Írta: Elliania

Fordította: milial

Átolvasta: Eve Snape

Jogok: szokásos

Számos híresztelés is szárnyra kapott közben, főleg az volt népszerű, ami szerint Ron a gyermeke apja. Mikor azonban meg akarta ezt cáfolni, Ron azt mondta, hagyja csak, őt ugyan nem zavarja. Itt tartott gondolataiban, mikor a konyha bejáratához ért.

A gyümölcsökkel teli kupát ábrázoló kép előtt állva egy pillanatig megcsiklandozta a körtét, majd belépett a kastély konyhájába. Öt házimanó jelent meg azonnal előtte. Már hozzászoktak a gyakori látogatásaihoz.

- Jó estét, kisasszony! – Hajlongott a legkisebb.

- Jó estét, Zulu!

- Kíván valamit? Van jégkrémünk. 

- Öö, nem, köszönöm – válaszolt Hermione még bizonytalanul. – Szeretnék egy kis…

- Mindent tudunk adni, amit csak kíván, kisasszony! – Mondta egy másik manó.

- Köszönöm, Kara! Legyen akkor… van uborkás joghurtotok?

A manók egymásra néztek, majd bólintottak, és apróra vágva az uborkát nekiláttak elkészíteni a joghurtját.

Hermione joghurttal és kanállal a kezében elégedetten lépett ki a konyhából. Már a klubhelyiségük felé tartva nekilátott az éjjeli uzsonnájának, azonban mikor befordult az egyik folyosó sarkán, hirtelen beleütközött egy nála nagyobb és erősebb emberbe.

- Ó!

- Mit…?

Az illető egy tanár volt, aki egyből abbahagyta morgását, amint felismerte fiatal tanítványát.

- Miss Granger?

- Jó estét, professzor…

Hermione szégyenkezve lesütötte a szemeit. Megkönnyebbült ugyan, hogy nem Fricsbe botlott, hiszen Piton mégiscsak inkább meg tudja érteni a helyzetét, de ettől még ugyanúgy nem kellett volna a folyosón mászkálnia.

- Megtudhatnám, mi dolga van a hálókörletén kívül egy ilyen késői órán, kisasszony? – Kérdezte Piton hidegen.

- Hát… Igen… - Hermione úgy döntött, őszinte lesz, és elétartotta a joghurtos poharát. – Megéheztem…

Perselus undorodó arckifejezéssel nézett a pohárra.

- Mi ez?

- Uborkás joghurt.

- Ubor… - Piton nem fejezte be a mondatot, megelégedett egy grimasszal, amit látva Hermione lopva elmosolyodott.

- Tudom… Furcsa ízlésem van… Valójában kissé furcsa vagyok mostanában – magyarázta tétován.

Ezekre a szavakra Perselus pupillái kitágultak és lassan elöntötte a vágy. Nem tudta megállni, hogy ne gondoljon vissza a kis könyvre, amit olvasott.

- Igen… Ha már erről van szó, Hermione, azt hiszem, van nálam valami, ami az öné.

A lány erre csak pislogott, magában tűnődve, hogy vajon miről beszél a tanára. De mikor látta, hogy a férfi többet nem szólva elindul, a kíváncsisága felülkerekedett és követte a varázslót.

Perselus magában elmosolyodott. A racionális oldala azt súgta neki, hogy nem kellene, hogy ez rossz, de a másik oldala szerint legalább feltehetné a kérdést. Elvégre nem fog erőszakoskodni a diákjával, csakis a beleegyezésével fog cselekedni. De ez persze csak akkor következhet be, ha meg meri kérdezni tőle.

Hermione meglepődött, mikor észrevette, hogy elhaladnak Piton tanterme előtt, de ezzel egy időben meg is könnyebbült. Még mindig nem felejtette el azt a kalandot, amit a tanárával ebben a teremben élt át. Magában azon tűnődött, vajon hova vezeti a férfi.

Mikor egy sötét és vad erdőt ábrázoló kép elé értek, és Piton elmormolt egy jelszót, amit Hermione úgy hallott: Homo homini lupus (ember embernek farkasa), hirtelen rájött, hogy a férfi lakrészének bejáratánál áll.

Perselus egy mozdulattal előretessékelte, aminek ő kissé habozva tett eleget. A férfi követte, egy pálcamozdulatára világosság gyúlt, majd otthagyta a lányt, miközben átment egy másik helyiségbe - feltehetően a hálószobájába.

Hermione a közbeeső időt nézelődéssel töltötte. Piton nappalijában volt, és ahogy várta, a berendezés kissé hideg volt, de elegáns is. A kőfalak mellett fekete színű bútorok foglaltak helyet, de a kandalló, a számos fáklya és a vastag, erdőzöld szőnyeg kissé barátságosabbá tették a helyiséget, annyira legalábbis biztos, hogy ez elég legyen a hűvös bájitaltanárnak.

Távolabb egy másik helyiséget vett észre, ami nem volt ajtóval elválasztva. Márványlap helyettesítette a szőnyeget, és onnan, ahol volt, épp láthatta egy pult sarkát… valószínűleg ez a varázsló saját kis konyhája. A nappali és a konyha közt egy kis folyosó vezetett feltehetően a fürdőszoba és egyéb helyiségek felé.

