A Roxfort gyönyörű volt ezen a február 29-ei éjszakán. Az egész kastély pihent. A Griffendél-toronyban sem hallatszott semmi nesz, mindenki aludt.

Mindenki? Nem. Valahol, a hatodéves lányok szobájában Hermione nyugtalankodott nagyon is éberen. Már hajnali 4 óra volt. Az ifjú hölgy két órával ezelőtt ébredt egy erős fájdalomra a hasa tájékán. Azóta a fájdalom ritkán, de újra és újra jelentkezett.

- Ó, angyalom! Ne ilyen gyorsan! Nem vagyok kész! – mormolta.

Hermione félt. Terhesnek lenni 16 évesen, egy dolog. De anyának lenni 16 évesen egészen más. Na persze nagyon szerette volna már látni a hasában növekvő kis életet, hogy végre magához szoríthassa, meg ilyenek, de ettől függetlenül még nem érezte magát késznek. És, hogy teljesen őszinte legyen magával, szörnyen félt a szüléstől is.

- Ó, anya – sírt csendesen. - Úgy szeretném, ha itt lennél!

A fiatal lány nyár óta nem hallott a szülei felől, és annak ellenére, hogy mi történt, igazán aggódott értük.

Újabb fájdalom hasított belé és felnyögött.

Két újabb fájdalmakkal tarkított óra után a lány felkelt, és úgy döntött, vesz egy jó fürdőt a prefektusi részen. Megkönnyebbült a meleg vízbe kerülve, így maradt még néhány percet… kábé úgy két órát. Végül a kihűlő víz figyelmeztette az idő múlására.

Ó, Istenem! Csak 10 perce maradt kimászni, megszárítkozni, felöltözni, enni és bájitaltanra menni.

Mikor a nagyterembe ért, a kifelé tartó Harryvel és Ronnal találkozott.

- Mione! – kiáltott fel Ron. – Hol voltál?

Hermione el akarta nekik mondani, beszélni az aggodalmáról és félelmeiről, de végül visszafogta magát. Semmiség miatt aggódik. Amúgy is, a fájdalmak szinte megszűntek, mikor a vízben volt. Biztos csak téves riasztás volt. Azt mondják, gyakori az első szülésnél. Ráadásul a baba elvileg csak 3 hét múlva érkezik.

- Csak vettem egy fürdőt. De jól vagyok. Megyünk az órára?

A két fiú ránézett.

- Teljesen sápadt vagy – állapította meg Harry. – Mondd, ettél valamit ma reggel?

- Hát…

- Várj! – azzal Ron a Griffendéles asztalhoz ment.

Kivett egy almát a gyümölcsös tálból és odanyújtotta.

- Tessék. Nincs már sok időnk az óra kezdete előtt.

- Köszi!

- Majd én viszem a könyveidet, Mi – szólalt meg Harry, majd kivette kezéből az iskolai holmijait.

- Köszi – ismételte.

Miközben a három jóbarát a pincékhez vezető lépcső felé indult, Hermionét újra ellepte a fájdalom, és a korlátba kapaszkodott.

- Aaa…

- Hermione! Biztos, hogy jól vagy?

Harry hangja nagyon nyugtalan volt, Ron pedig elsápadt. A lány rájuk mosolygott és összeszedte magát.

- Igen… Ne aggódjatok miattam, jól… Aaa!

Hermione nem tudta befejezni a mondatát, a hasánál érzett fájdalomtól újra összegörnyedt.

- A gyengélkedőre kellene menned – mondta Ron kissé túl hevesen.

Harry az ajkait harapdálta idegesen. Hermione lehunyta a szemeit, nagyot lélegzett, majd amikor a fájdalom elmúlt, rámosolygott a két barátjára.

- Jól vagyok, megmondtam. Inkább menjünk órára, Piton professzor nem fogja értékelni, ha késünk.

- Biztosan megértené. Mione, kérlek, menj a gyengélkedőre! – kérlelte Ron.

- Nem – válaszolt Hermione, majd könyveit visszaszerezve elindult Piton birodalma felé. A két egyáltalán nem megnyugtatott barátja gyászos arccal követte őt.

