Hallom a susogást a fülemben, mintha egy rengeteg lombjait fújná a vihar, és én pont a közepében állok. Nem ér el a hulláma, de a zaj elviselhetetlen.
Olyan, mint mikor kiállsz egy magas domboldalra, az arcodba tép a szél, és te nem tudsz tőle levegőt venni.

- Rohadék!

Egy heves mozdulattal a földre söprök mindent Potter asztaláról. A papírlapok suhogva reppennek szerteszét. Olyan erősen szorítom össze a fogam, hogy az arcomban érzem a csont nyomását. Csikorgató, hideg bizsergés fut végig a hátamon.

És akkor megtörténik az, amire a legkevésbé számítottam.

-Fel is takarítod?

Megpördülök, és a pálcám után nyúlok. Késő.

- Capitulatus!

Piton, és az ő istenverte előrelátó természete.
Előttem áll, tornyosul a sötétben.
Még ebben a helyzetben is van benne valami fanyar elegancia, ahogy megforgatja az ujjai között a pálcámat, és zsebre dugja.

Kérdően néz rám. Én szólalok meg előbb:

- Mit keresel te itt?

Ha látnátok ezt az arckifejezést!
Hitetlenkedve méreget. A pofátlanságom az egeket verdesi, de ő csak vág egy fintort, és gúnyosan elmosolyodik:

- Veled ellentétben, Draco, én kaptam kulcsot a lakáshoz.

Van humora.

- Hazudsz. Ugyanúgy loptad, mint én – sziszegem.

- Meglehet. – Lassan tagoltan ejti ezt a szót. – Tudod, ha van valami, amit érdemes megtanulni a zsebtolvajoktól, az az, hogy hogyan kell kihasználni a szoros, testi közelséget.

Megölöm. Kevés választ el tőle, hogy meggondolatlanul nekiessek, és kitépjem a gerincét, mint egy menyétnek. Kitágulnak az orrlyukaim, és fújtatva veszem a levegőt.
Látja. Még magasabbra csúsztatja a szemöldökét. Mintha szórakoztatná az egész.
Az ember azt gondolná, hogy elkacagja magát. De nem. Kimérten végigmér a fejem búbjától a cipőm orráig, és az ajtó felé int.

- Jobban teszed, ha elfogadsz egy baráti tanácsot Malfoy, mint régi ismerőstől, és összeszeded szépen a leesett álladat, fogod a pálcádat, és elutazol olyan messzire, amilyenre csak tudsz.

- Aztán miért tennék ilyet? – kérdezem gúnyosan.

- Azért, mert veled ellentétben én tudok vigyázni a tulajdonomra. – Az arcán maró gúny. Kissé előrehajol, és hozzáteszi - És nem engedem, hogy mások belerondítsanak!


Fenekestől fordul körbe velem a szoba, és minden, ami benne van. Ha eddig volt is bennem annyi tartás, hogy visszafogott maradjak, az mostanra elpárolgott.

- Te utolsó mocskos, rohadék! – felé ugrok, hogy kitapossam belőle a lelket is, de a pálcáját a torkomnak szegezi.

- Cö, cö! Állj! – legyint kimérten. – A hevesség csak gondot okoz, Draco!

Megemeli az állát, és ettől csak még önteltebbnek tűnik.

- Utolsó figyelmeztetés. Megölnélek, ha nem kötne az anyádnak tett esküm. De jól figyelj ide! Ez a terület mostantól a te részedre zárolt. Mostanáig kiszórakozhattad magad, rendben. Ha viszont még egyszer megpróbálsz Potter közelébe kerülni, mindegy, hogy hogyan, vagy kicsodán keresztül, velem kell számolnod!

Egy pillanatig csak bámulok rá, aztán görcsös röhögésbe kezdek.

- És mondd csak, Harry tudja, hogy a póráz másik vége a te kezedben van?

- Egész pontosan 14 óra 28 perc múlva nem csak a póráz lesz ott.

Sokatmondó pillantással még egyszer végigmér, aztán folytatja:

- Tulajdonképpen még hálás is lehetnék neked. Nektek Malfoyoknak, különleges érzéketek van mindig a legszerencsétlenebb döntést meghozni. Megtettél mindent, hogy hozzám fusson. Hogy a kis barátunk szavaival éljek, vannak dolgok, amik sosem változnak. Nem igaz, Draco?

Megölöm. A tenyerembe vájom a körmeimet. Elfehérednek az ujjaim. Ki tudnám kaparni a szemeit, itt helyben. Jobban gyűlölöm őt ebben a pillanatban Luciusnál is.

- És most tűnj el! Nem akarom, hogy itt lásson.

- Milyen lovagiasak lettünk mostanában? – vetem oda.

Piton kihúzza a pálcámat a zsebéből, és a földre dobja. Nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy lealacsonyítson.
Én felveszem, majd óvatosan, nehogy szem elől tévesszem, kikerülöm, és elhagyom a lakást.
Egy csata. De legalább ismerem az ellenséget.
Kezdetnek nem is rossz.

Tudjátok, ismertem egyszer egy embert, aki egész életében másokat szolgált. Az volt az életcélja, hogy segíthessen. Gürcölt, hajbókolt, kereste a lehetőséget, hogy hasznára lehessen a világnak. Amikor megöregedett, fogta az összekuporgatott pénzét, és elhatározta, hogy elutazik. Várja majd a jól megérdemelt pihenés. Kivett egy szállodai szobát valahol Párizsban, este pezsgőt rendelt és szivart. Befeküdt a kádba, és szívrohamot kapott. A hulláját csak napok múltán találták meg.

Vannak, akik nem tudják élvezni az életet.

Én nem tartozom közéjük.
Meg kell nekem is harcolnom érte, de én legalább tudom, hogyan tegyem.

Piton egyvalamit nem vett számításba.
Mégpedig azt, hogy a házvezető tanárom volt.
Sokat tanultam tőle.

Az utca túlsó felén piros telefonfülke árválkodik.
Belépek és felütöm a rongyos telefonkönyvet.

Három búgás.

- Halló? Rendőrség? Fontos bejelenteni valóm van. Szemtanúja voltam egy gyilkosságnak. Illetve, nem egészen, de hallottam. Igen, az én nevem, Draco Malfoy. Arról van szó, hogy meglátogattam a barátomat. A lépcsőházban voltam, amikor egy nő és egy férfi vitatkozására lettem figyelmes. A férfi megfenyegette a nőt, aki valami pénzt követelt tőle. Állítólag tartozott neki, és úgy akart elutazni, hogy nem fizet. Aztán mindketten bementek a nő lakására, és én már csak egy ordításra, és egy tompa puffanásra lettem figyelmes. Mondom a címet… Mit? Tanúskodni? Szívesen, hogyne. Örülök, hogy segíthetek Az ilyen elvetemült szörnyetegeknek rács mögött a helyük.


Pazar.

*********

Harry ledobta a bevásárlózacskót, és a félig nyitott ajtó mellé simult. Belülről fény szűrődött. Egy támadó nem kapcsol villanyt. Aztán arra gondolt, talán Marta az, de gyorsan el is vetette, mert ő nem hagyta volna nyitva az ajtót. Cipője orrával finoman megbökte, és besandított. A szoba közepén ott ült Piton, kényelmesen elhelyezkedve egy székben, és egyenesen ránézett.

- Mit csinálsz itt?

Félretéve minden óvatosságot, dühösen berontott a szobába.

- Neked is szép jó estét, Potter. – a férfi unottan megforgatta kezében a pálcáját. – Melegebb fogadtatásra számítottam egy olyan embertől, aki ma délelőtt még a segítségemért könyörgött.

Harry mély levegőt vett.

- Azt kérdeztem, hogy mit keresel itt?

- Potter, a szemtelenséged nem ismer határt.

- Mi? – levegőért kapkodva felkiáltott. – Az én szemtelenségem? Ez az én lakásom, az én székem, berontasz ide, a tudtom nélkül, és akkor még én vagyok a szemtelen? Egyáltalán hogy jutottál be?

Piton nem válaszolt. Hirtelen felállt, és odament hozzá. Megfogta a csuklóját és maga felé fordítva a fiú tenyerét, felemelte a kezét. Érezte, hogy az megrándul. Egy csodálkozó arckifejezéssel konstatálta a reakciót, és a markába tette az ajtó kulcsát.
Harry egyszerűen nem tudta mit mondjon. Ordítson, rúgja sípcsonton, vagy átkozza halálra ezt a pofátlan disznót.

- Enélkül nehezen tudtál volna bejönni azon az ajtón – tagolta a szavakat szemrebbenés nélkül a férfi. Majd kisvártatva az elhűlt arcot figyelve, mosolyogva folytatta – csak meg akartam győződni, hogy minden rendben van, és holnap meg tudsz jelenni a megbeszélt időpontban.

- Ehhez nem volt jogod!

Harry elsápadt a dühtől. Hogy merészeli ez az arcátlan pojáca?

- Én döntöm el, hogy mit tartok helyesnek, és mit nem. Én nem veszek zsákbamacskát.

Ilyenkor el kell számolni tízig.

Egy.

- Holnap várlak. Ne hozz sok mindent magaddal, ingerelnek ezek a mugli vackok.

Kettő, három, négy…

- Miből gondolod, hogy beleegyezek?

- Abból, hogy ma munkát kértél Roxfortban, és amint látom, bevásároltál.

Öt,…hat…

- Miért koslatsz utánam?

- Nem koslatok. Bebiztosítom magamat.

Hét, nyolc, kilenc….

- Azt akarom, hogy menj el. Szükségem van egy nyugodt estére.

- Hát akkor jó szórakozást. Potter?

Tíz.

Az ajtó becsukódott.
És jókor, mert a nyomában már ott repült a kristályhamutartó.

Következő fejezet