Június 10. Szombat
Éjjel: 11: 35.

Harry, valahol az elméje legmélyén összekapcsolta a zaklatott, zűrzavaros rémálmot a bejárati csengő hangjával. Mikor kinyitotta a szemét, átfordult az oldalára, hogy tovább aludjon, de a csengő újra megszólalt. Egy pillanatra meghűlt benne a vér. Nem nagyon tudta elképzelni, hogy ki keresheti ilyenkor, de erőt vett magán, és a további csengetések háttérzenéje alatt komótosan összeszedte a ruháit, és felöltözött, hogy ajtót nyisson.

- Ki az?

- Kérem, nyisson ajtót, a rendőrségtől jöttünk!

Egy pillanatnyi döbbent csend után megfordította a kulcsot a zárban. Hideg borzongás futott végig rajta, amikor meglátta az ajtóban a két férfit. Az arcukról nem sok jót lehetett leolvasni. Már nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze, mi történt, de azok megelőzték

- Ön, Harry James Potter?

- Az vagyok. Miben segíthetek?

- Kötelességünk közölni Önnel, hogy amit mond, felhasználhatjuk Ön ellen. Ha önként velünk fárad a kapitányságra, azt enyhítő körülménynek vesszük. Mr. Potter, Önt ezennel előzetes letartóztatásba helyezzük, aljas indokkal elkövetett, szándékos emberölés alapos gyanújával. Kérem, tartsa a kezét.

Van úgy, hogy az ember perceken keresztül keresi az elhangzott szavak értelmét. Csak bámul, és megpróbálja megérteni, átrágni, de képtelen a helyére rakni a dolgokat. Aztán a zsibbadt öntudat megvilágosodik, és ráébreszt: baj van. A hideg bilincs kattanása, az idegen kéz a válladon, a rendőrségi autó szirénájának a fénye, a pillantás, ahogy visszanézel a házadra, ami előtt most nagy a nyüzsgés, kocsik, fotósok, mentő, mind-mind másodlagos lesz. Az emberek döbbenten pislognak, ahogy elvezetnek mellettük, de ott van egy arc, ami valahogy azonnal kiválik a többi közül, és te nem tudod elfordítani felőle a fejed. Rád néz, a szemedbe, és mosolyogva mutatja hüvelyk és kisujját kitárva - majd felhívlak. Megrándulsz, a torkod összeszorul, és vissza akarsz fordulni, hogy elé állj, és magyarázatot kérj, de a téged hurcoló rendőr nagyot taszít rajtad, és már a kocsi előtt állsz, ami el fog vinni. Kitárják előtted az ajtaját, megfogják a fejed, és betolnak a hátsó ülésre. Gyorsan, precízen, rutinosan.
Egész úton hallgatsz, nem tudod, mit kérdezhetnél. Mondjuk azt, hogy miért?
De a te helyzeted sokkal összetettebb annál, hogy hasznos választ kapjál, így hát hallgatsz tovább. Tűröd, hogy végighurcoljanak egy félig kivilágított folyosón, hogy leültessenek egy üres szobában egy asztal elé, aminek a másik oldalán ott van egy szintén üres szék, és a falán ott az a bizonyos tükör. Most felemeled a fejed, és szembe nézel magaddal. Sápadt vagy, és olyan idegenek tűnik az arcod. Meggyötört az arckifejezésed. Tele van bűntudattal. Valaki meghalt. Miattad. Újra.

„Soha nem lesz vége! Hallod, Potter?”

