A kettőnkből születő angyal
Írta: Elliania
Fordította: milial
Átolvasta, javította, kipofozta: Tündibogyó
Jogok: szokásos
9. fejezet
Mióta egy hete újra elkezdett órákra járni, Hermione vizslató pillantások és gúnyolódások célpontjává vált. Természetesen a mardekárosok ki nem hagytak volna egyetlen kínálkozó alkalmat sem, de még a hugrabugosok és a hollóhátasok nagy része is másként tekintett már rá.
A keringő pletykák közül Hermione azt tartotta a legrosszabbnak, ami azt állította, hogy a lány alkut kötött a bájitalmesterrel, miszerint amennyiben örökössel ajándékozza meg a férfit, jó jegyeket kap cserébe. Ez egyszerűen nevetséges volt, mégis elszomorította, és egyszerre fel is dühítette a gondolat, hogy a többiek képesek azt hinni, hogy így szerzi a kiemelkedő jegyeit.
Ami a griffendéleseket illeti, nem igazán tudták, hogyan viselkedjenek. Parvati és Lavender egyre ritkábban beszéltek vele, és akárhányszor Hermione a fiához ment, róla pletykáltak.
A másik szóbeszéd, ami sokkal inkább elkeserítette, mintsem feldühítette volna Hermionét, Harryt és Ront, az az volt, ami szerint biztos csak azért nem látta eddig senki sem a gyereket, mert annyira csúnya. Piton görbe orra, Hermione szalmakazal haja és lapátfogai… Ez már csak azért is példátlan hülyeségnek számított, mert a kicsinek nem is voltak még fogai. Ennek ellenére nagyon érzékenyen érintette Hermionét. Harry ugyan győzködte, hogy ne is törődjön vele, úgyis mind visszaszívják majd, amint meglátják azt a gyönyörűséget, de az újdonsült anyuka nehezen tudott elvonatkoztatni ezektől a rosszindulatú megjegyzésektől.
Piton viszont méltóságán alulinak érezte, hogy ilyen ostoba szóbeszédekkel foglalkozzon. Egyszerűen csodálatosnak találta a fiát. Sőt, valójában a világ legszebb babájának. Ami pedig a Hermionéval és vele kapcsolatos pletykákat illeti, azon a véleményen volt, hogy minél kevésbé törődnek velük, annál hamarabb elmúlnak majd. Nem is tévedett nagyot.
Ettől eltekintve az ifjú szülők élete visszatért a hétköznapi kerékvágásba. Hermione minden este lement a pincébe meglátogatni a fiát. A valószínűleg házimanók által készített kis szoba igazán pompásan nézett ki. Zöld és arany színek domináltak benne, világos fa bútorokkal és egy gyönyörű kisággyal. Volt még ott egy hintaszék is, amiben esténként Hermione a kicsit szoptatta. Közösen megegyeztek, hogy Ethan fele-fele arányban kap cumisüveget, illetve az anyja mellét, így könnyebb Perselusnak és Hermionénak is.
A lány épp a kicsit szoptatta. Szerda este volt, másnap szándékoztak bemutatni Ethant az iskolának. Hermione ideges volt, a baba pedig, érezve ezt, teljes erővel sírni kezdett.
- Cssst… Nincs semmi baj, szívem, anya itt van.
Magali, a bába már hétfőn elment, de Perselus nagyon jól elboldogult a fiával. Kicsit fáradtabbnak és sápadtabbnak látszott ugyan, de ez végül is természetes volt, a gyerek még nem aludta végig az éjszakát és ő volt az, aki felkelt hozzá. Ez azonban egyáltalán nem zavarta, ez volt az ő közös idejük.
A férfi történetesen az irodájában javította a hatodéves hugrabugosok dolgozatait… csupa ostoba fajankó! Fia sírása viszont még ezen a helyen is utolérte. Továbbra is ülve maradt, mert tudta, hogy Hermione vele van… Mikor percek múltán sem csendesült, felállt.
- Hermione!
Az elkeseredettnek tűnő anyuka kissé megkönnyebbült, mikor meglátta az ajtóban.
- Perselus! Nem tudom, mi van vele. Egyre csak sír!
Neki is könnyek ültek már a szemében. Perselus a szemöldökét ráncolva közelebb lépett. Kivette a kicsit Hermione kezéből, majd magához ölelve óvatosan ringatni kezdte. Néhány perccel később a gyerek megnyugodott. Erre Hermione arcát kezébe temetve, sírva fakadt.
