suttogtak, meglepetten fordultak hátra a szobatársuk felé. Amaz még ágyban volt, fejére húzva a takarót, és úgy tűnt, nincs túl jól.

- Hermione, fél óra múlva kezdődik a tanítás… fel kéne kelned – próbálkozott Parvati.

Hermione felnyögött, majd felült az ágyban. Ijesztő feje volt, összekuszált hajjal, kicsi szemekkel és nyúzott arccal.

- Jól vagy, Herm? – Kérdezte óvatosan Lavender.

- Nem… - sikerült kinyögnie, kezét a szája elé tartva.

A két fiatal lány nyugtalanul egymásra nézett.

- Hányingerem van! – Mondta gyorsan Hermione, majd sietve fölkelt, és gyorsan a mosdó felé vette az irányt.

- Fúj! – kiáltott fel Parvati undorodva, mikor meghallotta a Hermione által keltett zajokat.

- Szegény – mondta Lavender együttérző arccal.

Majd Parvatival a nyomában közelebb ment a mosdóhoz. Hermione a vécécsésze előtt térdelt remegve. Lavender közelebb ment és leguggolt mellé. Gyengéden hátrafogta a lány haját, hogy ne koszolja össze. Általában nem volt ilyen közeli kapcsolatuk a szobatársukkal, de az utóbbi időben nem úgy tűnt, mintha Hermione nagyon jól lenne, és kicsit furcsán is viselkedett.

Parvati az ajtónak támaszkodva nézte a két lányt. Hermione végül abbahagyta az öklendezést és felemelte a fejét. Lavenderre nézett, majd WC - papírral megtörölte a száját.

- Köszönöm.

- Jobban vagy? – Kérdezte Lavender finoman mosolyogva és a haját simogatva.

- Egy kicsit igen.

Egy dolog biztos volt: már nem volt hányingere. A fejfájása ugyan megmaradt, de az biztos jobb lesz, ha eszik valamit.

- Gyere – szólalt meg Parvati. – Kicsit rendbe hozunk, mielőtt reggelizni megyünk, rendben?

Hermione bólintott. Felkelt, kiöblítette a száját és követte a két lányt. Hamar felöltözött, majd Lavender megfésülte a haját.

- Lófarokba kötöm, Herm. Így ha ma még rosszul leszel, nem lesz vele gondod.

- Nem hiszem, hogy újra rosszul leszek ma… csak reggel ilyen – válaszolt tétován Hermione.

- De mondd csak – kezdte Parvati -, mégis mit vártál?

Hermione furcsán nézett rá, miközben Lavender a hajgumit rakta a helyére.

- Akarom mondani, természetes, hogy hánytál ma reggel… amiket tegnap összeettél, mint egy terhes nő! Bárkinek felfordult volna tőle a gyomra.

Hermione arcát enyhe pír öntötte el. Lavender észrevette.

- Hermione? Ez az? Vagyis… nem vagy terhes, ugye?

Parvati szemei elkerekedtek.

- Terhes vagy??

Hermione lehajtotta a fejét és a kezeit nézte. Nem volt semmi baja a lányokkal, sőt, az utóbbi időben igencsak kedvesek voltak vele, de ettől még az egész Roxfort legnagyobb pletykafészkei voltak. Ha elmondaná nekik az igazat, kétségkívül az egész iskola megtudná kevesebb, mint egy hét alatt. Mégsem tudott nekik hazudni, azzal megtagadta volna a gyermeket, akit a szíve alatt hordott, és erre nem volt képes.

- Igen… én… valóban terhes vagyok.

Parvati felsikoltott és egy lépést hátrált. Lavender pedig leült Hermione mellé az ágyra.

- Miért nem mondtál nekünk semmit? – Kérdezte Lavender egy kis kényelmetlen csend után.

- Nem tudom… valószínűleg azért, mert úgy voltam vele, hogy nem kell azonnal megtudnotok – magyarázta.

- Hát, legalább ez megmagyarázza a jégkrémes uborkát – nevetett halkan Parvati, ami Hermionét is mosolygásra késztette.

- Jobban tennénk, ha lemennénk reggelizni. A tanítás negyed óra múlva kezdődik – jelentette ki hirtelen Lavender.

Hermione gyorsan megmosta a fogát, majd a két lány társaságában lement. A klubhelyiség már üres volt, így egyenesen a nagyterem felé vették az irányt.

Harry és Ron épp Ginnyvel beszélgetett, mikor a három lány megérkezett.

- Sziasztok! – Köszönt Parvati, majd leült Seamus mellé. Lavender követte, de mivel mindannyian az asztalnak ugyanabban a végében ültek, közel maradtak Hermionéhoz. Ő pedig Ron mellett, Harryvel szemben foglalt helyet.