Számít, hogy itt vagy? Számít, hogy mi fog veled történni? Akarod egyáltalán tudni, hogy mi lesz holnap?
Akkor sem fordítod el a fejed a tükörképedtől, amikor bejön két férfi, és érzed a leheletükön az éppen elfogyasztott kávé illatát. Az egyikük leül veled szemben, és kérdéseket tesz fel, a másik karba tett kézzel sétál körülötted, mint valami portyázó keselyű. Sok idő telik el, mire újra felfogod, hogy válaszolni kell. Muszáj, mert kiverik belőled, és nem segítesz vele magadon. Láttál már ilyet a tévében, sőt csináltál is, igaz némiképp más körülmények között. A Mágiaügyi Minisztériumban a kihallgatás másként zajlik. Itt idegen vagy, és magányos.

- Mr. Potter, hol volt Ön ma este 19 és 21 óra között?

- Vásároltam, majd hazamentem.

- Egyedül?

- Nem értem a kérdést.

- Egyedül volt ma este?

- Mindig egyedül vagyok.

- Egész pontosan hány órakor ért haza?

- Talán nyolckor, fél kilenckor? Nem tudom.

- Akkor, mikor is?

A bilincs nem szoros. De a súlyát kétszeresen érzed. Megdörzsölöd a csuklód, és hirtelen eszedbe jut, hányszor láttad már ezt a mozdulatot másoktól.

- Megkérdezhetem, hogy mivel gyanúsítanak?

Az előtted ülő férfi összehúzza a szemöldökét, és hátradől a székében.

- Ismeri Marta Hannsont?

- Igen, persze a szomszédom és a bejárónőm volt.

- És miért beszél róla múlt időben?

A férfi azt hiszi, hogy rajtakapott. Kicsit elégedettebb arcot vág.

- Ezek után már sejtem, hogy meghalt.

- Sejti, vagy tudja?

- Nem tudom.

- Akkor, még egyszer felteszem a kérdést.

- Nem kell.

- Milyen kapcsolatban állt, az említett hölggyel?

- A szomszédom volt, és a házvezetőm. Elég jól ismertem.

- Találkoztak ma este?

- Nem.

- Az üzenetrögzítőjén hagyott üzenet szerint, igen.

- Nem uram, nem találkoztunk. A kulcsomat adta volna be, de nem jött át, én pedig nem akartam keresni, eléggé késő volt már, mire eszembe jutott.

A férfi előrébb tolta a székét, és ráhajolt az asztalra.

- Tartozott Ön pénzzel a hölgynek?

- Nem. Vagyis igen, mert nem fizettem ki a legutolsó takarítást.

- És nem akarta megadni?

- De. Reggel. Miért?

- Ön el akart utazni, információink szerint.

- Igen, de mi köze ennek az egészhez?

- Majd maga megmondja!

A férfi az ingzsebébe nyúl és elővesz egy doboz cigarettát. Rá akar gyújtani, de az ajtó váratlanul kinyílik, és belép egy köpcös alak. A vallatótiszt füléhez hajol, és hosszasan suttog valamit. A férfi arca minden egyes hallott szó után változik. Ő is feláll, és mindketten kimennek. Mikor visszaér, az asztalra dob egy fémtárgyat.

- Ez a maga kulcsa?

Harry követi a szemével, és bólint.

- Válaszoljon igennel, vagy nemmel.

- Igen, az enyém.

- Olyan, mint ez a másik. Nem igaz?

Az asztalra hangos koppanással csatlakozik a kulcs párja.

- Nos, Mr. Potter, javaslom, hogy fogadjon ügyvédet. Tárgyi bizonyítékunk van, hogy ön ma este nyolc óra körül meggyilkolta Marta Hannsont. A hölgynél hagyott lakáskulcs az Ön szobájában volt. Vagyis, vagy Ő vitte át magának, és akkor hazudik, amikor azt állítja, hogy nem találkoztak, vagy Ön járt a hölgynél, és szerintem ez a valószínűbb. A meséje sántít, barátocskám!

A vallatótiszt önelégülten fürkészte Harry arcát. Várt valami reakciót, félelmet, bármit. De azon, beletörődésen kívül semmilyen érzelem nem mutatkozott. Kisvártatva elunta a tétlenséget, és odavetette a társának:

- Kísérjétek a cellájába. Ó, igen! Még valami. Nem akar telefonálni esetleg valakinek, mielőtt elzárják? Ügyvéd, barát, rokon?