Ők érkeztek utoljára, és még késtek is.

- No lám, a híres trió végül méltóztatott megjelenni – szólalt meg Piton undorral és szarkazmussal átitatott hangon. – Milyen megtisztelő! 30 pont a Griffendéltől! Menjenek a helyükre, és többet ne zavarják az órám!

- Hermione miatt volt, uram – magyarázta Harry a lány legnagyobb rémületére. – Nincs túl jól, a gyengélkedőre kellene mennie.

Piton a fiú kijelentésétől meglepődve vetett egy pillantást Hermionéra.

- Nem! – tiltakozott amaz azonnal.

Mindazonáltal Piton különösen sápadtnak és verejtékesnek látta. Egy diák sem szólalt meg, de mindannyian a majdnem-anyukát nézték. Vajon ma fog szülni?

- Jól vagyok, professzor… kérem, folytassa az órát.

Piton összevonta a szemöldökét. Hermione kérlelő pillantást küldött felé.

- Rendben.

Megfordult, és tovább sorolta az elkészítendő főzettel kapcsolatos tudnivalókat. Miközben minden tekintet Hermionéra szegeződött, ő elővett egy darab pergament, tollat, és jegyzetelt. Lassanként a többiek is így tettek.

Percek teltek el így, minden szokatlanság nélkül, majd minden felborult. Hermione felkiáltott a fájdalomtól, és gyakorlatilag leesett a székéről. Harry, és a jobbján lévő Seamus kapták el, mielőtt összeesett volna.

Mikor néhány könnycsepp gördült le Hermione arcán, Perseluson volt a sápadás sora. Mindenki a lányt nézte. Harry talpra állította és Hermione úgy kapaszkodott a nyakába, mint valami mentőövbe. Láthatóan remegett.

- Mione, kérlek, menj a gyengélkedőre! – kérte újra Ron, miközben a lány hátát simogatta.

- Nem… - válaszolt sírva.

A diákok közelebb jöttek, kört alkotva a trió körül. Piton utat vágott köztük, és közelebb ment.

- Hermione – mormolta. – Hermione, nézz rám.

Ron és Harry meglepődve néztek egymásra. Szóval ez az a másik Piton, akiről Hermione mesélt néha. Ki hitte volna? A többiek is hasonlóan reagáltak, mikor a kegyetlen professzort ilyen gyengédnek és megértőnek látták.

Ami Hermionét illeti, nem volt különösebben meglepve. Felemelte a tekintetét és elmerült Perselus fekete szemeiben.

- Már elmúlt – szólalt meg végül nagy nehezen.

Lassan kibontakozott Harry védelmező karjai közül. Perselus a kezét nyújtotta felé, ő pedig megfogta. A férfi azonnal közelebb húzta magához. Egy gyengédséggel teli mozdulattal, ami az összes diákot meglepte – és okkal –, kezei közé fogta Hermione arcát és feljebb emelte a fejét, hogy az ránézzen.

- Azt akarom, hogy menj a gyengélkedőre, Hermione. Azonnal.

Gyengéd, de határozott hangon beszélt. Hüvelykujjaival végigsimított a lány könnytől maszatos arcán.

- Nem…

- Hermione…

- Per… Professzor, kérem.

- Hermione – próbálkozott ekkor Ron. – Nem kell félned a szüléstől. Gyerünk. Menj a gyengélkedőre.

Hermione látta a barátja kérlelő szemeit. Legyőzötten sóhajtott. Néhány óra múlva szülni fog, most már tudta.

- Semmiség, tényleg.

- Szenvedsz – ellenkezett Harry.

- Semmi különleges – vágott vissza. – Ezek csak kisebb fájások, még jócskán van időm.

Perselusnak nem tetszett, ahogy a fájásokról beszélt. Ez valahogy még „hivatalosabbá” tette a dolgot. Na nem mintha nem állt volna készen arra, hogy apa lesz… 7 hónapja várja ezt a napot! Csupán csak igazából sosem gondolkozott azon, mivel is jár ez Hermionénak. Nyugtalan volt, látva, hogy szenved.

- Herm… - kezdte.

- Ne aggódj – mondta neki a lány. – Higgy nekem.