- Jól aludtál? – Kérdezte Harry.

- Igen. Az ébredés volt rázós.

- Hogyhogy? - Kérdezte Ginny nyugtalanul.

A lány a barátja mellett ült, miközben keze gyengéden pihent annak izmos combján.

- Reggeli rosszullét – magyarázta Hermione.

- Ó!

Ron megvajazott neki egy kétszersültet, majd odanyújtotta.

- Tessék, edd meg! Jót fog tenni.

- Köszönöm. 

Miközben a pirítósát ette, Ron töklevet töltött neki egy pohárba, majd azt is átnyújtotta.

- Jól áll neked ez a frizura – jegyezte meg közben.

Általában nem látták Hermionét összefogott hajjal. A lány ezt is megköszönte. A beszélgetésük viszont nem kerülte el Lavender és Parvati figyelmét, akik persze rossz következtetést vontak le belőle.

Blaise Zabini, a Mardekár ház diákja beletörődve abbahagyta az írást, összetekerte a pergament és a professzorhoz vitte. A többi diák követte őt, és egyesével letették a dolgozatukat Piton asztalára. Mikor Hermione is lerakta a sajátját, nem tudta megállni, hogy ne emelje a férfira a tekintetét. Amaz a szokásosan hideg tekintetével nézte őt. A lány picit elmosolyodott, amit csak Piton vett észre.

Azóta a bizonyos este óta, mikor a lány elmondta neki, hogy terhes, Perselus nem tudta megállni, hogy ne csodálja fiatal tanítványát. Bár valójában még nem tudatosult benne, hogy az ő gyermekét hordja a lány. Dumbledore ugyan „megnyugtatta”, mondván, hogy elég hamar érezni fogja majd, mikor már mindenki tudni fog Hermione terhességéről és fel kell fedni az igazságot. Igazából Perselus rettegett attól a túlságosan is közelinek tűnő pillanattól. Jelenleg csak a lány közeli barátai tudtak mindent, és neki ez máris bőven elég volt!

Magához térve elmélkedéséből elkezdte az óráját.

- Ma – kezdte – elkészítjük a feltáró főzetet. Meg tudja nekem mondani valaki, mire való?

Hermione megállta, hogy feltegye a kezét. Tudta jól, hogy a férfi tudja, hogy ő tudja! Hiszen itatott vele belőle, hogy kiderüljön, valóban terhes-e. Azonban megdöbbenve vette észre, hogy senki sem jelentkezett. De hát most adott nekik Piton házit erről a bájitalról! Mindenkinek tudnia kellene, mire való!

Úgy tűnt, Piton is így gondolja, mert igencsak ideges lett. Mikor már épp egy sértő megjegyzés hagyta volna el a száját, hogy az osztályt szidja, egy kéz emelkedett a magasba.

- Igen, Miss Granger?

Hermione elkezdte a magyarázatát. Elmondta, hogy a bájital az emberi test bizonyos „rendellenességeinek” felfedésére való, és hogy ezt a főzetet leginkább az orvostudományban használják - ahogy azt év elején megtudta. Majd a bájital hatásairól beszélt:

- Mikor megisszuk ezt a főzetet, egyből egyfajta kellemes érzés kerít hatalmába – folytatta. – Az érintett testrész azonnal elszíneződik és erőteljesen világít. A színek a kategória szerint változnak. Például, ha az illető egészséges, az egész teste fehéren világít majd. Ha gyógyíthatatlan betegségben szenved, zöld színű lesz. Ha sérülésről van szó, lila lesz, ha egy izmot érint piros. És így tovább, még sorolhatnám.

Hermione számos meglepődött pillantást kapott. Ha ezt mind megemlítette a dolgozatában, biztos, hogy 100%-ot kap rá!

Piton folytatta az órát, még csak 5 pontot sem adva a Griffendélnek. De ezen senki sem lepődött meg.

- Elkészítjük ezt a bájitalt, majd az óra végén mindegyiküknek meg kell innia!

Perselus a másodperc törtrészére keresztezte Hermione rémült pillantását. De nem ő volt az egyetlen. Mások sem igazán voltak elragadtatva a gondolattól, hogy fel kell fedniük betegségüket a teljes nyilvánosság előtt. Perselus úgy gondolta, jobb, ha elmondja döntése okát.

- Tudom, hogy egyeseknek nem lesz könnyű, de ez a Minisztérium követelménye. Igazolnom kell, hogy mindenki el tudja készíteni a bájitalt, és hogy mindegyikük be tudja azonosítani a színeket.

- Mindenkinek kötelező? – kérdezte mindenki meglepetésére Gregory Monstro.

