Negyedik fejezet - Harmadik rész
Crak fölkelt, és az osztály elé járult. Lenyelte a főzetét és türkiz szín vonta be a fejét. Senkinek sem sikerült megfejtenie a baját, így be kellett vallania, hogy egy fiatalkori operáció miatt fémlemez van a fejében.
- Ez sok mindent megmagyaráz – mormolta Malfoy Blaise Zabininek.
De mivel nem volt túl halk, az egész osztály hallotta és felnevetett. Piton vetett rá egy szigorú pillantást, de nem többet. Crak nem is fogta fel a helyzetet, és a többiekkel nevetett… Az óra ezzel a vidámabb momentummal ért véget. Több diák is sebtében távozott, hiszen már majdnem 4 órája ugyanabban a tanteremben voltak.
Hermione is sietett, de neki más oka volt. Ki akarta használni az alkalmat, hogy kislisszanjon, miközben minden figyelem Crakra irányul. Tudta, hogy néhány óra múlva az egész iskola tudni fogja a hírt, és a legzavaróbb kérdésekkel fogják zaklatni. Sietve elrakta könyveit a táskájába, és gyorsan elillant. Nem is vette észre a kis könyvet, ami kiesett a túlságosan telepakolt táskájából… ellentétben Pitonnal, aki bizony észrevette, miközben csak a lányt nézte.
A tanterem üres volt. Minden diák messze járt már a folyosókon, mikor Perselus végre rászánta magát, hogy felvegye a könyvet, amit Hermione elhagyott.
„Kilenc hónap és egy születés”
Ez volt az a könyv, amit Madame Pomfrey adott Hermionénak, hogy a lány tájékozódjon az állapotáról. Piton kíváncsian nyitotta ki a kis könyvet, ott, ahol Hermione a könyvjelzőjét hagyta.
„Terhesség alatt nő a szexuális vágy.”
Piton döbbenten húzta fel a szemöldökét. Ezt nem tudta! Bár, az igazat megvallva nem sok mindent tudott a terhes nőkről, mivel valójában sosem került velük közelebbi kapcsolatba, hacsak nem számítjuk keresztfia anyját, Lucius Malfoy feleségét. De az már több mint 16 éve volt, és neki semmi köze nem volt semmiféle részlethez a nő szexuális életét illetően. Folytatta az olvasást:
„A terhes nő libidója gyakran sokkal erősebb: valójában az ösztrogénszintje magasabb, és nemi szervei, ahogy a mellei is, jobban el vannak látva vérrel. Ennek ellenére a szexuális vágy a terhesség első hónapjaiban a rosszullétek, és különböző pszichológiai tényezők miatt csökken. Ezzel ellentétben a 3. és 6. hónap között a libidó általában erősödik…”
Perselus azon töprengett, hogy vajon negyedik hónapjának elején Hermionéval is ez-e a helyzet. Ha igen, biztos nem jön majd, hogy erről beszéljen vele, mint ahogy megtette a reggeli rosszullétei kapcsán, mikor a segítségét kérte, hogy szerezzen neki néhány hasznos bájitalt. Kíváncsian folytatta az olvasást.
„Ajánlott pozíciók:
Az első hónapok alatt megtarthatják a szokásaikat. De a második negyedévtől kezdve néhány helyzet – mint például a misszionárius póz (a férfi a nőn) – kényelmetlenné válhat. Itt az alkalom kipróbálni valami újat! Feküdhet például a nő a partnerén. Az úgynevezett kutya-póz (hátulról való behatolás) kevés erőfeszítést igényel, többnyire igencsak izgató a férfinak, és ajánlott a terhes nőknek. A férfi izgathatja a partnere erogén zónáit és G pontját (négykézláb helyezkedve). Ennek a variációja, oldalt fekve, hátulról szintén nagyon kényelmes. Kissé felemelve a térdeit, a nő megkönnyítheti a hátulról való behatolást. Ezenkívül a férfi közben simogathatja a nő csiklóját és melleit. Lovagló helyzetben pedig a nő jobban tudja szabályozni a behatolás mélységét…”
Piton abbahagyta az olvasást. Túl sok kép járt a fejében! Túl sok kép a fiatal tanítványáról. Nem lehet… nem szabad… nincs joga hozzá! Mégis… Hermione még mindig ott kísértett az álmaiban, és már az őrült vággyal töltötte el, hogy elképzelte, hogy egyszer, csak egyszer visszakapja őt. Míg a könyvnek ezt a részét olvasta, elképzelve, hogy az okos kis Hermione vágy egyre erősebb – az ő hibájából -, elég nehéz helyzetbe került. Úgy döntött, inkább átugorja ennek a résznek a folytatását, és úgy olvas tovább.
„Alternatíva: behatolás nélküli módok
Ha minden próbálkozás ellenére a teljes szexuális formák túl kényelmetlenek, gondoljanak az orális szexre, vagy egymás kölcsönös, kézzel való kielégítésére és a masszázsokra: ez utóbbiak enyhítik a terhes nő fájdalmait és fáradtságát. A nő melleit szívogatva a férfi nagy örömet szerez partnerének és felkészíti az emlőt a szoptatásra.”
Piton vadul becsapta a könyvet. Egy őrült és teljesen elképzelhetetlen ötlet futott át az agyán. Lehet, hogy Hermionénak megvan ez a kis libidó-problémája. A terhes nők összes tünetét érezte, akkor ezt miért ne? És ebben az esetben nem kellene végre elkezdenie jövendőbeli apa-szerepét, és felajánlani a lánynak a segítségét?
/eredeti dalszöveg: Je serai là pour toi de Gino Qualico et Marilou/
Következő fejezet
|