Harry tétován felállt. Végigsuhant az agyán egy halvány gondolat, hogy talán nem a legrosszabb az, hogy a dolgok így alakultak. Kezdett összeállni a kép, és mint egy kirakójáték, sok-sok apró pici darabból tevődött össze. Ez az.
Itt az ideje normális életet élni. Elég volt az önmarcangolásból. Senki sem érdemel ilyen sorsot. Még ő sem.

- De igen, ha megkérhetném. Felhívnám az egyik barátomat.

- Ahogy óhajtja. Kísérd a telefonhoz!

Van úgy az ember, hogy annyi szörnyűségen megy keresztül, hogy már elhiszi, hogy minden, ami történik vele, büntetés,valamilyen múltban elkövetett dologért. De egyszer csak elérkezik a nap, amikor rájön, hogy a dolgok többségéért nem ő a felelős. Mindenhez két ember kell, mint egy jó házasságban. Csak ebben a házasságban jóval többen élnek, és az egyik fél passzívan tűri, bármit is tesznek vele a többiek. Vagy csak tűrte?

Harry bepötyögte a telefonba az egyetlen számot, amit ismert.
A vonal másik végén jelentkezett a szintén ismerős női hang:

- Ki az?

- Szia, Hermione. Csak én. Meg kell tenned nekem valamit.

- Harry! Merlinre mondom, tudod te, hány óra? Miért nem tudsz egyszer nappal is telefonálni? Második napja nem alszom! Mi a baj?

- A rendőrségen vagyok.

- Miiiiiiiiii?

- Nyugi! Nem csináltam semmit, de itt mindenki azt hiszi, hogy megöltem egy lányt. Segítened kell!

- Atyaúristen, Harry, mi az ördög folyik, és…

- Nyugodj meg! És figyelj. Küldj egy baglyot Pitonnak, és írd meg neki, hogy beleegyezem. Jó? Csak ennyit.

- Harry, követelem, hogy magyarázd meg, mi ez az egész!

- Most nem lehet, Herm! Le kell tennem. Szia!

És most várni kell.

A cella, ahová bevezették szűk volt, de tiszta. És volt ott egy ágy, ami aránylag kényelmesnek tűnt. Harry mégsem feküdt le. Biztosan tudta, hogy hamarosan telefonhívása lesz, és addig fel akart készülni. Nem kellett sokáig várnia. Tíz perc múlva jött az őr, intett, hogy kövesse.

- Fogják rövidre! – hangzott a figyelmeztetés az őr szájából. Nem ment el, csak hátrébb lépett pár métert.

Harry a kezébe vette a kagylót.

- Szia, Malfoy! Már vártam, hogy hívsz.

- Á! Csak nem hiányzom?

- Ami azt illeti, de. Csakhogy van itt egy kis probléma. Miattad börtönben vagyok. Mert te voltál, aki ide juttatott, abban biztos vagyok.

- Imádom, amikor dühös vagy – halk kacagás. – Csak biztonságba helyeztelek. Ez azért csak nem baj?

- Mit tudsz te a mugli börtönökről, Malfoy? Feltételezem, hogy nem sokat.

- Kívül esik a prioritásomon, hogy egészen pontos legyek.

- Miért csináltad?

- Nem engedhettem meg, hogy visszatérj Roxfortba, mivel van ott valaki, aki erősen csorgatja a nyálát utánad.

- Ha annyira kellek neked, miért nem jössz ide? Itt nem tudnék elmenekülni előled.

- Te sehogyan sem tudsz elmenekülni előlem. Készülj fel a legrosszabbra, édes – búgta bele a kagylóba. – Sokkal hamarabb találkozunk, mint hinnéd!

Következő fejezet