|
Sikátor
Minden jog Rowlingé. Az eredeti sztori viszont az enyém.
Az aktuális szereplők: Greyback, és bármelyik női szereplő a HP-ből. Javaslatok: Hermione Granger, Ginevra Weasley.
Jó olvasgatást hozzá.
Sikátor
- Kérem, ne, nagyon kérem! - Könyörögtem. Életemben először, és lehet, hogy utoljára. Csak reménykedhetek, hogy mégsem. Fáj, ahogy tépi le rólam a ruhát, ahogy keze nyomán egyszerre csap meg a fájdalom égető érzése és a hideg levegő dermedt fagya. Csak egy sötét sikátor. Mindig erre járok haza, de most nem volt szerencsém.
- Fogd be, boszorka, mert átharapom a torkod! – Hangja reszelős, pofája rothadt hústól bűzlik. És karmok feszülnek a torkomnak, élei karcolják bőrömet. Az egész olyan, mint egy rémálom. Fel akarok ébredni! Üvölti tudatom. Próbálok szabadulni a szorításból, tekergőzöm, és próbálok a pálcám felé nyúlni. De Greyback erős, nem véletlenül a vérfarkasok önjelölt és elfogadott vezére. Egy pillanatra előretolom a fejem, amolyan ösztönös mozdulatként, hogy esetleg lefejeljem, de megállít egy éles fájdalom. Elfeledkeztem a hosszú karmokról! Merlinre… Vérem serken és megérzi. Lehajol a sebhez, és beleharap. Üvölteni tudnék, hiszen most fertőzött meg.
Olyan tehetetlennek érzem magam, pedig tudom, hogy nem vagyok az. Karmos mancsát lejjebb ereszti, derekamat fogja vele. Másik mancsával, mely koszos és ápolatlan, mellemet fogdossa. Fáj, ahogy szorongatja. Direkt akar fájdalmat okozni, vagy pedig azt, hogy ez nekem jó? Menjen a fenébe! Nyöszörgöm alig hallhatóan.
Még mindig a sebemen nyalakodik, mint egy vámpír, pedig a két emberváltozat teljesen eltér egymástól. Undorító! Kiált fel testem, megremeg, és jön az ihlet, mintha valami gát szabadult volna fel: térdem lendítem. Tudom, hogy kevés a hely egy erőteljesebb rúgáshoz, nem is görnyed össze annyira, és ráadásul újabb sebet ejt: megkarmolja a derekam, és megint érzem a fájdalmat. Most már lüktet, nem csak éget, ahogy szívem dobbanásával azonos ütemben szivárog. Megtaszítom Greybacket, helyet hagyva, és futásnak eredek.
Balszerencsémre hamar észbe kap, és utánam veti magát. Elkapja a karom, szőrös keze teljesen átéri csuklóm, még kifordítani sem tudom. Magához ránt, és durván megcsókol. Íze szörnyű, a rothadt hús erős romlása érződik. Hányingerem támad, érzem a mozdulatot, ahogy a vacsorám jön kifele, és sugárba telibe a száját. Hátra lép, egy pillanatra meglepődött. Kihasználva az alkalmat, megint futok. Nem jön utánam, nem hallom lépteit, helyette jellegzetes loccsanás, valószínűleg most látja ő is viszont, amit nemrég ehetett. Híres kíváncsiságom annyira nem volt erős, hogy visszaforduljak, és tudtam, hogy sérüléseim és az emésztőrendszeremet ért atrocitás miatt lassú vagyok, de ha van elég időm, és kiérek a sikátor szélére, akkor megúsztam. Sietek, ahogy csak bírok, kezemet oldalamra szorítom, tüdőm zihál, de vége.
Elérem a lámpák fényét, ahol emberek mennek. Mellettem egy nő, körülbelül velem egykorú. Rám néz, látom az iszonyattal vegyes félelmet a szemében. Tekintetünk összekapcsolódik, nyitom számat, és reszelősen nyögök egy szót: Segítség. Hangom erőtlen, de a lány felfogja szavamat, és előveszi pálcáját. Még látom, hogy egy apró bagoly repül oda hozzá, és a lábára rögzített pergamenre ráír egy üzenetet. Utána csak a teljes sötétséget látom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
