Cím: Megtörve…?
Írta: Ani
Páros: NEM ÁRULOM EL. Van felhozatal és durva. Szerintem ez így izgalmasabb.
Figyelmeztetés: slash, csúnya szavak, erőszak. Kéretik kiskorúaknak nem olvasni. Nagyoknak is, csak akkor, ha ezt elviselik.
Megjegyzés: HP adaptáció, jogok nincsenek.


I. Fejezet.

Fázom. Ez az idióta pedig csak azzal van elfoglalva, hogy kellőképpen hegyes ceruzával kaparja fel a diagnózisát a gyatra kis füzetébe.

Pár méterre tőlem, lustán hunyorogva bámul rám a házi kedvence, ez a kuvasz.
Hm…Ugyanolyan mint a gazdája.

Nem vettétek még észre, hogy a kutyák mennyire hasonlítanak a gazdáikra?

Nem tudom, mit keresek már megint itt.


Tegnap elhatároztam, hogy beiratkozom valami tanfolyamra. Mindegy milyenre. Jó lenne megint emberek közé járni. Vagy csak egyszerűen tanulni. Akármit. Mindig szerettem tanulni.
Holnap találkozom anyámmal. Talán megkérdezem a véleményét.

-Hm… Nos Mr. Malfoy, akkor akár el is kezdhetnénk.

Az öreg rám bámul a nevetséges szemüvege mögül.

Igen.

Akár.

Élvezed, te szerencsétlen?

Mért csinál úgy, mintha szívességet tenne, azzal hogy végre végzi a dolgát?

Olyan rohadt hideg van itt mindig.
Ennek ellenére, mű mosollyal az arcomon bólintok.
Kezdjük, te impotens barom.
Úgyis bele látok abba a nyomorult fejedbe. Alig várod, hogy vége legyen. Vár az olcsó kurvád, meg a bamba feleséged, a két degradált gyereked.


Unalmas kisvárosi élet, mocskos kis hazugságokkal tűzdelve… Milyen felemelő.

- Hogy érzi magát?

- Hogy kellene, hogy érezzem magam?


- Azt hiszem, nem az én feladatom, hogy ezt meghatározzam. Beszéljen nekem az álmairól. Gondolom, álmodni csak szokott?

Ó, igen.

Szoktam.

Persze.

Az ujjad körme is belevörösödne te köcsög, ha tudnád, miről.

Talán nem kellene ezt csinálnom.

Nem tudsz rajtam segíteni. Minél tovább, annál biztosabb vagyok benne.

- Nem az álmaimról akarok beszélni.

- Nos rendben. Akkor miről?

- Volt már olyan érzése kefélés közben, hogy ölnie kell? Hogy nem élné túl, ha szerelme a szex befejeztével, csak úgy felállna és elmenne? Hogy legszívesebben széttépné a kis kurvát, mert annyira féltékeny, hogy az már fizikai fájdalmat okoz? Hogy birtokolni akarja Őt? Nem csak az érzéki, kívánatos testét. Nem, Őt magát. Az embert. Azt akarja, hogy függővé váljon. Hogy sikítson, hogy könnyezzen. Azt, hogy megtörjön. Hogy azok a gyönyörű zöld szemek ködben égjenek a vágytól, a kiszolgáltatottságtól!

- Hm…Mr Malfoy! Azt gondolom, ezek…eléggé, hogy is mondjam csak, helytelen vágyak. Hiszen a szerelem, az nem kíván meg feltétlen meghunyászkodást, hatalmi kényszert. Az, ha uralkodni akarunk valakin, nem feltétlenül jelent egyet az iránta érzett szeretettel.

- Hah…- undok mosoly kúszik az arcomra. Nem tehetek róla, de egyszerűen kikészít ez a naiv, ostoba szöveg.- Persze.

- A vágy abszolút emberi érzés. De, amiről maga beszél, az … az több annál. Az már megszállottság.

- Sosem állítottam azt, hogy nem vagyok megszállott… Maga nem ismerte…- Érzem, ahogy a tenyerem izzadni kezd.

A fejem tompán fáj.

Nem akarok róla beszélni, de valami itt legbelül, mégis kényszerít rá.

Behunyom a szemem. Ő meg csak hallgat.

- Maga nem érintette. Maga sosem látta Őt.

- Óhhh…- Ennyi a válasz.

Az öreg, elvetemült naivságával azt hiszi, mindent tud. Hát persze, ő az agyturkász. A hülye! A barom!