Egy hosszas pillantás után Perselus bólintott.

- Mindenki a helyére! Folytatjuk az órát! 10 pont az utolsótól!

Egyből mindenki futva igyekezett vissza a helyére. Hermione is visszaült, majd barátai nyugtalan és helytelenítő tekintete mellett jegyzetelni kezdett.

Úgy tűnt, az óra rendben folytatódik. Perselus éberen figyelte diákját, a többiek meglepődött pillantásától kísérve. Látta, ahogy többször megrándul az arca, majd lehunyja szemeit és próbál egyenletesen lélegezni.

Nem tudta visszatartani, újabb könnycseppek hullottak az arcára. A fájások egyre erősebbek és sűrűbbek lettek. Nem tudta megállni, kissé felnyögött. Újra felé fordult az egész osztály.

- Hermione – mondta neki finoman Parvati. – Nem tudod megakadályozni, hogy kijöjjön, tudod.

Hermione a fájdalom ellenére elmosolyodott. Néhány másik diák is felnevetett.

- Nem is akarom – mondta Hermione.

- Pedig épp úgy tűnik – jegyezte meg Ron.

- De nem, csak…

Hermione nem tudta befejezni a magyarázkodást. Szemei kikerekedtek és ő még inkább elsápadt.

- Jól vagy, Mione?

- Nem.

- Mi történik?

Ez Perselus hangja volt. Mint mindenki körülötte, ő is észrevette Hermionén a változást. De a többiekkel ellentétben igencsak aggódott emiatt.

Hermione ránézett és az alsó ajka megremegett. Mielőtt megmondhatta volna, amit kell, Seamus jelezte a problémát.

- Úú! Mégis mi…

Nem fejezte be a mondatot, felállt és hátrább lépett. Így Perselus és a többiek is észrevették, mi történt. Hermione lábai nedvesek voltak, és a széke alatt kisebb tócsa gyűlt össze. Elfolyt a magzatvíz.

- El van döntve. – jelentette ki Perselus. – Magam viszlek a gyengélkedőre.

Mindenki nagy meglepetésére (kivétel néhány kivételes személy) úgy tűnt, nagyon is érdekli, mi történt a Griffendélessel. Finoman felsegítette Hermionét a karjánál fogva. Amaz azonnal élesen felsikoltott és hasát fogva Perselus karjaiba omlott. A fájdalom össze sem volt hasonlítható azzal, amit még reggel érzett. Sokkal… intenzívebb volt. Levegőt is alig kapott.

Perselus habozás nélkül lehajolt, és egyik karját Hermione lábai mögé téve felemelte a lányt.

- Minden rendben lesz, szépségem. Itt vagyok. Lélegezz!

- Fáj – nyögött fel sírva.

- Igen, tudom. Ne aggódj, minden rendben lesz.

Ezután a diákok már nem hallották a beszélgetés többi részét, mert Perselus sietve elhagyta a tantermet. Mindenki döbbenten állt. Valóban „szépségem”-nek nevezte?

Ron tért először magához. Összeszedte a holmiját és kiszaladt a teremből, hogy a gyengélkedőre menjen. Ahogy kilépett az ajtón, Harry is követte. A többi diák – Griffendélesek és Mardekárosok egyaránt – kíváncsian ugyanígy tettek.

Eltelt két óra. Két hosszú óra, amit Harry, Ron, több Griffendéles és néhány Mardekáros a gyengélkedő nagy, zárt ajtaja előtt töltött a folyosón ülve. Néhány perc múlva véget ér a bájitaltan és menniük kell enni. De sem Harry, sem Ron nem volt éhes. Nem, még Ron sem!

A Mardekárosok nagy megdöbbenésére Piton professzor még mindig nem jött ki a gyengélkedőről. Látták bemenni Dumbledore-t egy órája, ahogy egy, a Szt. Mungóból jött bábát is.

Mikor az órák végét jelző csengő megszólalt, több Mardekáros elment enni. Nem telt sok időbe, míg Hermione szülésének híre körbejárta az iskolát, így néhány perccel később Harry és Ron a futva érkező Ginnyt pillantották meg.

- Hogy van?