- Igen… - válaszolt a férfi szinte beletörődő hangon.

Tekintetét néhány pillanatig Hermionén nyugtatta. Azért persze mégiscsak beszélt erről Dumbledorral. Meg akarta akadályozni, hogy Hermione is megigya, de az igazgató érvelése megváltoztatta a véleményét. „Előbb vagy utóbb, Perselus, az egész iskola tudni fogja, hogy gyermeket vár. Hogy pillanatnyilag megkönnyítsük a helyzeteteket, úgy gondolom, hogy az apa kilétét még nem kellene felfedni. Hagyj időt a diákoknak, hogy elfogadják a tényt, hogy egy társuk terhes. Ha megengeded neki, hogy ne igya meg a bájitalt, néhány ravasz fejben kétségek jelennek majd meg! És melyik tanulók a legravaszabbak az iskolában? Persze, hogy a mardekárosok! Mindig figyelj arra, mit mondasz, vagy teszel, Perselus!”

Az óra nyugodtan telt. A bájital elég bonyolult volt, de az, hogy már dolgozatot kellett róla írniuk, megkönnyítette a feladatot, mivel majdnem mind tudták, hol vannak a nehézségek.

Három óra munka után a bájitalok végül elkészültek. Piton a sorok közt sétált, és nézte, ahogy diákjai csendben készítik a főzetüket. Úgy aggódott Hermione miatt, hogy eszébe sem jutott, hogy egy-két griffendélest leszidjon, vagy igazságtalanul megjutalmazza a mardekárosait.

- Rendben, hozzanak mintát a bájitalukból, névvel ellátva.

A diákok azonnal nekiláttak, és néhány perc múlva már minden fiola Perselus asztalán pihent. Véletlenszerűen kiválasztott közülük egyet, és az illető tanulónak ki kellett mennie az osztály elé meginnia a bájitalát.

- Seamus Finnigan.

Seamus magabiztosan felkelt és a tanár felé indult. Semmi rejtegetnivalója nem volt, és gyakorlatilag biztos volt benne, hogy jól készítette el a bájitalt.

Mikor lenyelte a főzetet, undorodó arckifejezést vágott, de hamarosan már jól érezte magát. Néhány másodperccel később pedig sárga szín jelent meg a nyakánál.

Piton bólintott és feljegyezte egy pergamenre, hogy a tanítványa jól készítette el a bájitalt. Ezután megkérdezte az osztály többi részétől, hogy meg tudják-e mondani, mit jelent ez a szín. Minden jó válaszra a válaszadó diák plusz egy pontot kapott a dolgozatára. Egyből a levegőbe emelkedett néhány kéz.

- Mr. Malfoy.

- A sárga, professzor, azt jelzi, hogy Finnigan kissé influenzás – válaszolt a fiú tökéletes mintatanulóként.

Piton rámosolygott kedvencére, és a helyére küldte Finnigant.

- Miss Parkinson.

Pansy is fölkelt és kisétált az osztály elé. Felhajtotta a bájitalt, és ugyanaz az undorodó kifejezés, majd boldogság jelent meg az arcán. Először halvány fehér fény borította be a testét, mutatva, hogy egészséges, majd ez hamar eltűnt, hogy a mellkasánál zöld legyen, aztán újra eltűnjön. Végül a piros szín jelent meg, és meg is maradt.

- Rossz a főzetem? – kérdezte a fiatal lány a tanárától.

Piton tőle igencsak szokatlan, részvétteli pillantással nézett a tanítványára.

- Nem. Jól sikerült.  – válaszolt végül, miközben feljegyezte diákja eredményét. – Csak az ön „betegségét” nehéz meghatározni.

Pansy szomorúan bólintott, miközben egyik kezét a pirosan világító mellkasára helyezte. A teremben néhány tanuló lassan felemelte a kezét. A diákok többsége – még a griffendélesek is – szomorú arcot vágott.

- Miss Bullstrode.

- Pansynak beteg a szíve – magyarázta. – Ezért jelent meg a zöld szín is, mivel ez gyakorlatilag gyógyíthatatlan, születési rendellenesség.

Piton nem tudta, hogy ez a válasz annak köszönhető-e, hogy a fiatal mardekáros ismerte a barátnője betegségét, vagy tényleg tudta a szív tájékán megjelenő piros szín jelentését, mindenesetre megadta neki a plusz pontját.

- Harry Potter.

Harry is közelebb ment. Senkit sem lepett meg, mikor szemei a rövidlátása jeleként egyből elkezdtek kéken világítani. Sebhelyei - a híres a homlokán és az, amit Voldemort okozott a karján a negyedik tanéve végén - lilán világítottak, régi sérüléseket mutatva. Piton professzor újból a saját házából szólított fel egy diákot, biztosítva így, hogy ne adjon egyetlen plusz pontot sem a griffendéleseknek.

