A kettőnkből születő angyal

Írta: Elliania

Fordította: milial

Jogok: szokásos

7. fejezet

***

A diákok az ünnepi hangulatot árasztó nagyteremben voltak. A tanórák végre véget értek, és a karácsony gyors léptekkel közeledett. Jókedvükre egyedül a kint folyó háború vetett árnyékot. Igaz, hogy Harrynek, Ronnak, Hermionénak és a többieknek egy viszonylag nyugodt és veszélytelen tanévkezdésük volt, de ez nem jelentette azt, hogy a varázsvilágban újra béke honol.

Odakint a halálfalók és az aurorok között dühödt harc dúlt, és a Főnix Rendje sem tétlenkedett. Dumbledore, ahogy több más tanár is – különösképpen McGalagony és Piton – különösen kimerültnek tűnt. De az igazgató volt a legfáradtabb. Valójában az iskola és a Rend vezetésével, plusz Sötét Varázslatok Kivédése tanárként igencsak kevés ideje maradt saját magára. Mégis megőrizte jókedvét és „varázslatos” ötleteit.

Így az említett este, miközben a diákok vacsoráztak és a közelgő szünetnek örültek – amit mindenkinek a kastélyban kellett töltenie a háború miatt –, Dumbledore mosollyal az arcán felemelkedett és meglepő bejelentést tett.

- Kedves diákjaim! Mivel az idei karácsony többeteknek nehéz lesz, arra gondoltam, talán találhatunk valamit a szórakoztatásotokra. Ezért holnap és holnapután Roxmorts különleges védelmet élvez majd, így elmehettek vásárolni.

Meglepődött és örömteli moraj lepte el a termet. Dumbledore folytatta.

- Ezenkívül, arra gondoltam, hogy idén tarthatnánk mikuláshúzást! Szórakoztató, nem?

Több diák csak mosolygott válaszként. Mikuláshúzás… komolyan, nincs magánál az öreg.

- Jó, látom mindenki egyetért. A nagyterem kijáratánál elhelyeztem egy urnát. Ma este, miután kellőképpen megvacsoráztatok, még mielőtt a klubhelyiségetekbe mennétek, húztok egy nevet – diák vagy tanár, bármelyik házból – és az illetőt meg kell ajándékoznotok, valami olyannal, aminek örül majd. Figyelem, nem szeretnék csúnya dolgokat tapasztalni. Ne mondjátok el az illetőnek, hogy őt húztátok, és ne cseréljétek ki a papírokat! A véletlen gyakran jól alakítja a dolgokat.

Majd mosolyogva leült.  A diákok egyből elkezdtek sutyorogni.

- Mi lesz, ha egy Mardekárost húzunk? – kérdezte idegesen Neville.

- Hát megpróbálsz olyan ajándékot találni, ami tetszik majd neki – válaszolt Hermione kedvesen.

- Azért megnéznélek ilyen helyzetben – vágott vissza Seamus. – Milyen lenne Pitont húzni?

- Ne is beszélj róla – kérlelte Parvati, mire Hermione csak égnek emelte a tekintetét.

- Én Trelawney professzort szeretném húzni – szólalt meg Lavander.

Így folytatódtak a beszélgetések még egy jó ideig, mivel senki sem merte elkezdeni. Végül egy harmadéves hollóhátas lánycsoport felkelt és húztak. Harry néhány pillanatig nézte, ahogy vihognak, aztán csak elhúzta a száját. Mégis mi a fenéért visongnak így? Hermione soha nem csinál ilyet… ami azt illeti, Ginny sem. Gyengéden rápillantott a mellette ülő vöröshajú lányra.

- Megyünk? – kérdezte Hermione.

- Várj, még nem fejeztem be a desszertet – kiáltott fel Ron, miközben harmadjára vett a mogyorós–mandulás süteményből.

Hermione lemondóan sóhajtott. Ez a fiú sosem fog megváltozni! Néhány perc múlva a négy barát felkelt és az ajtó felé indult. A Hollóhát asztalánál Luna is csatlakozott hozzájuk.

- Szervusz!

- Szervusz, kedvesem! – válaszolt Ron miközben Luna kis kezét a fiúéba csúsztatta.