- Nekem ez miért nem sikerült? Nem csináltál te sem semmi mást.
Perselus meglepetten hajolt le Hermionéhoz. Egyik kezével maga felé fordította a fejét.
- Hé… Ugyan már, biztos csak túl feszült vagy.
Hermione elmosolyodott.
- Köszönöm… Tudod, igazán jó apa vagy.
A szemében megjelenő szikra megijesztette Perselust, és kezét elvéve azonnal felegyenesedett.
- Jobb lesz, ha most aludni mégy, holnap nehéz napunk lesz. Ethant majd én lefektetem.
- Öö… rendben. Köszönöm – válaszolt Hermione kissé csalódottan.
Azzal felállt, homlokon puszilta a kisfiát, majd anélkül, hogy hátranézett volna, kilépett Perselus lakosztályából. A férfi felsóhajtott. Mi volt az a tekintet? Csak képzelte volna? Majd gondolatban témát váltva cumisüvegben tejet melegített a fiának, megetette, és letette aludni. Ezután visszatért a dolgozatok javításához.
Másnap reggel Hermione korán kelt. Mivel már nem tudott visszaaludni, elment zuhanyozni. A gondolatai össze-vissza kalandoztak. Rossz anya lenne? Kétségkívül, kiáltotta a belső hangja. Ezelőtt, mikor Ethanhoz ment, Magali mindig ott volt mellette, segített és tanácsot adott. Amióta elment, Hermione úgy érezte, mindent épp ellenkezőleg csinál.
Miért van az, hogy Perselus, aki ki nem állhatja a diákokat és valószínűleg a gyerekek többségét, olyan apainak tűnik, míg ő, aki nyolc hónapon és egy héten át magában hordozta a fiát, nem képes semmiféle anyai ösztönt felmutatni? A zuhanyzás végeztével a gondolatai is más irányba terelődtek.
Ezen a reggelen Perselus a kicsivel a karjában érkezik majd a nagyterembe. A diákok félbehagyják a beszélgetést, hogy a férfit nézzék, ahogy átadja Hermionénak a gyereket. Ezt pedig minden bizonnyal kérdések tömkelege követi majd. Nem beszélve Ethanról, aki valószínűleg sírva fakad, amiért az apja kezeiből az anyjához kerül. Hermione nagyon aggódott.
Barátaival a nagyterembe tartva a lépcsőnél egy csoport mardekárosba botlottak.
- Hé, Granger! Szóval ma mutatod be azt a kis szörnyeteget? – kezdte gonoszan Pansy Parkinson.
- Fogd be, te ostoba liba! – vágott vissza hűvösen Harry.
A Pansy, Millicent, Theodore és Blaise alkotta csoport a fiú felé fordult.
- Nem hozzád szóltunk.
- Nos, mondd csak – folytatta a nagydarab Millicent –, milyen jegyet kaptál ezért a csökevényes kölyökért?
- Legalább élvezted? – hajolt közelebb Blaise.
Hermione akarata ellenére undorodó arcot vágott.
- Fogd be, Blaise! – szólt egy éles hang a griffendélesek mögül.
Amazok meglepetten fordultak hátra és Draco Malfoyt pillantották meg.
- Ennyire hülyék vagytok? – kérdezte a „barátaitól”. – Piton professzor fiát ócsároljátok éppen. A saját házvezető tanárotok!
A többiek erre csak sötéten néztek rá, majd ijesztő pillantásokat lövellve a griffendélesek felé, a nagyterembe mentek.
- Marhák bandája – mormolta Ron.
- Köszönöm, Draco – szólalt meg végül Hermione.
A szőke meglepődve nézett a lányra, majd elfintorodott. Szemöldökét ráncolva végigmérte a lányt, majd szó nélkül sarkon fordult, és otthagyta őket.
Ron elhúzta a száját, és jelentőségteljesen Harryre pillantott. Remélte, hogy Hermione nem lesz olyan naiv, hogy azt higgye, a mardekárosok, mint például Malfoy is, kedvesek lesznek csak azért, mert Piton már máshogy viselkedik vele.
- Jössz, Hermione? – kérdezte Harry, finoman megtolva a lány hátát. – Menjünk reggelizni!
