Másnap reggeli után a csillagvizsgálóból nézte a tájat. A fákon a levelek kezdték őszi színeiket magukra ölteni, de akadt néhány, mely már a földön volt.

Szerette ezt a helyet. Nem véletlen kért toronyban levő szobát. Így bármikor, mikor szomorú volt, magányra vágyott, vagy egyszerűen csak gondolkodni szeretett volna, feljött ide, ahol minden olyan békés és nyugodt.

Összebarátkozott a házán belül a diákokkal, de csak órákon beszélgettek – természetesen levél formájában -, étkezések alatt, illetve a könyvtárban, már amikor Madam Cvikker épp nem volt a közelben.

Nem szeretett volna túl közel kerülni diáktársaihoz. Nem akart senkiben csalódni, hisz akkor nem fáj. Az árvaházban is csak csalódás és szomorúság érte. Nem akarta, hogy ez a hely is csak egy rossz emlék maradjon.

Miután megvacsorázott, lesietett elvégezni büntetőmunkáját. Az ajtón kopogtatott egyszer, majd még egyszer, s még egyszer, de nem jött válasz. Hirtelen arra gondolt, hogy nem is akar neki segíteni tanára, amikor az elég morcosan közelített felé.

- Ha azt hiszi, hogy egész este magára fogok várni, nagyon téved!

- De hát én időben itt voltam! – nézett értetlenül.

Piton felmérte a helyzetet, intett a lánynak, majd sarkon fordult, s elindult a tanterem felé.

Gondolhattam volna, hogy nem a szobájába akar tanítani – bosszankodott magában.

- Már mindent előkészítettem, lásson munkához. – adta ki a feladatot, majd helyet foglalt a lánnyal szemben.

Míg Angela dolgozott, őt nézte. Majd mikor az első hibát vétette, felpattant helyéről, s odaállt a lány mögé. Mivel a lány jóval alacsonyabb volt nála, könnyedén átlátott a válla fölött, megfogta mindkét kezét, s együtt aprították tovább a hozzávalókat.

Mikor az utolsót is méretre vágták, visszaült szemlélődni. Örömmel nyugtázta magában, hogy a lépéseket pontosan betartja, s így egy tökéletes főzetet sikerült produkálnia. Persze ezt semmi pénzért nem mondta volna el a lánynak.

- Nocsak, egy főzet, ami nem robbant fel, nem váltott halmazállapotot, nem lett más színe, s nem bűzölög, mint egy nyolchetes zokni. – számolta ujjain az elmúlt órák eredményeit – Valamit kihagytam?

Angela csak elpirult, hisz eddig tényleg mindegyik főzete pocsékra sikerült. De ez, ez tényleg jónak tűnt. Összevetette gyorsan a könyvben leírtakkal és arcán hatalmas mosoly jelent meg. Azonban hiába várt egy elismerő szót, biccentést, semmit nem kapott. Ez nagyon rosszul esett neki, s nem is hagyta szó nélkül.

- Belehalna, a mondana valamit a leszidásokon kívül? – kérdezte karba tett kézzel.

- Képzelje, igen! – mondta, de egy alig észrevehető mosoly megbújt szája sarkában, s ezt a lány is észre vette.

- Köszönöm.

- Ugyan mit? –kérdezte tudatlanul.

Erre a kérdésre azonban nem kapott választ, mert elment rendet tenni a megmaradt alapanyagok között. Eközben Piton azon gondolkodott, hogy vajon mit köszönt meg a lány, de mivel ötlete sem volt, fogta a főzetet, s egy üvegbe öntötte, majd megbűvölte, s felküldte a gyengélkedőre, természetesen Angela tudta nélkül.

- Kedd este, ilyenkor várom! – mondta, s magára hagyta diákját.

Angela befejezte a pakolást, s mivel még nem akart lefeküdni, elsétált a tóhoz. Lefeküdt mellette a fűbe, s figyelte a csillagokat és a vidáman mosolygó holdat, melyek így együtt szépen megvilágították a sötét tájat.

Nem tudta mennyi ideje feküdhet ott, de egy hangos, s gyors neszre lett figyelmes. Felült hát körbenézni. Egy alak sziluettjét látta eltűnni a tiltott rengeteg fái között. Összehúzott szemöldökkel figyelte a helyet. Nem habozott sokat, a fák felé sietett, de mivel beljebb már nagyon sötét volt, nem ment be az erdőbe. Fényes nappal is csak egy kis tisztáshoz mert bemenni. Tett még egy lépést, de farkasüvöltést hallva visszarohant a kastélyba, s meg sem állt az igazgatói irodáig. Szerencséjére még nem változtatták meg nyár óta a jelszót, így könnyűszerrel továbbjutott.

- Minek köszönhetem késői látogatásod?

- Láttam egy alakot eltűnni az erdőben!

- Hmm…és hogy nézett ki az az alak?

- Hát, elég sötét volt, de azt hiszem egy magas férfi lehetett.

- Ilyenkor csak egyvalaki szokott a kastélyon kívül tartózkodni, és az Perselus Piton professzor.

- Miii? – miközben kimondta, szemei hatalmasra kerekedtek - De hát veszélyes ilyenkor az erdő!

- Igen, ez igaz. De úgy hiszem képes megvédeni saját magát.

- De miért ilyenkor megy? Nappal sokkal szebb és… -mondta ábrándos arrcal, majd szája elé kapta kezét

Dubledore mindent értve csóválta a fejét, de nem fűzött hozzá semmit.

- Vannak bizonyos bájital alapanyagok, melyeket csak este lehet megtalálni. Most pedig menj lefeküdni, mert különben kénytelen leszek megbüntetni a kései szabálysértés miatt.

Nem kellett neki kétszer mondani, gyorsan elköszönt, s már rohant is szobájába.

Következő fejezet