Nem tudsz te semmit.

- Mr Malfoy! Tisztába van a tettei súlyával?

Szerinted?

- Emlékszem rá- rekedt a hangom. Furcsa.

- Nos, igen. Deee…én azt szeretném megtudni öntől, hogy tisztába van e azzal, hogy amit tett, az… megbocsáthatatlan.

Kisöpröm az arcomból a hajtincseimet. A szám mosolyra húzódik. Keresem a vén hülye tekintetét, de az egyszerűen nem mer a szemembe nézni. Ostoba perverz disznó. Primitív.

- Bármikor azt mondhatnám, hogy igen, megbántam. Mondhatnám, hogy igen, most már értem, hogy amit tettem, az borzalmas. Megtehetném.

Egyetlen mozdulattal felülök, és az öreg összerándul.

Fél.

Beszari gyáva alak. Attól fél, hogy ráugrom és kitépem a szívét. Hogy kiharapom a nyelvét, és jóízűen megrágom. És én élvezem.

Ez mulattat.

- De nem teszem- fejezem be a gondolatomat.


Durván felröhögök, és a balfasz kutyája vinnyogva néz rám.

Mintha most ébredne mély álmából.

Szerintetek szoktak a kutyák álmodni?

- Mondja doktor?- Kérdem és a mássalhangzókat furcsán elnyújtva szinte rémisztő képet nyújthatok, mert az öreg megmerevedik, és jobb kezével az asztal lap alá rejtett riasztógomb után nyúl. De én folytatom.- A felesége tudja, hogy félre kefél? Tudja, hogy éjszakánként más szajha szoknyája alatt nyúlkál? Hogy alig várja, hogy eljöjjön otthonról és buta, mocskos kis üzeneteket hagyjon a kis barátnője üzenetrögzítőjén? Tudja, a felesége, hogy azért kap virágot minden héten, mert Magának kurva bűntudata van, amiatt, hogy szívesebben bújik ágyba a huszonéves kiscsajjal, mint az aszott seggű asszonnyal?

- Hogy merészeli?- A hörcsögszemű doki megvörösödik és ingerülten felugrik az asztala mögül.

Nem így tervezted ezt a mai beszélgetést.

Igaz, tetű?

Nyugodtan hátradőlök és elmosolyodok.

Győztem.

Már megint.

Fröcsög a dühtől.

Fuldoklik és kapkodja a levegőt.

És nem kérdez többet.

Képtelen rá.

A telefonhoz nyúl és belevonyít:

- Vihetik. Mára befejeztük.

Nem néz rám. Zavartan rákarcol még valamit a jegyzettömb lapjára, aztán, hogy leplezze Önnön bűntudatát, az asztalon lévő mogyoróstálba markol.

Tudom, hallgatnom kéne, de én szeretem feszíteni a húrt.

Azt akarom, hogy nyugtalan éjszakája legyen.

Hogy izzadjon a nyomorult öle, mikor ébred.

És hogy fázzon, amikor legközelebb találkozunk.

Felállok a kanapéról, és ökölbe szorítom a bal kezem. A csontjaim roppannak.

Mélyen felsóhajtok, majd a szemébe nézek.
Tudom, hogy figyel rám.


Tudom, hogy ugyanolyan perverz gondolatai támadnak, mikor mesélek, mint nekem.

Beteg.

Mint én.

A különbség kettőnk között mindössze annyi, hogy én tisztába vagyok e szerényke ténnyel.

Retteghet ettől.

Gyűlölhet. De az igazság az, hogy: élvezi amit mondok neki.

Sosem élte át amit én, de biztosan tudom, erre rázza ki a farkát, minden egyes nap, amikor fürdik.

Elöntenek az emlékek.

Kezdek felizgulni.

Nem tehetek róla. Tényleg.

Ha csak rá gondolok, nyáladzó vadállattá változom.

Ő az egyetlen gyengém.

A végem is.

- Akkor és úgy basztam meg, ahogyan akartam. Imádtam amikor nyögött és vonaglott alattam. Az enyém volt. És nem tehetett ellene semmit….- Újabb kacajt hallatok.

Fejemet hátra vetve végigsimítom az arcomat., majd kinézek az ablakon.

Sötétedik.

Jönnek értem és mehetek vissza a cellámba.

Nem számít.

Vannak dolgok, amit nem vehetnek el az embertől.

Az emlékeit.

Következő fejezet