Dean Thomas, Parvati Patil, Draco Malfoy és Theodore Nott mind a négyen fehéren világítottak, bizonyítva jó egészségüket. Ron Weasley először szintén fehéren fénylett, majd végül lilán a karján, ahol az agyak megszorongatták – emlék a minisztériumi kiruccanásukról.

Neville a hihetetlen ügyetlenségének köszönhetően szinte teljes egészében lila lett – a sok sebesülés emléke - és kék – gyerekkori sérülések nyoma. Lavender Brown - nak a gyomra szürkült be, a dióallergiáját mutatva, a lány nagy bánatára, aki szerint ez a szín egyáltalán nem illett a bőréhez. Blaise Zabini – pont, ahogy Seamus – sárgán világított, de ő a fülénél: fülgyulladása volt.

Milicent Bullstrode jobb lába narancssárga lett, felfedve a diákok előtt az oldalán egy régi égési sebet. Nem volt túl boldog, hogy már többen is ismerik a titkát, így aztán megkönnyebbült, mikor Gregory Monstro lábai közt sötét, majdnem fekete szín tűnt fel, jelezve a fiú terméketlenségét. Többen – kiket nem nevezünk meg – megkönnyebbültek, látva, hogy ez a gyengeelméjű mardekáros nem fog tudni szaporodni.

A fiú zavartan foglalta el újra a helyét, mikor Hermionéra került a sor.

A fiatal lány remegő kezekkel emelte ajkához a fiolát, tanára figyelő tekintetétől kísérve. Harry és Ron is őt nézték, majd jelentőségteljes pillantást váltottak.

Ahogy előző alkalommal, Hermione most is majdnem elhányta magát a bájital kegyetlenül rossz ízétől, de ez a rosszullét hamar elmúlt, és ezután már nagyon jól érezte magát. Rózsaszín csillogás kerítette hatalmába a hasát, és két méteres körzetben megvilágította a termet. Vele szemben több diák is elfojtott egy meglepődött kiáltást, és néhány megjegyzés is felröppent.

- Elég! – kiáltott Piton, hogy újra csend legyen.

Kihasználta az alkalmat és feljegyezte Hermione eredményét, akinek csodálatosan jól sikerült a bájitala.

- Leülhet, Miss Granger. Következő, Vincent Crak.

Crak megmozdult, hogy fölkeljen, mikor egy kérdő hang megállította.

- Nem akarja tudni, hogy képesek vagyunk-e azonosítani Granger problémáját, professzor?

- Biztos vagyok benne, hogy itt már mindenki felismerte, köszönöm Mr. Malfoy – válaszolt hidegen Piton.

Hermione, aki épp visszaült a helyére, azonnal kérdő tekintetek kereszttüzébe került.

- Kár, hogy a feltáró főzet nem mutatja meg, ki ennek a fattyúnak az apja – nevetett gonoszan Malfoy Pansyval. – Szerettem volna tudni, hogy a kettő közül melyik, a sebhelyes, vagy a patkány süllyedt ilyen mélyre!

Az összes mardekáros nevetésben tört ki, miközben Harry és Ron a barátnőjüket ért sértésre reagálva pálcával a kézben felpattantak. Néhány másik griffendéles is késznek mutatkozott, hogy követik őket megvédeni a háztársukat, mikor Piton közbelépett.

- Elég! Potter, Weasley, tegyék el a pálcájukat! Maguk pedig fejezzék be a gúnyolódást! – Tette hozzá a mardekárosaira meredve.

- De tanár úr! – Vágott vissza Harry és Ron.

- Elnézést, tanár úr! – Visszakoztak a mardekárosok.

Piton – elégedetten a háza diákjaival – visszafordult a griffendélesek felé.

- Azt mondtam: Rakják El a Pálcájukat! Öt pont mindkettőjüktől!

Harry és Ron csalódottan ültek vissza Hermione mellé. Perselus, aki tekintetével követte őket, egy pillanatra keresztezte a lány bujkáló pillantását. Visszafordult egy percre a mardekárosaihoz.

- Semmi közünk nincs sem Miss Granger magánéletéhez, sem bárki máséhoz. Az, hogy ezt teszem ma a bájitalokkal, csak azért van, mert meg kell tennem. Semmilyen problémám nem volt a hugrabugos és hollóhátas csoporttal, úgyhogy ebben az osztályban sem szeretném, ha lenne. És figyelmeztetem magukat, semmilyen nem idevaló megjegyzést sem fogadok el a saját házam tanulóitól. Vincent Crak!

Ugrás a következő részhez