Piton óvatosan lefektette a nőt az előzőleg átalakított kanapéra, és megvizsgálta pár bűbájjal. Az eredmény: jópár crutiatus, és legalább ugyanennyi zúzódás nyoma. Szerencsére belső sérülésre, vagy méregre nem talált semmit. Csak nagyon kimerült. Egy pálcaintéssel betakarta, majd a fürdőszobája felé vette az irányt, közben végig azon gondolkodott, hogy miket tegyen el nem látható helyre a nappalijából. Sóhajtva vette tudomásul, hogy mindent. Beállt a zuhany alá, és folyatta magára a forró vizet. Úgy érezte, hosszú volt a mai nap, különösen idegesítő volt Potter és bandája, és még ez is a nyakába szakadt. Mi vagyok én, szárazdajka?! Robbant ki belőle a gondolat. Ez nem az ő napja. De még mielőtt teljesen felrobbant volna, józan eszének utolsó maradékával elzárta a meleg vizet, és folyatta a hideget. Ettől nagyjából megnyugodott. Végezvén a zuhanyzással, a hálószobájába menet vetett egy pillantást a békésen alvó nőre. Eszébe jutott néhány figyelő bűbáj, amit rábocsátott, ha valami baja lenne kényszerű vendégének. Elégedetten ment aludni.

Másfél nappal később Perselus Piton a lakosztályába tartott. A változatosság kedvéért most a harmadéves hugrabug-hollóhát csoport borította ki, valamelyik Down-kórosnak eszébe jutott felrobbantani egy üstöt. Sajnos csak enyhe elégtételt szolgált számára a harminc-harminc pont levonás és az illetékesek megbüntetése, ezért útközben folyamatosan magában dühöngött. Nem vágyott másra, mint egy forró zuhanyra, és kedvenc könyvének fellapozására. De belépve ehelyett…

- Maga mi a fenét csinál?! – ordított Piton teli torokból, részben kiadva a felgyülemlett feszültséget.

Az ordítás érthető volt, bár indokolatlan, mivel a kérdéses személy a bájitaltanár kedvenc foteljében ült összekuporodva, fürdőköntösben, és olvasott. A meglehetősen ingerült kérdésre persze felnézett a könyvből, amit kezében tartott, majd szemrehányóan megjegyezte:

- Így kell bánni a vendéggel? – Egy mozdulattal becsapta a regényt, és fölkelt a fotelból, közben le nem vette szemét házigazdájáról.

- Igen, ha az nem vendégként viselkedik. – Közölte pár decibellel lejjebb Piton.

A nő felhúzta egyik szemöldökét.

- Maga nem viselkedett rendes vendéglátóként. – Se tiszta ruha, se egy üzenet, ha már nincs itt…

- Örüljön, hogy megúszta, maga hülye liba!

- Mit?

- Hogy ott dögöljön meg a Sötét Nagyúr pincéjében. – Fonta keresztbe karjait maga előtt Piton.

A nő elgondolkodva érintette meg egyik ujjával az ajkát, és körözni kezdett. Szemöldökét összevonta, majd öt kör után megállt.

- Maga mentett meg? – Végignézett a férfin – Hát, nem úgy néz ki, mint valami hős. – Biggyesztette le ajkát.

- Megnyugodhat, nem én voltam a lovag, hanem a Minisztérium aurorjai. Érti?

- Persze, hogy értem, nem vagyok hülye. – Fortyant fel.

- Nekem nem úgy tűnik… - Húzta gúnyos mosolyra száját Piton.

- Mert vak, mint egy radar nélküli denevér! – A sértés éles volt, de nem volt elég hatásos, mert a végét enyhén elnyomta egy panaszos gyomorhang. A nő meglepve tekintett a zaj forrására, majd olyan arckifejezéssel, mint aki megfejtette a legnagyobb rejtélyt, átszellemülten megjegyezte, mellékesen csak úgy, magának – Megvan, miért vagyok ingerült. Már nem ettem, mióta is? – