- Ébredj!

Felpattantak a szemei, és felült az ágyon. Megijedt.
A szobában nem volt senki. Csak a falióra mutatójának kattanásai, és szívének a lüktetése törték meg a csendet. Olyan érzése támadt, mintha ki akarna törni a mellkasából.
Van, aki távolról is megérzi a borzalmat. Van, hogy az a távol nincs is olyan messze.
Fájdalmat okozni könnyebb, mint jóvátenni a bűnt.
Szenvedni sokszor könnyebb, mint átérezni mások kínját.

Honnan jönnek ezek a gondolatok?
Mi ez az egész?

Június 10. Szombat.
04: 40

A telefonhoz botorkál, fény nem kell. Felesleges. Úgy is mindig csak egy számot hív. Gyorstárcsázás. A vonal másik végén nagy sokára megszólalt egy álmos női hang:

- Ki az? – nyafogott bele a kagylóba.

- Újra megtörtént…

- Harry? Jézusom, hajnali négy óra van!

- Tudom. De érzem őt. Nem tudom, hogy hogyan, vagy miért, de egyszer csak azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Azt hiszem itt járt.

- Harry, ez lehetetlen. Két okból is. Le van védve a lakásod, nem tud be menni, azt sem tudja, hol laksz. Másodszor pedig, ha tényleg ott lett volna, most nem beszélgetnénk.

- …

- Odamegyek.

- Nem, nem kell!

- De, oda megyek. Ne tegyél semmit, jó? Csak várj meg… ja, és öltözz fel.

Harry letette a kagylót, és a fürdőszobába indult. Borzasztó fáradtságot érzett.
Kimerült. Agyának minden porcikája sikoltozott, ordított a nyugalomért, ami úgy tűnik, már soha nem jön el. Vannak emberek, akik nem tudják a sorsukat irányítani. Nem élhetnek normális életet. A sors helyettük dönti el, mikor mi történik, és hogyan tovább.

Megnyitotta a mosdó csapját, és fölé hajol. A hideg víz tisztára mossa az ember elméjét. Most józan fejre van szükség.
Agyon tiporva a kimerültségtől, a hideg fürdőszoba csempéjének dőlt. Ahogy hűtötte a hátát a fal, egyre csak az járt a fejében, hogy hogyan juthatott el idáig?
Az őrület, ami egész eddigi életét kísérte, most is a nyomában volt.

Sosem lesz vége, Harry, hallod?

Ezek a szavak visszhangoznak a fejében már több éve.
Mikor kimondták rá ezt az átkot, még nem is sejtette, mennyire igaz.

Sosem lesz vége.


A jóleső, hűsítő hidegséget hirtelen borzongás váltotta fel.
Hányingere lett.
Egy pillanatra becsukta a szemét.

A fürdőszoba ajtót nem zárta magára. Félig csukott pillái alól a sötétebb, árnyékos szoba felé tekintett, és akkor meglátta.
Egy apró árnyat, ami átsuhant a szobán, ide-oda libegve a levegőben.
Nem, nem mint valami szellem. Inkább, mint egy…

Éjszakai lepke.

Mit keres itt egy éjszakai lepke? Az ő lakásában. Saját magának gondolatban jókora pofont adva, elrugaszkodott a faltól, és a szobába ment.

A válasz egyszerű.

Valaki idehozta.

- Malfoy - suttogta –, nem tudtál volna simán felhívni telefonon, vagy e-mailt küldeni, mint más normális ember?

Nem, neki találós kérdéseket, és rejtvényeket kell felállítani.

Élvezi.
Erőfitogtatás.

Gondolkozz, Potter? Mit tanultál az iskolában a lepkékről?
Gondolkozz!
Követte a lepkét, a szobán át, aztán hirtelen megállt. A lepke megzavarodott, és össze-vissza kezdett repkedni a szobában. Mozdulatlanra dermedve, a szeme sarkából kezdte el figyelni a rovart. Megzavarta a mozgás. Igen. És van itt még valami nagyon furcsa. A rovarokat vonzza a fény. Eddig jó… De, ez a lepke nem röpült a fürdőszoba felé… pedig… pedig…
Draco tudta, hogy mit fog csinálni, amikor felébred!

Tudta, hogy nem fog lámpát gyújtani a szobában.

Tudta, hogy Harry a fürdőszobában fog állni, a falnak dőlve.

Tudta, mert ismeri, mint a saját tenyerét.

Tudta, hogy furcsának fogja találni a lepke viselkedését.

Tudta azt is, hogy Harry rá fog jönni, hogy ez a lepke nem egy közönséges lepke, hanem egy szövőlepke, más néven Lasiocampidae.

És végül reménykedett, hogy Harry rájön a lényegre, a kis rejtvényre, a rovar viselkedéséről: az éjszakai lepkék néhány faja, köztük a Lasiocampidae, a denevér közeledtekor hirtelen irányt változtat. A lepkék érzékelik a denevér által kibocsátott ultrahangot (> 20kHz). A lepkéket vonzza ez a hangmagasság, ezért nem a fény felé repült, és ez az a hang, amit ember nem hallhat…

Ultrahang?

Mobiltelefon…

Igen.

A rovar a könyvespolc mellett egy idegen mobiltelefonon csücsült.

Nem volt hívás.

Harry a telefonhoz lépett, és a kezébe vette:

- Mióta vagy vonalban?

- Gratulálok, Potter! Nyertél. Fogadtam magammal. Azt hittem több idő kell hozzá, hogy rájöjj a lényegre. Ezt szeretem benned! Többek között.

- Miért élek még?

- Ó! – Draco hangja panaszosan csengett. – Néha olyan ünneprontó tudsz lenni, drágám!

- Itt jártál. Aludtam, védtelenül. Megölhettél volna. Miért nem tetted? Nem biztos, hogy lesz még egy ilyen kitűnő esélyed!

- Igen, ki is használtam kicsit a helyzetet, jaj, ne haragudj! Nem úriemberhez méltó, tudom! De Harry, meztelenül aludni? Na, igazán?!

- Mit akarsz? - kérdezte szárazon.

- Játszunk, szerelmem!

- Megmondtam, hogy nem akarom. Nem akarok veled játszani, és nem is fogok!

- Dehogynem, Harry, most is azt teszed!

- Miért? – fáradt sóhaj.

- Mit miért?

- Mit akarsz tőlem?

- Ez még tőled is hülye kérdés volt…

- Dögölj meg, Malfoy!

- Ugyan szívem? Most miért húzod fel magad? – Halk kacagás a vonal másik végéről.
Veszélyes, és jéghideg.

- Ne bánts több embert, mi értelme van?

- Én nem bántok senkit. Én nem ölöm meg őket, csak megdugom.

- Rohadj meg!

- Te féltékeny vagy?! Bíztasson a tudat, hogy mindannyiszor a te arcod látványára élvezek el.


- Hol vagy? Találkozzunk! Engem akarsz? Akkor megkaphatod! – Harry agyát kezdte elönteni a gőz.


- Az is meglesz, ne izgulj. De azt én döntöm el, hogy mikor, és hogyan.

- Mire volt jó az a színjáték, az elmegyógyintézetben?

- Ne mindent egyszerre, kérlek! Mindjárt ott lesz Granger, addig zuhanyozz le!

- Malfoy?

A vonal megszakadt.

Letette.

Harry dermedten bámult a kezében tartott telefonra. A bejárati ajtó csengője rángatta vissza gondolataiból a jelenbe.
Megjött Hermione.

Mély levegőt vett, és ajtót nyitott.
A bejárat előtt álló fiatal nő, alig hogy kinyílt előtte az ajtó, beszélni kezdett:

- Nézd Harry, szerintem ez akkor is… Harry?! - Egy lángvörös, és nagyon dühös arckifejezéssel fordult el tőle 180 fokos szögben. – Mondtam, hogy öltözz fel!

- Jesszus, Herm! Bocsáss meg! – Ö is gyorsan megpördült, és a fürdőszoba felé vette az irányt. - Elgondolkodtam, és elfelejtkeztem magamról. Lezuhanyozom. Megtennéd, hogy addig főzöl egy kávét?

Már a fürdőszobából hallotta a nem túl lelkes igent.

Beállt a zuhanyrózsa alá, és megengedte a melegvizet. A jóleső vízsugár egy kicsit lemosta róla a felgyülemlett feszültséget, és kiürítette az agyát. Legalább 10 percig állt így, aztán elzárta a csapot, és a törülközője után nyúlt. Miután szárazra dörzsölte magát, a tükörbe bámult, hogy megnézze, mekkorák a fáradtságtól szemei alatt lévő szürke karikák, de amint felemelte a fejét, nyomban elfeledkezett mindenről.
A párás tükör üvegén a következő felirat állt:


„… Igaz is, Potter!
A párnád alatt hagytam egy kis ajándékot.
Jó fog neked állni. Személyes tapasztalat alapján állítom.

DM

Ui.: Még mindig nyögsz álmodban, ha a füledet nyalogatják… „



- Baszd meg!

Magára csavarta a törülközőt, és az ágyához ment.

Néhány másodpercig csak bámulta a párnát.
Aztán összeszedte magát, és felemelte.

- Herm! Ezt látnod kell!

Hermione kicsit félve közelítette meg barátját. Tekintete Harry ágyára siklott, ahol egy vékony aranylánc feküdt, egy aprócska keresztel.

- Mi ez? – kérdezte gyanakodva. – Harry, mi folyik itt?

- Malfoy ajándéka, Potternek. Talán így akarja kifejezni, hogy nem is tudom.

- Te ezt ironikusnak találod? Szerintem ez undorító. – A lány szemei váratlanul elkerekedtek. A szájához kapott. – Te jó ég, Harry! Itt volt nálad?

- Ezt egyértelműen a tudtomra adta.

Harry lehajolt, hogy kezébe vegye az ékszert, de Hermione megragadta a karját.

- Ne! Várj! – Előkapta a pálcáját, és egy rövid ellenőrző bűbáj elsuttogása után, maga adta Harry kezébe a láncot. – Nem tudhatod, mi jár a fejében.

- Mit akart ezzel? Nem értem.

- Egyáltalán, hogy jutott be hozzád? Honnan tudja, hogy hol laksz?

- Ezt én is szeretném tudni. De egy biztos. Én ebben nem veszek részt…

- Had világosítsalak fel, Harry! Nagyon is részt veszel. Hát nem veszed észre? Ébredj már fel! Attól, hogy nem akarsz rá gondolni, attól még azok a dolgok megtörténtek. És történnek most is, folyamatosan. Nézz magadra! Nincs családod, nincsenek barátaid! Nem tudsz aludni, enni! – Hermione kifulladt. Kétségbeesett arccal nézett a mellette állóra.

- Te itt vagy - válaszolt csöndben Harry.

A lány elnémult. Halkan felsóhajtott, és gyöngéden átölelte őt. Belefúrta az arcát a fiú meztelen vállába.

- Nem fog békén hagyni, értsd meg! Aurorok, minisztériumi ügynökök keresik, és ő mindig, előbb jár egy lépéssel – suttogta szomorúan. – Védelmet kell kérned. Muszáj, Harry.

Következő fejezet