Mikor beléptek a nagyterembe, észrevették, az mennyire megtelt a korai óra ellenére. Úgy tűnt, sokan kíváncsiak Piton fiára. A férfi még nem érkezett meg, így néhányan már türelmetlennek tűntek. Hermione úgy tett, mintha semmi sem történt volna és enni kezdett.
- Jön! – fordult Parvati izgatottan Lavander felé. A két lány, ahogy több más diák is, a nyakát nyújtogatta, hogy lássák a belépő Piton professzort.
A férfinek feltűnt a kora reggeli idő ellenére jócskán megnövekedett diáklétszám. A felé fordított figyelmet is könnyedén észrevette, de ő alaposan eltervezett mindent. Ethant mózeskosárban vitte magával. A gyereket így senki más nem láthatta, csak ő. Aztán leült Dumbledore és McGalagony közé, mintha mi sem történt volna.
Az asztalánál Hermione nem tudta elnyomni a mosolyát. Mindenfelől elégedetlen és csalódott hangok hallatszódtak. A tanári asztalnál a mózeskosár a diákoknak háttal fordítva, a tanárok felé nézett. McGalagony már csörgővel a kezében játszott a kicsivel és egészen elvarázsoltnak tűnt. Minden diák tekintete egy pontra szegeződött és mindannyian látták, ahogy a tanárnő kérdez valamit Pitontól. A férfi bólintott, McGalagony professzor pedig elégedetten vette karjába a gyereket, megmutatva ezzel a kicsi hátát a többieknek.
- Ó, milyen csodálatos! – áradozott Minerva miközben magához ölelte Ethant.
A fiúcska a Pansytől kapott zöld-ezüst pizsamában virított, a kis kígyó ott tekergőzött a fenekén. Hermione erre egyből Pansy felé pillantott: a lány eléggé zavartnak tűnt.
Ethan rúgkapált a levegőben és boldogan sikongatott. Minerva halkan felnevetett, és kezével gondosan megtámasztva a kicsi fejét, magához ölelte.
- Olyan kicsi! – álmélkodott Lavander.
- Olyan aranyos! – folytatta Parvati.
- Kételkedtetek benne? – kérdezte hidegen Ron.
- Ron! – méltatlankodott Hermione.
A szokásos fecsegés a nagyteremben ezúttal Piton gyerekéről szólt, így a reggeli hamar véget ért. A gyerek pedig közben McGalagony karjaiból Flitwickébe, onnan pedig Bimbához került, aki kicsit még magánál tartotta, mielőtt hagyta volna, hogy a repülésoktató is kivegye a részét a dajkálásból.
Mikor Madame Hooch visszaadta a fiát Pitonnak, a diákok figyelme ismét a professzorra irányult. A férfi felállt és a griffendélesek asztala felé indult. Hermione gyomra egyből összeugrott.
Aznap reggel Piton a hetedéves hollóhátasokkal kezdett, miközben Hermionénak mágiatörténet órája volt – így a lány vigyáz majd a fiukra délelőtt. Hermione remélte, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, és próbált mélyeket lélegezni.
Mikor Piton odaért, minden pillantás rájuk szegeződött.
- Jó reggelt! – Egyedül Hermionénak címezte mondanivalóját.
- Jó reggelt…
Piton letette Hermione mellé az Ethan holmijait tartalmazó szatyrot, majd a mózeskosarat is az asztalra, ahol Harry már helyet csinált neki. Ezt a két dolgot egy kezében hozta, amin még látszott Hermione harapásának nyoma. A másik kezével Ethant tartotta szilárdan, miközben a gyerek a kis szemeivel kíváncsian és értetlenül nézelődött maga körül.
Óvatosan lehajolt, hogy Hermione elvehesse a fiát. A kicsi nem nagyon akarta ugyan otthagyni az apját, de Hermione nagy meglepetésére azonnal megnyugodott, amint megismerte az anyja karját maga körül. Perselus szája sarka bátorítóan felfelé kunkorodott. Még utoljára megsimogatta fia feje tetején a puha fekete hajat, majd elment, egyedül hagyva Hermionét a gyerekkel a pillantások kereszttüzében.
- Nos… – kezdte Hermione zavartan, a többi griffendéleshez fordulva. – Bemutatom a fiamat, Ethant.