Alig néhány másodperccel később Perselus visszatért a nappali mellett lévő szobából Hermione könyvével.

- Ó! Azt hittem, elvesztettem!

- Pontosan így is volt. A tantermemben esett ki a táskájából.

- Köszönöm… Perselus.

A férfi különös tekintettel nézett a tanítványára, amit a lány nem tudott megfejteni. Öntudatlanul az enyhén gömbölyödő hasára tette az egyik kezét. Ez a mozdulat anélkül, hogy tudatában lettek volna, közelebb hozta őket egymáshoz. Ez a kis élet a kettőjük titka volt, az ő angyaluk.

- Jöjjön, üljön le, Hermione…

A lány néhány másodpercig habozott, majd elfogadta az invitálást. A látszattal ellentétben Piton fekete kanapéi nagyon kényelmesek voltak, és Hermione, aki már kissé elfáradt, teljesen elengedte magát.

- Kér esetleg valamit inni, kisasszony?

A lány meglepődve pillantott meg egy apró, aránylag fiatal és aranyos házimanót Piton szolgálatában.

- Öö… nem, köszönöm!

- Rendben kisasszony. Aby itt lesz, ha bármit kíván! Csak nyugodtan!

A kis manó ibolyaszín szemeivel a gazdájára nézett és tőle is megkérdezte, hogy kér-e valamit. Piton egy egyszerű és száraz nemmel válaszolt és egy fejmozdítással elküldte. Aby hosszú orrát a szőnyegbe verve meghajolt, majd eltűnt.

- Miért akarja, hogy maradjak? – Kérdezte végül kíváncsian Hermione.

- Szerettem volna beszélni magával… - vallotta be. – Hogy halad a terhessége?

Hermione akarata ellenére elmosolyodott. Nagyon megnyugtatta a tudat, hogy Piton érdeklődik a gyermeke fejlődése iránt, különösen mivel az utóbbi időben semmiféle érdeklődésnek nem adta jelét. Ha nem lett volna az a csók, mikor elmondta neki, hogy a gyermekét várja, akkor bizony igencsak elgondolkodott volna rajta, hogy egyáltalán érdekli-e a férfit ez az egész.

- Jól. Több szokásos terhességi tünetem is van, amik nem mindig kellemesek, de jól vagyok.

- Mi a helyzet az émelygéseivel?

- Sokkal jobb! Már alig fordul elő. Amúgy, köszönöm a főzeteit, nagyon hasznosak voltak.

Perselus hagyta, hogy a mosolya meglátszódjon. Szeretett Hermionéval beszélgetni. A lány a többi, korabeli diákkal ellentétben nagyon érett tudott lenni.

- Semmiség… igazán semmiség – tette hozzá a végét már inkább csak magának.

- Professzor?

Perselus visszafordította a tekintetét a fiatal nő felé.

- Nem érzem magam igazán hasznosnak mindabban, ami önnel történik, Hermione – vallotta be. – De biztosíthatom róla, hogy szeretnék többet tenni.

A lány kellemesen meglepődve elmosolyodott… ezt nem várta volna!

- Professzor, már így is sokkal többet tett, mint gondolná. Ráadásul természetes hogy így érez, hiszen senki… na jó, majdnem senki sem tudja, hogy ön ennek a gyermeknek az apja…

- Nem a többiekről beszélek, Hermione… nem is a gyerekről… akarom mondani – kapott észbe, látva a másik morcos arckifejezését – most nem tehetek érte semmit… de itt vagy te! Szeretnék segíteni neked… de nem tudom, hogyan, nem tudom, mit tegyek…

Hermione zavartan gyűrögette ujjait a combján. Kétségkívül Piton tegeződése miatt volt, de ezektől a szavaktól eszébe jutott valami… egy őrült és illetlen ötlet. Nem… ezt nem kérheti tőle! Ráadásul meg is tiltották. Be kell érnie azzal, ami saját magától telik…

- Hermione… - tanára hangja visszatérítette a valóságba. – Elolvastam néhány bekezdést a könyvedből… mondd, minden tüneted megvan, amit ott írnak?

Hermione arca pipacspiros, majd még vörösebb lett. Piton olvas a gondolataiban? Legilimenciát használ? Nem, csak nem! Ez csak véletlen!

- Öö… hát igen… nagyjából mindegyik… különböző erősséggel…

- Még a…

- Azt hiszem, vissza kellene mennem aludni, professzor… holnap óráim lesznek! – Szakította félbe hadarva a tanárát, miközben hirtelen felállt a helyéről.

Perselus is felkelt meglepetten és a lány után indult, aki már az ajtó felé tartott. Megragadta a vállát és visszafordította. Hermione dermedten állt, és nézte, ahogy professzora elnézően mosolyog rá.

- Érzékeny témát érintettem, Hermione?