Mikor a nagyterem ajtajához értek megpillantották a Roxfort házainak jelképeivel vésett aranyurnát.

- Oké, gyerünk, meg kell lennie – azzal Hermione az edénybe nyúlt és megérintette az alját. Üresnek tűnt. A szemöldökét ráncolva tovább keresgélt, végül ujjai rázárultak az egyetlen ott található papírdarabra.

Kihúzta a kezét és rápillantott a névre:

Draco Malfoy

- Ó, ne – szólalt meg csendesen.

- Ki az? – kérdezte Ginny.

Hermione körbepillantott, zsebre rakta a darabka papírt, majd Ginnyre és a többiekre nézett.

- Malfoy.

- Ó, a francba – fakadt ki Ron.

Következőnek Harry dugta a kezét az edénybe. Ahogy Hermione, ő is csak egy darab papirost érzett. Elolvasta.

- Améliane Clinton… Ki ez?

Hermione finoman elmosolyodott.

- Egy kis elsős Griffendéles.

Ronon volt a sor. Bedugta a kezét, majd gyorsan ki is húzta. Mikor elolvasta a papíron lévő nevet, sajátos kis grimaszt vágott.

- Kit húztál? – kérdezte Ginny.

- Cho Changot – válaszolt, és Harry akarata ellenére elpirult.

- Ó!

Ginny kissé féltékenyen pillantott Harryre, majd ő is húzott egy nevet és szitkozódni kezdett.

- Hm… Azt… Azt hiszem, szükségem lesz a segítségedre, Hermione.

- Kit húztál?

- Pitont.

A barátok felnevettek, és Hermione megígérte a barátnőjének, hogy majd ad néhány ötletet a „szörnyű bájitalmester” karácsonyi ajándékára.

Luna is benyúlt az urnába, és egy másodéves hugrabugos fiú nevét húzta ki.

- Nahát, nem is olyan rossz, nem igaz? – kérdezte Harry bátorítóan.

- Nem, egyáltalán nem – állította Ron szarkasztikusan. – Csak éppen nem is ismerem ezt a lányt! Harry?

A Griffendéles vállat vont.

- Talán adj neki valami kviddiccsel kapcsolatos dolgot – javasolta Hermione, miközben az öt jóbarát a mozgó és eltűnő lépcsőket kerülgetve felfele haladt. – Nem túl személyes, de tetszeni fog neki.

- Ez az! – kiáltott fel Ron. – Ó, Mione, neked mindig van valami megoldásod! Milyen szerencse, hogy itt vagy nekem!

Hermione elpirult kissé barátja kitörő bókjától, míg a többiek elnevették magukat, látva a zavarát.

***

Este Hermione egy nagy fehér pulcsiba és egy kényelmes kék nadrágba öltözve jött le a klubhelyiségbe. Haja össze volt kötve lófarokba, ő pedig az igencsak kerek és kemény pocakját simogatta. A baba sokat mozgott.

A fiatal kismama hamar észrevette Harryt, Ront és Ginnyt, és csatlakozott hozzájuk.

- Szia Mi – vetette oda Harry, mikor látta megérkezni. – Huszár az E12-re! – tette hozzá a bábunak.

Hermione elmosolyodott és leült Ginny mellé.

- Várod a 11 órát, hogy meglátogasd a kedvesed? – kérdezte tréfásan Ron a szeme sarkából rápillantva.

- Nem a kedvesem! – durcáskodott Hermione. – És ha megyek is, Ginny miatt teszem. Ő akar ajándékötleteket, szóval…

- Köszönöm, Hermione – mosolygott rá Ginny. – De miattam ne sétálj be az oroszlán barlangjába.

Harry és Ron felnevetett, miközben Hermione igencsak elvörösödött. Ginny semmit sem tudott a Piton és közte lévő megállapodásról, egyedül a két fiú jött rá.

- Ó, igazán nem gond – magyarázkodott Hermione zavartan. – Úgyis akarok vele beszélni egy-két apróságról…

- Hát persze – nevetett Ron.

- A babával kapcsolatban – sóhajtott Hermione.

A legjobb barátai néha igazán idegesítően tudtak viselkedni.

