Egy kócos, fekete hajú, tizenhét év körüli fiú nyugtalanul forgolódott az ágyában. Ide-oda dobálta magát, takarója pedig talán már órák óta egy csomóban hevert mellette a földön.

- Ne! Csak Ginnyt ne! – nyöszörögte álmában – Dumbledore professzor! - Kétségbeesett arccal, verejtékezve riadt fel. Harryt ama végzetes éjszaka óta kísértették ezek a lidérces álmok. Hiába gyakorolta kitartóan az okklumenciát egész nyáron, az is csak elvétve segített rajta. Az intenzív élménytől még mindig izgatottan körbenézett. Egy alacsony tetejű, kis szobában volt, melynek falait Chudley Csúzlis poszterek tucatjai borították. Mellette Ron szuszogott békésen, láthatóan egy robbantó átok sem ébresztette volna föl. Odasétált az ablakhoz, s szétnézett.

Widra St. Capdelre gyönyörű reggel virradt. A Nap épp akkor bukkant fel a dombok között, megvilágítva a falu templomának tornyát és az Odú kertjében felállított több tucatnyi széket, asztalt és napernyőt. Molly Weasley már ilyen korai órán is szorgosan rendezkedett odakinn - elvégre nem minden nap van az ember elsőszülött fiának esküvője! Néhány pálcaintésére az evőeszközök maguktól a tányérok mellé repültek, a szalvéták pedig összehajtogatva a helyükre pottyantak. – Tényleg, ma van az esküvő – ugrott be Harrynek.

Néhány perc alatt felöltözött, majd nekilátott a nehezebbik feladatnak: felébreszteni Ront. Ez végül nem neki sikerült, hanem a folyosóról beszűrődő hangoknak:

- Jajh, nem találom á shokromat! - Hallatszott Fleur kétségbeesett hangja.

- Áhh, Francica! – nyitott be Ginny ingerülten a fiúk szobájába – Már megint kezdi! A falnak tudnék menni tőle! - A lány egyetlen, a méreténél jó néhány számmal nagyobb pólót viselt, így Harry önkéntelenül is sóvárgó tekintettel mérte végig, amit ő észrevett, s egy enyhe, az évekkel korábbi Ginnyt idéző, szégyenlős arcpírral nyugtázott.

- Nyugi, Gin – csitította az ajtóban szintén megjelenő, egyelőre még lenge hálóinget viselő Hermione – Próbáld meg elviselni, mától ugyanis itt fog lakni!

- Kösz, hogy emlékeztetsz rá – felelte amaz gúnyosan.

- Lányok, nem ordítanátok egy kicsit csöndesebben? Aludni szeretnék! – szólalt meg Ron nyűgösen.

- Épp eleget aludtál már! Gyere le reggelizni! – invitálta húga.

- Méég nem akarok! – Ron hátat fordított a többieknek és visszaaludt.

- Én lemegyek – mondta Harry –, mert farkaséhes vagyok. – A fiú még csak előző este érkezett meg Dursleyéktól, akiket Dumbledore akarata szerint egészen a tizenhetedik születésnapjáig el kellett viseljen. Rokonai pedig ezen a nyáron is alig adtak neki enni.

- Gyere, menjünk – Ginny még jobban elpirult, mikor a fiú kimászott az ágyból, s a ládája felé indult. A nyár eleji szakításuk óta levelet is alig váltottak Harryvel, előző este a vacsoránál mégis lopva mindketten a másik tekintetét keresték. A három fiatal kilépett a szobából, és elindult lefelé a lépcsőn.

- Ronald Bilius Weasley! – hallatszott hirtelen a földszintről – Most azonnal felöltözöl, és jössz segíteni! Harry drágám! – enyhült meg Mrs. Weasley hangja, amint meglátta vendégét. – Ülj csak le, és egyél! Ne törődj semmivel, a munka még várhat! – A fiú kivételesen nem tiltakozott a belé diktált extra adag szalonnás rántotta ellen.

Miközben reggelizett, megérkezett Charlie és az ikrek. Fred hangosan ecsetelte bátyjának, milyen újabb találmányaik vannak.

- Én mondom, testvér, a csalipálcák meg a Maximuláns-termékek elbújhatnak ezek mellett!

- Hamarosan eljön az első teszt ideje is! - tette hozzá George, arcán sátáni vigyorral.

- Eszetekbe ne jusson a bátyátok esküvőjét tönkretenni a gyerekes vicceitekkel! - pirított rájuk Mrs. Weasley.