- Én…

Csak gondolatban tudta befejezni, amit mondani akart, mert tanára édes és puha ajkai az övéire tapadtak, és ő elvesztette a fejét. Hol tanult így csókolni? A szép, férfias, de egyszerre finom kezei elhagyták a vállát, majd elérték a nyakát és körbefogták az arcát, elmélyítve így a csókot. Hermione magához térve hirtelen megdermedt és két kis kezét Perselus mellkasára tette.

De mikor a férfi nyelvét az ajkai közé csúsztatta, utat engedett neki. Nyelveik simogatták egymást, táncoltak, játszottak. Hermione nem tudott visszatartani egy kis nyöszörgést, amire Perselus elmosolyodott. Abbahagyta a fiatal diákja nyelvével való játszadozást és gyengéden megcsókolta az ajkait mielőtt kissé visszahúzódott volna.

Elveszítve ezt a kontaktust Hermione kinyitotta a szemét és az előtte álló embert nézte. A pupillái teljesen kitágultak, és sápadt bőrén némi pirosság látszott.

- Nem lenne szabad, tanár úr…

- Igen, tudom… sajnálom…

Perselus leállt, látva, hogy a cselszövése nem jött össze. Hermione túlságosan tiszteletben tartja a szabályokat, nem hagyja magát…

Ez alkalommal nem volt semmiféle por, ami megmagyarázta volna a reakciójukat. Hermione még mindig ráfoghatta az erősödő libidójára, és Perselus is mondhatta volna, hogy csak leendő gyermeke anyjának segít, a helyzet így is elég kényes volt. A tanára volt, a lány pedig a diákja.

Azonban Hermione ráébredt, hogy semmit nem tud kezdeni azzal, hogy a tanára-e, vagy sem… hogy húsz évvel idősebb nála, vagy hogy hideg és kegyetlen… Ebben a pillanatban ő a gyermeke apja, az egyetlen, akivel egyáltalán gondolhat ilyesfajta kapcsolatra. És ebben a pillanatban sürgősen szüksége volt leglángolóbb vágyainak kielégítésére. Perselus felébresztett benne valamit… valamit, amit már több hete próbál elaltatni magában.

Perselus elmosolyodott, mikor a lány a szó szoros értelmében a nyakába ugrott és megcsókolta. Tudta, hogy aznap estére nyert. Még a később elkerülhetetlenül bekövetkező kérdések, válaszok és beszélgetések sem tántorították el, miközben Hermionét a szobájába vitte, és az ágyra fektette.

A helyiséget csak három gyertya világította meg, a férfi akarata ellenére is romantikussá téve a szobát. Csókjaik és simogatásaik már egyáltalán nem olyanok voltak, mint amiket első alkalommal váltottak. Akkor mindez sietős, túlfűtött és szinte durva volt. Most ezzel ellentétben lassú, szép, gyengéd… szinte szerelmes.

A lány hálóköntöse már a földön hevert, ahogy Perselus inge és öve is. Hermione a hátán feküdt, és miközben Perselus finoman lehúzta róla a hálóingét, nem tudta elfordítani a tekintetét a férfi szép sötétfekete szemeitől.

Ce soir c’est étrange
Dans tes yeux j’vois passer des anges
Il y a même dans tes silences
Des mots d’amour en transparence

Ce soir c’est bizarre
Tellement tellement j’ai besoin de croire
Tant de douceur et de sourires
Tant de promesses qu’on peut tenir

Hermione felemelte a kezét, hogy segítse a férfit a kettőjük közt feleslegessé vált ruhadarab levételénél, amit áthúzott a fején. Mikor a hálóing teljes egészében lekerült róla, Perselus eldobta a szoba túloldalára, figyelmét újból partnere csodálatos testére fordítva. Kezei követték a fiatal nő finom vonalait, vállaitól elindulva a kezein át, a bordái mentén, a csípőjét érintve a combjáig… majd visszatérve ugyanezen az útvonalon, többször is megborzongatva ezzel a másikat.

- Milyen gyönyörű vagy…

Csak mormolta ezt, de olyan őszinteséggel, ami teljesen meghatotta Hermionét. Soha senki nem mondta neki ezt ilyen intenzitással és ilyen tekintettel.

Mais après auras-tu encore
Cette façon de me regarder?
Mais après diras-tu encore
Ces choses qui me font chavirer?

Ce soir l’amour est dans tes yeux
Mais demain matin m’aimeras-tu un peu?
Ce soir l’amour est dans ta voix
Mais demain matin penseras-tu à moi?

Túl késő volt tétovázni. És holnap túl késő lesz sajnálni. Hermione inkább a könnyebbik út mellett döntött, és elfelejtett mindent… mindent, kivéve a szeretőjét.

Perselus még mindig az ágy mellett állt, Hermione fölé hajolva. Akaratlan gyengédséggel megcsókolta a lány hasát, aki erre elmosolyodott és kezeivel a férfi ébenfekete hajába túrva magához húzta őt.

Perselus azonnal birtokba vette a lány száját, miközben Hermione – mivel még elég hely volt a testük közt – kezeit szeretője nadrágja felé csúsztatta. Gyorsan kicipzározta, és hagyta, hogy a ruhadarab a földre essen.

Ugrás a következő részhez