- Persze – úgy tűnt, Ron egyáltalán nem hisz neki.

- Hagyjatok már! El is megyek – bosszankodott nevetve.

- De Mi – szólt közbe Harry -, még 10 perc van 11-ig.

- Hagyd csak – válaszolt neki Ron. – Biztos nem akar elkésni.

Majd a két fiú harsogó nevetésétől kísérve Hermione kiment a klubhelyiségből.

Ahogy ment időnként grimaszolt egyet-egyet a baba erős rúgásaira.

- Ej, de mozgékony vagy ma este, angyalom!

Hamar megérkezett Perselus sötét erdős festménye elé és kimondta a jelszót.

Az ajtó kinyílt és ő belépett szeretője lakásába. A nappali üres és sötét volt, az egyetlen fényforrás a kőkandalló tüze volt. Átment Perselus szobájába. A helyiség még sötétebb volt, de a fürdőszoba ajtaja alatt Hermione fényt pillantott meg. Közelebb ment és kopogott.

- Perselus?

Azonnal csobbanásokat hallott, mint amikor valaki megmozdul a kádban - ami valószínűleg épp így is volt.

- Bejöhetek?

Nem várta meg a választ és kinyitotta az ajtót. Perselus a kádban ült, hosszú fekete haja vizes volt, arca borostás, és úgy tűnt, épp akkor ébredt fel.

- Ó, sajnálom, nem akartalak zavarni – mondta kedvesen Hermione.

- Nem, semmi baj. Csak elaludtam… Gyere közelebb.

Hermione közelebb ment és letérdelt a kád mellé. Azóta a reggel óta, amikor Perselus karjaiban ébredt fel, már semmi sem volt ugyanolyan köztük. Lesz egy közös gyerekük, és akár bevallják, akár nem, ezután már egész életükben közük lesz egymáshoz. Így aztán Hermione némi tiszteletet kért, amit Perselus meg is adott neki (már amikor kettesben voltak), sőt, kicsit többet is, mint csak „tiszteletet”.

Mindezek ellenére Hermione egyre ritkábban kereste fel, csökkent a szeretkezés utáni vágya. A baba egyre nehezebb és nehezebb lett, és a kismama elkerülhetetlenül egyre fáradtabb és fáradtabb. Ennek ellenére Hermione észrevette, hogy igencsak kedveli Perselus társaságát.

A férfi csalódottan ugyan (amit persze soha sem fog bevallani), de elfogadta a lány döntéseit és hangulatváltozásait. Az utóbbi napokban gyakran előfordult, hogy a két szerető csak kézzel kényeztette egymást. Hermione többször is kezei, vagy puha ajkai és kis rózsaszín nyelve segítségével juttatta el tanárát a kielégüléshez. Perselus imádta, amikor ezt csinálta, és többszöri masszírozással hálálta meg.

Hermione terhességének ebben a szakaszában a lánynak leginkább sokkal több szeretetre és gyengédségre volt szüksége. Perselus eleinte elég tartózkodó volt, valami olyasmit morogva, hogy micsodakérés, ő ilyesmit nem szokott, de néhány próbálkozás után Hermione fantasztikusnak találta.

Összefoglalva, olyan valaki számára, aki nem ismerte őket ezelőtt, és nem tudott semmit a történetükről, szinte már egy igazi, normális párnak tűntek volna. De mindezek ellenére az egyikőjük épp úgy, mint a másik, tudta, hogy a gyermekük születésével mindennek vége lesz. Fiú, vagy lány, még nem tudták.

Néhány percnyi csönd után Perselus meginvitálta Hermionét, hogy csatlakozzon hozzá a kádban. Hermione elmosolyodott és levetkőzött. Ez alatt az idő alatt a férfi meleg vizet és illóolajokat adott a vízhez.

Mikor Hermione levette az utolsó ruhadarabját, Perselus megfejthetetlen fénnyel a szemében pásztázta a lány testét. Persze, vágyott rá, de ennél több is volt.