Harry, aki rajongott a keresztfiáért, elkérte Hermionétól, hadd vegye át. A lány elmosolyodott, és átadta neki. A griffendélesek, különösen a hatodévesek, kezdtek sorra észhez térni és gratulálni Hermionénak. A lány meglepődve érzékenyült el a bókoktól. Ethan egy csapásra egy csodálatos és teljes mértékben aranyos baba lett, nem pedig Piton szörnyű kicsi klónja.
Miközben órára mentek, Ginny kényeztette a csöppséget. A keresztanya megcsókolta angyalkáját, majd Ron átvette tőle, mikor a teremhez értek. Hermione elmosolyodott. Egyáltalán nem kételkedett benne, hogy mindenki imádni fogja az ő kisfiát. Vajon hány gyereknek adatott meg, hogy a Roxfortban szülessen, és itt töltse az első életévét?
Furcsa módon a mágiatörténet óra kevésbé tűnt unalmasnak, mint általában. Mindenki Ethanra figyelt, egyedül Binns professzornak nem tűnt fel a jelenléte.
Sokáig Ron karjaiban maradt, még el is aludt néhány percre. A fiút ez egyáltalán nem zavarta, boldog volt, hogy jó indokkal kerülheti el a jegyzetelést. Kicsit sem érdekelte az 1542-es koboldlázadás.
Ebédidőben Hermione a tanári asztalhoz ment és visszaadta Ethant az apjának.
- Szervusz, te kis gézengúz! – köszöntötte kedveskedve Perselus.
Magához ölelte Ethant, aki szopni próbált, de hiába. Hermione elmosolyodott, és odaadta Perselusnak a felmelegített cumisüveget, aki elvette, és megetette a fiát.
- Jól telt a délelőtt? – kérdezte, ügyet sem vetve a beszélgetésüket figyelő diákokra.
- Igen – mosolygott Hermione. – Igazi angyal!
- Ennek örülök.
- Biztos rendben lesz minden délután is – bátorította Hermione. – Valószínűleg aludni fog néhány órát.
- Igen, én is így gondoltam.
Miközben Perselus ezt az utolsó mondatot mondta, Hermione egyszer csak kezdte magát kellemetlenül érezni, ahogy észrevette, hogy a többi tanár a beszélgetésüket hallgatja. Na persze nem volt itt semmi személyes, de minden bizonnyal furcsa volt nekik hallani, milyen összhang van köztük Pitonnal.
- Jó… azt hiszem, én megyek – mondta halkan Perselusnak.
A professzor a gyermekén csüggve nem is vett észre semmit.
- Rendben – mondta csak.
Hermione lehajolt, megpuszilta a fiát, majd a saját asztalához ment.
- Úgy tűnik, jól megértik egymást – duruzsolta egy hang Perselus fülébe.
- Kik?
A férfi felemelte a fejét és a kollégájára pillantott, Drusilla McNallyra. Aznap a fiatal nő tetőtől talpig feketébe öltözött, hosszú szoknyás ruhája a földet súrolta. Ezen felül nem viselt semmit, karjait és dekoltázsát szabadon hagyta. Csuklóin fekete karperecek, ujjain ezüst gyűrűk díszelegtek.
- Maga és az a diák, Hermione Granger.
Perselus a nőt nézte szemöldökét ráncolva.
- Hm… nos, ő Ethan anyja.
- Tudom…
Drusilla elmosolyodott, majd anélkül, hogy óceánkék pillantását elszakította volna a férfiétól, érzékien beleharapott egy cseresznyébe… amit Perselus észre sem vett.
Az apuka addigra már újra a fiára figyelt, aki éppen végzett az evéssel. Perselus a vállához ölelte, és finoman simogatta a baba hátát.
Vele ellentétben, a terem másik végében egy bizonyos ifjú griffendéles hölgy viszont látta a tanárnő műsorát és egyáltalán nem örült neki.
A délután gyorsan eltelt. Perselus óráiban nem történt lényeges változás, ugyanis – az elsőéves griffendéles és hollóhátas lányok nagy bánatára – Ethan több órán át aludt egyhuzamban.
Hermionénak legendás lények gondozása órája volt Hagriddal.
Hamarosan elérkezett az este is, ő pedig vacsora után magával rángatta két legjobb barátját a könyvtárba házit írni, de hiába, képtelen volt koncentrálni – egyfolytában csak azt a nőt látta, ahogy csücsöri ajkával érzékien épp cseresznyét eszik, és közben Pitont szuggerálja.
AJÁNLOM AZ OLDALT