Harry csak megrántotta a vállát, jelezve, hogy nem tud semmit. A lány leült melléjük.

Ezalatt az ajtó másik oldalán Hermione az ágy mellett járkált. A Magali nevű bába azt mondta neki, ez biztosan segít majd. Perselus végig mellette volt, támogatva a fájásoknál. Madame Pomfrey ugyan adott neki fájdalomcsillapító főzetet, de Hermione még így is jócskán érezte az összehúzódásokat. Dumbledore eközben viccekkel igyekezett oldani a hangulatot.

- Gondolkodtak a nevén? – kérdezte ekkor Magali.

Hermione a nőre nézett. Fiatal volt, de úgy tűnt, jól ért a munkájához. Szép hosszú, barna haja volt és szemüvege mögött csodálatos nevető szemek bújtak meg.

- Nos – válaszolt Perselus -, van néhány ötletünk, de a végső döntéssel a szülésig várunk. 

Magali rájuk mosolygott. Hermione, akinek már mióta is? Nagyjából 3 perce nem volt fájása, Perselus vállába kapaszkodott, mikor a fájdalom újra átjárta.

- Aahh… Miért kell így fájnia? – panaszkodott Hermione.

Magali megértően felnevetett kissé.

- A kicsinek meg kell találnia a kifelé vezető utat és kinyitni az oda vezető ajtót. Feküdj le, meglátjuk, hol tartasz.

Hermione, egy szál fehér kórházi hálóingbe öltözve felfeküdt az ágyra. Perselus mellette maradt, miközben a bába néhány ujjával Hermione hüvelyébe nyúlt.

- 7 cm! Szépen tágul, már nem kell sokat várnunk.

- Mennyi még? – kérdezte Perselus kissé türelmetlenül, miközben Hermione szinte összetörte a kezét az újabb fájás alatt.

- Körülbelül egy óra.

- Egy óra? – fakadt ki Hermione. – Mondja, hány nő éli ezt túl?

- Ugyan – nevetett Magali -, igazán szerencsésnek érezheted magad, Hermione. Egy 5-6 órás szülés luxus az első gyereknél. A nőknek általában legalább 10 óra az első.

Hermione szemei elkerekedtek.

- Hogy akarhat valaki ezután még egyet? – kérdezte, miközben Ron és Ginny anyukájára gondolt.

- Emlékezz erre a kérdésre, mikor majd a karjaidban tartod a kisbabád – mosolygott rá huncutan a bába.

- Mégis mit csinálnak, hogy ilyen sokáig tart? – türelmetlenkedett Ron.

- Hagyj nekik időt – sóhajtott Ginny.

Harry és Ron lehetetlenek voltak. Egyfolytában felálltak, körbe-körbe járkáltak, visszaültek, majd két perc múlva újrakezdték az egészet. Ginny is kikészült tőlük.

A három barát úgy döntött, kihagyják a délutáni óráikat. Tudták, hogy a tanárok úgysem fogják megbüntetni őket ezért. Ginnynek legendás lények gondozása órája lett volna Hagriddal, a fiúknak pedig, ahogy Hermionénak is, sötét varázslatok kivédése Drusillával. Mint mindenki a kastélyban, ő is tudott Hermione állapotáról, és hogy Harry és Ron a legjobb barátai. A többi Griffendéles majd elmagyarázza, mi történt.

- Aaaaa!

Hermione kiáltása olyan erős volt, hogy átszüremlett az ajtón és eljutott a három barát fülébe is. Ginny azon nyomban felpattant és a fiúkhoz ment. Majd, mivel semmilyen más hangot nem hallottak, ő is követte a másik kettő példáját. Feláll, körbe-körbe jár, leül.

Hermione csupa verejték volt. Épp az ágyon feküdt, lábai felhúzva és széttárva. Perselus az ágy mellett térdelt, és szabad kezével kisöpörte nedves arcából a haját. A másik kezét Hermione nem volt hajlandó visszaadni.

- Jól van, Hermione, lélegezz! Ez az! – bíztatta Madam Pomfrey az ágy másik oldaláról.

Dumbledore a csoporttól kicsit hátrébb húzódva álldogált. Hermione határozottan úgy vélte, hogy igazából csak Perselus miatt van ott.