Hosszú lábai, szép combjai, nőies csípője, puha mellei, amik a terhesség kezdete óta megteltek, feszes feneke és a már jócskán kerek, de csinos pocakja. Volt valami különleges ebben a nőben… mert igen, ő már bizony nő volt. Talán csak azért, mert a gyermekét hordozta magában, de a férfi nem tudta megállni, hogy hihetetlenül szépnek és egyedinek találja.

Hermione végül belépett a kádba, a professzor hosszú lábai közé telepedve, hátát a férfi mellkasának támasztva. Amaz azonnal átkarolta, kezeit a nő hasára téve.

- Nahát, milyen nyugodt lett hirtelen! – állapította meg Hermione, mikor a fejét Perselus vállának támasztotta.

- Kicsoda? – kérdezte Perselus, miközben belecsókolt a lány nyakába.

- A baba.

- Ó!

- Egyfolytában mocorgott a fiatalúr, miközben jöttem. És itt, semmi. Mintha tudná, hogy mikor vagy a közelben, és megnyugszik a jelenlétedtől.

Perselus elmosolyodott szeretője háta mögött.

- Miért beszélsz mindig úgy a babáról, mintha fiú lenne? – kérdezte.

Hermione meglepődve megmerevedett kissé.

- Ezt csinálom?

- Igen… - mormolta a férfi, majd megcsókolta az arcát.

- Én… nem tudom, miért – válaszolt Hermione kis gondolkodás után.

Néhány pillanatig csak élvezték egymás közelségét, szavak nélkül, majd Hermione újra megszólalt.

- Perselus?

- Hm?

- Kit húztál?

Perselus nem válaszolt azonnal, csak felsóhajtott. Még jobban belemerült a vízbe, elfeküdt és magával húzva Hermionét is.

- Samantha Simpson – mondta végül. – Mintha tudnám, mit adjak karácsonyra egy negyedéves hollóhátas lánynak! Komolyan, Dumbledore és az ötletei…

Hermione finoman felnevetett.

- Én Malfoyt húztam.

- Draco.

- De…

- Ó!

Csend. Az egyetlen hang a vízé volt, miközben Perselus gyengéden simogatta Hermionét. Amaz behunyta szemeit.

- Perselus?

- Mi az?

- Milyen kapcsolatod van Malfoyyal?

- Draco? Nos…

Hermione kinyitotta szemeit és várta a választ, ami nem érkezett.

- Igen?

- A keresztapja vagyok.

A fiatal lány meglepődve ült fel és fordult meg, hogy ránézhessen.

- Tényleg? Ne… nem tudtam.

- Miért tudtad volna? – kérdezte kissé szárazabban, mint szerette volna.

De Hermione nem vette a lelkére, így csak megvonta a vállát és visszafeküdt.

- Fogalmam sincs, mit adhatnék neki… - sóhajtott fel végül. – Mindig csak bántott, nem is érdemli meg, hogy bármit is adjak neki.

Perselus karjait a lány vállai köré fonta, erősen magához ölelte és finoman halántékon csókolta.

- Majd csak találsz valamit.

- Igeen… reméljük.

- Én sem tudom, mit vegyek ennek a diáknak. Mindannyiunknak ugyanaz a problémája.

- Igen – bólintott Hermione. – Gondold el, aki téged húzott. Szegény!

Perselus úgy tett, mintha megsértődött volna és elkezdte csiklandozni Hermionét, aki minden erejével próbált kiszabadulni. Mikor kifulladva kérte, hogy hagyja abba, a férfi megszánta és elengedte. Hermione gyengéd csókkal köszönte meg.

***

- Vigyázz, Harry!

Ron jókedvvel teli kiáltása nem tudta időben figyelmeztetni a fiút, így amaz egy jókora hógolyót kapott az arcába. Ennek a küldője pedig nem volt más, mint a saját barátnője, aki már kacagva elszaladt.

- Várj csak, elkaplak! – kiáltotta Harry és futva utánaeredt.

Barátaik és számos arra járó vidám tekintetétől követve Harry elkapta Ginnyt a derekánál fogva és a földre döntötte. Esés közben a Weasley-lány elgáncsolta Harryt, mire amaz ráesett.

- Jól vagy? – kérdezte a fiú félig aggódva, félig nevetve.