- Ugyan már, anya! - felelték azok kórusban, legbűbájosabb mosolyukat elővéve - Úgy ismersz te minket?

- Igen, pontosan úgy. Most pedig reggelizzetek, aztán vár a munka!

Harry épp az utolsó falatokat nyelte le, mikor egy kissé megviselt külsejű uhu repült be az ablakon. Az, mikor észrevette a fiút, egy szemvillanás alatt az ölébe ejtette terhét, majd rémült huhogás és szárnysuhogás közepette hanyatt-homlok kimenekült az Odúból.

- Milyen különösen viselkedett ez a bagoly! - állapította meg a nő - Vajon mi lelhette?

- Volt a nyáron néhány rövid és viharos találkozásunk - vigyorgott Harry. A fiú nosztalgiával emlékezett vissza ezekre a jelenetekre. A nap, amikor megkapta Dumbledore végrendeletét és az örökségéhez tartozó könyveket. Amikor elkezdett tanulni, s megérkezett az első, minisztériumi figyelmeztetést hozó bagoly, ő pedig az újonnan elsajátított rontást szegény madáron próbálta ki. Aztán már nem volt megállás... Révedezéséből Ron zökkentette ki.

- Te is kaptál? - lobogtatta meg a kezében tartott pergamenlapot. Barátja felbontotta a saját borítékját.

Tisztelt Mr. Potter!

A hoppanálás vizsgája kitűzött időpontja augusztus negyedike, reggel 9 óra. Gyülekező a Mágiaügyi Minisztérium előcsarnokában, onnan zsupszkulccsal megyünk a vizsga helyszínére.

Üdvözlettel: Wilkie Derreng, a vizsgabizottság elnöke

- Ja - a hangja zavart volt. Nem értette, mi szükség erre a színjátékra. Azután a legalább száz megrovás után, amit a nyáron kapott, még vizsgaértesítőt is küldenek neki. Biztos volt benne, hogy Scrimgeour akar tőle valamit, csak azt nem tudta, pontosan mit. Ez pedig nyugtalansággal töltötte el.

- Tegyétek le azokat, és gyertek segíteni! Delacourék nemsokára itt lesznek! - elégelte meg Mrs. Weasley a semmittevést.

A délelőtt hátralévő részében a négy fiatal együtt mosta le a ház falát, hogy ragyogjon, mire a vendégek megérkeznek. Delacourék hazájukban, Franciaországban, köztiszteletben álló aranyvérű család, ráadásul leendő rokonok, így Molly személyes ügyének tekintette, hogy a ház MINDEN szeglete ragyogjon, mire megérkeznek. Ron elismerően nézte Harryt, ahogyan az pálcájából öles vízcsóvát idéz, s azzal mossa az Odú oldalát. Hermione is felfigyelt rá, de inkább nem tette szóvá észrevételeit. Barátja sokat változott az elmúlt két hónapban, s nem csupán előnyére.

- Sokat gyakorolhattál a nyáron, haver! - szólalt meg a vörös hajú fiú, hangjában leplezetlen csodálattal és némi irigységgel.

- Vernon bácsi kocsiját gyakran kellett lemosni - vont vállat a másik.

- De hát a kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó törv... - kezdte volna barátnőjük, de Harry leintette.

- Nem érdekel a Minisztérium.

- És a mugli rokonaid nem láttak meg? Vagy a szomszédok? - érdeklődött Ginny.

- A muglik? - mosolyodott el a fiú, ahogyan eszébe jutottak a négy évvel korábban hallott szavak - Nem látnak azok semmit. - Ron hangosan felnevetett, mire Hermione rosszallóan nézett rá.

- Elhiszem, hogy még mindig gyászolsz, hisz' mindnyájan azt tesszük, Harry. De úgy látom, a fájdalmad rossz irányba kezd elvinni. Nem válhatsz te is olyanná, mint V...Vo...Tudjukki!

- Nyugodtan mondjátok ki a nevét, nem haltok bele.

- Látod? Erről beszélek! Korábban nem voltál ilyen metsző, sem megkeseredett!

- Korábban még élt Dumbledore és Sirius is, korábban még volt esélyem egy normális, boldog párkapcsolatra, korábban... korábban minden más volt - az utolsó szavakat szinte már csak suttogta. Aztán megrázta a fejét, és határozottan folytatta:

- Tanulnom, gyakorolnom kell, hogy beteljesíthessem a jóslatot, és közben nem inoghatok meg. Nektek is ekképpen kellene tennetek, ha velem akartok tartani.

- Arra a nagyon titkos küldetésre? - kotyogott közbe Ginny. A többiek bólintottak.

- De a szabályok és a törvények áthágása akkor sem megoldás! A Minisztérium sokat árthat neked, ha feldühíted őket!

- Teszek Scrimgeourra és a szabályaira! - fortyant fel.

A lány már nem válaszolhatott, mert a távolban feltűnt egy gyorsan közeledő, repülő tárgy. Hamarosan a részleteit is ki tudták venni: egy megbűvölt, sárga iskolabusz volt az. A jármű lassan ereszkedni kezdett, majd méltóságteljesen landolt az Odú előtt.

Nyílt az ajtó, s kilépett rajta a kissé kopott ünneplő ruhába öltözött Arthur Weasley, nyomában pedig mintegy másfél tucatnyi idegen varázsló. Mr. Delacour elegáns dísztalárt viselt, kezében pedig sétapálcát hordott. Magas volt és fekete hajú, vékony bajuszkája Harryt egy mugli filmhősre, Poirot felügyelőre emlékeztette, ám összes többi vonása inkább a gyűlölt Lucius Malfoyt idézte. Felesége pontosan úgy nézett ki, ahogyan a fiú Fleurt harminc évvel idősebben elképzelte, ám alakját halvány derengés vette körbe. Hősünk azt hitte, káprázik a szeme, s csak a véla-bűbáj hatása alá került, ám ahogy körbepillantott, látta, hogy mindenki körül látható ez a különös gyöngyházfény, ám nem egyforma erős: Mr. Weasley körül például alig pislákolt, míg Ginnyt ragyogó gyűrűbe ölelte. Aztán pislogott egyet, a különös látomás pedig elmúlt. Úgy döntött, barátainak nem szól minderről, míg utána nem nézett Dumbledore valamelyik könyvében, melyek most lekicsinyítve a ládájában pihentek.

Az érkezettek némelyike méla undorral nézett végig a toldozott-foltozott házon, másokat viszont láthatóan kevéssé érdekelte a Weasleyk anyagi helyzete. Rövidesen megérkezett a többi meghívott is: McGalagony, Kingsley, Mordon, Lupin és Tonks, Longbottomék, Luna és az apja, no meg Hagrid, akit Mr. Delacour különösen gyanakodva méregetett, közben valami olyasmit morgott, hogy "nem elég az a bolond Olympe, még itt is van egy". Az egyes családtagok és barátok kölcsönös bemutatása után mindenki helyet foglalt az asztaloknál. Ekkor halk pukkanás hallatszott, s egy dísztaláros, langaléta alak indult el feléjük.

- Jó napot kívánok mindenkinek, és elnézést kérek a késésért. Percival Ignatius Weasley vagyok. - Ez a két mondat fantasztikus hatást váltott ki a jelenlévőkből. A francia vendégek zavartan nézték a fiút, az ikrek a pálcájukért nyúltak, Molly meghatottan nézte fiát, Arthur arca pedig ugyanabba a méla undorba torzult, mint nem sokkal előbb Mr. Delacouré, amint végigmérte az Odút.

- Mit keresel itt? - sziszegte.

- Eljöttem William bátyám esküvőjére.

- Ezt meg ki hívta meg? - hördült fel Fred és George egy emberként.

- Ha nem látnak szívesen, akkor megyek is - vont vállat.

- Maradj csak itt, fiam! - mondta Molly kedvesen.

- Nehogy maradj! - kiáltották az ikrek anyjukat túlharsogva.

- Sajnálom, anyám, úgy tűnik, a többség ellenem van. Viszlát - mondta, és dehoppanált. Mrs. Weasley villámló szemmel nézett az ikrekre.

- Ezt meg miért kellett?!

- Nem szívunk egy levegőt ezzel az árulóval! - méltatlankodott Fred.

- Egy esélyt igazán adhattatok volna neki! A testvéretek!

- Nekünk ugyan nem!

- Elég legyen már a vitából! - állt fel Bill - Ünnepelni jöttünk, vagy veszekedni? - Erre senki nem válaszolt, ám az ikrek tudták, ezt nem úszták meg ilyen olcsón, lesz még folytatása az ügynek.

Hamarosan megérkezett a druida egy halk pukkanás kíséretében. Hófehér, hosszú haja, szakálla és talárja az összes angol meghívottat Dumbledore-ra emlékeztette, többen el is morzsoltak egy-egy könnycseppet a szemük sarkában. Egyedül Harry ült megkeményedett arcvonásokkal, semmi jelét nem adva, hogy hatással lett volna rá az aggastyán megjelenése. Minden erejével azon volt, hogy a belül dúló viharból senki ne lásson semmit. Jobb nekik, ha mosolyogni látják őt. Az öreg pap hamarosan elkezdte az esketést. A szertartás úgy fél órás volt, s a fekete hajú fiúnak életre szóló élményt jelentett. Dursleyék soha egyetlen rokonuk vagy ismerősük esküvőjére sem vitték el, így még életében nem tapasztalt ilyet, csupán a mugli filmekben látott egyet-kettőt.

Egyszerűsége ellenére sokkal meghittebbnek, ember közelibbnek hatott, első percétől az utolsóig. A házastársi eskü elmondása közben a druida pálcáját az összefonódó kezekre tette, hegyéből pedig mintha lángvörös szálak indultak volna ki, összekötve a két fiatalt.

Mikor az ifjú pár a kézfogó betetőzéséül csókkal pecsételte meg a frigyet, végre elkezdődhetett a kötetlen mulatozás. A talpalávalót az ikrek szolgáltatták, akik anyjuk heves tiltakozása ellenére még egy kis tűzijátékot is rendeztek, miután besötétedett. Ron és Hermione boldogan, önfeledten ropták, Harry viszont csak ült az asztalnál és vajsört vagy töklevet kortyolgatott, közben a világ dolgain tűnődött. Arra eszmélt, hogy egy puha, bársonyos kéz kulcsolódik az övére.

- Miért gubbasztasz itt egymagadban, ahelyett, hogy te is táncolnál, Harry?

- Nincs kedvem - felelte a fiú lakonikusan.

- Tudom, hogy mi bánt. De most mindenki boldog és felszabadult, legalább ezen az egy estén még, hisz ki tudja, összegyűlhetünk-e még így valaha.

- Épp ez az. Én így nem tudom jól érezni magam.

- Gyere velem, táncoljunk egyet! - A fiú a fejét rázta. Ginnyt egy pillanatra megbabonázta a két csillogó smaragd, aztán magához tért. - Csak egy tánc, aztán visszaülhetsz! Kérlek! - Harrynek nem volt szíve nemet mondani.

- Rendben. - A lány rögtön felrántotta, és a tánctér közepére húzta, miközben észrevétlenül intett egyet az ikreknek. Azok a gyors számokról egyből lassabbakra váltottak, a két fiatal pedig dalról dalra egyre közelebb került egymáshoz. Arcukat már alig néhány centiméter választotta el egymástól, mikor Harry elhúzta a fejét.

- Sajnálom, Ginny, de nem szabad. Hidd el, én is szeretném, de... jobb lesz így mindkettőnknek! - mondta zavartan, és elrohant. Fejét lehajtotta, hogy ne lássák a könnyeit, úgy szaladt befelé a házba. Az épület túlsó oldala felé tartott, hogy ott, az ünneplő sokaságtól távol sírja ki magát és rendezze érzéseit, mielőtt visszatérne a társaságba.

A konyha ablakából azonban észrevette, hogy egy fekete csuklyás alak lopakodik az udvaron. Gondolkodás nélkül előhúzta a pálcáját, s észrevétlenül kimászott a nyitott ablakon. Senkit sem akart megzavarni a mulatozásban, nem hívott hát segítséget. Az idegen kimérten az ünneplők felé osont, pálcája a kezében volt. Harry egy hangtalan lefegyverzést küldött felé, mire a másik varázsló pálcája messze szállt. Amaz rögtön észrevette a fiút, s gyorsan beugrott egy bokor mögé. Épp jókor, mert egy kábító átok suhant el épp ott, ahol egy pillanattal előbb még a feje volt. Harry őrült dühvel, mindenféle óvatosságot mellőzve rontott keresztül az idegen fedezékén. A másik megpróbált elmenekülni, de megbotlott egy kiálló gyökérben, és elesett. Harry pálcája villant egyet, mire az álarc és a csuklya lerepült az idegen fejéről, talárjának ujja pedig könyékig felgyűrődött, szabaddá téve a bal karján feketéllő Sötét Jegyet. A halálfaló közben lassan, kimérten felkönyökölt, s a fiú felé fordult, majd a csak rá jellemző, gúnyos hangon megszólalt:

- Na mi van, Potter? Csak nem meg akarsz ölni?

Következő fejezet