- Nagyon jó, Hermione – szólalt meg ekkor Magali. – Igazán jól csinálod! Most, amikor szólok, nyomj! Itt az ideje, hogy kijöjjön onnan ez a kis angyal.

Angyal… Hermione abban a pillanatban nem éppen így fogalmazott volna.

- Menni fog, szépségem – mondta neki Perselus bátorítóan, de Hermionét ez épp egy fájás közben érte.

- Ó, te csak fogd be! Az egész a te hibád!

- …

Perselus leesett állal bámult. Persze, részben igaza volt, az ő hibája, hogy most a gyermeküket világra hozva mártírként szenved, de azért…

- Ne aggódjon – szólalt meg Magali. – Ez normális reakció. Néhány nő még a válást is követeli szülés közben.

Perselus halványan rámosolygott, de nem nyugodott meg teljesen.

- Most, Hermione, gyerünk!

Miközben a következő 15 percet Hermione a nyomással töltötte, Perselus szentül meg volt győződve róla, hogy soha nem látja viszont eredeti állapotában a kezét. Különösen, mikor Hermione a szájához emelte azt és beleharapott. Nem tudta megállni, hogy fájdalmában fel ne kiáltson, mire Magali, Hermione és Madame Pomfrey elnevette magát.

- Mert maguk ezt viccesnek találják. Hé, vérzek!

Hermione valóban nem finomkodott vele, de ez a fájdalom semmiség volt ahhoz, amit ő éppen érzett. Épp ezért nem is adta vissza Perselus kezét, hanem tovább szorongatta.

- Még egy kicsit Hermione, majdnem kint van! – bíztatta Magali.

Hermione nyomott még egyszer… utoljára. Erőfeszítése egy másik hangban ért véget. A kisbabája hangjában. Itt volt! Végre itt volt!

Az újdonsült anyuka, aki az erőlködéstől már szinte ülő helyzetbe került, visszahanyatlott a párnákra és egyúttal Perselus kezét is elengedte. A többivel Magali foglalkozott. Elfordította a baba vállait és teljes egészében kihúzta, majd Hermione hasára tette.

- Hermione, Perselus, gratulálok! Gyönyörű kisfiuk van!

Hermione meghatottan próbált felemelkedni, de alig látott a fia arcából valamit… az ő fia!

Ami Perselust illeti, sápadt volt, mármint sápadtabb, mint általában és remegett. Óvatosan felkelt és közelebb hajolt gyermeke törékeny kis testéhez… a fiához.

- Szeretné elvágni a köldökzsinórt, Perselus? – kérdezte kedvesen Magali.

- Öö… igen, rendben… Persze!

- Jó.

Magali gyorsan elmagyarázta neki, hogyan csinálja, és Perselus úgy is tett. Egyetlen pálcamozdulattal el is lett vágva. Ezután Magali végre feljebb emelte a gyereket, Hermione pedig szeretetteljesen vette a karjába. Nem sokkal később a kicsi abbahagyta a sírást, és szopni kezdett. Hermione elérzékenyülve pityergett örömében.

- Nos – kérdezte Magali -, szerinted miért akarnak a nők egynél többet?

Hermione válaszként csak rámosolygott. Magali a babát az anyukájával hagyta úgy egy fél óráig, miközben ő a méhlepénnyel és Hermione összevarrásával foglalkozott. A baba nem volt éppen túl nagy, de Hermionét így is megviselte.

Madame Pomfrey gondolt a sérülésre Perselus kezén. A férfi nem tudta levenni a szemét a fiáról és a szeretőjéről… nem! A gyermeke anyja! Ez már nem kérdés. De abban a pillanatban nem is kellett mással foglalkoznia, csak a fia számított. Az ő gyereke!

Egy kéz barátságosan megveregette a vállát. Dumbledore.

- Gratulálok, Perselus! Önnek is, Miss Granger!

- Köszönöm – mosolygott rá félénken Hermione.

Majd az idős férfi magához ölelte Perselust, ahogy egy apa tette volna, néhány szót mormolt neki, majd elhagyta a gyengélkedőt.

Következő rész