- Igen, igen – mondta, mikor végre szóhoz jutott a nevetéstől.

Látva barátnője jókedvét, a fiatalember megnyugodott és ő is nevetni kezdett. Ginny közben kissé lenyugodott, de továbbra is mosolygott. A fiatal lány számára a helyzet több volt, mint romantikus. Roxmorts egyik utcáján feküdtek, csendesen havazott a falu felett, amitől a hely varázslatos hangulata csak tovább fokozódott, ő pedig annak a karjában volt, akit mindennél jobban szeretett.

A fiú arca kipirult a nemrég kapott hógolyó hidegétől, szempillái havasak voltak. Csodálatos zöld szemei örömtől csillogtak a szemüvege párás lencséi mögött, és úgy mosolygott, mintha már rég nem tette volna. A lány nem tudott ellenállni, megcsókolta.

- Ne is zavartassátok magatokat miattunk!

Ron hangja rángatta vissza őket a valóságba. Futás közben a fiatal pár elhagyta a többieket, de azok már utolérték őket.

Hermione kedvesen mosolygott a két fiatalra. Szép, borvörös téli köpenyt viselt, hozzá pedig fehér kiegészítőket. Igazán csinos volt. Jobbján Luna állt, a szeméhez illő halványkék köpenyben, Ron pedig tengerkék színűt viselt. Ezek alatt mindnyájan mugli ruhákat hordtak.

A földön fekvő pár végül felkelt és lerázták magukról a havat. Harry fekete köpenyt viselt, Ginny pedig egy régi, de gyönyörű erdő-zöldet, ami szépen kiemelte tűzszínű haját.

- Aranyosak vagytok – mosolygott rájuk Luna álmodozva.

- Ööö… köszi – válaszolt Harry, bár nem volt biztos benne, hogy válaszolnia kell.

Mikor a csoport elindult a kastély felé – mivel a vásárlásokat már elintézték – Hermione megborzongott és összébb húzta a köpenyét. Ginny észrevette.

- Nincs kedved beülni valahová melegedni, Herm?

Hermione rámosolygott a lányra, miközben minden pillantás rászegeződött.

- És ha innánk egy vajsört, mielőtt visszamegyünk? – javasolta Ron.

A csapat többi tagja élénken bólogatott, így mindnyájan betértek a Három Seprűbe. Egy túloldali asztalt választottak, a lehető legmesszebb a bejárattól. Nagyon hideg volt kint, és teljesen átfagytak. Mikor elkezdték levenni a köpenyeiket, Ron felajánlotta, hogy elmegy az italokért. A többiek odaadták neki a szükséges mennyiségű pénzt, és a fiatalember elindult a pult felé.

- Várj, segítek! – kiáltott fel hirtelen Hermione és utánaeredt.

- Nem, maradj csak – mondta Ron. – Ülj le, pihenj.

Hermione felfortyanva vágott vissza:

- Még tudok mozogni, Ron! Terhes vagyok, nem haldokló! Segítek.

A hangja határozott volt, így a vörös hajú fiú nem ellenkezett. Átvágtak a fogadón és Ron rendelt.

- Öt vajsört kérek.

- Azonnal – jött a válasz.

Hermione a pultban álló nőt nézte. Magas volt és nyúlánk. Hosszú haja hullámzott körülötte, ahogy az üvegekkel ügyködött. Gyorsan dolgozott így Hermione azon gondolkodott, hogy gyorsnak kell lennie, ha kettesben akar Ronnal beszélni.

- Ron…

- Igen.

A fiú hanyagul a pultot támasztotta. Barátja felé fordult, és tekintetét a fiatal lány mogyoróbarna szemeibe mélyesztette. Amaz ettől még inkább elbátortalanodott és elfordította a tekintetét.

- Öö… hogy is mondjam – habogott. – Szóval… Én… úgy… vagyis Piton professzor és köztem szóba került a keresztszülőség kérdése néhány hete. Ő… Vagyis Piton… rám hagyta, hogy kiválasszam, ki legyen az.

Megkockáztatott egy pillantást a barátja felé. A fiú nem mutatott semmiféle érzelmet, amiért Hermione magában hálát mondott.

Ugrás a következő részhez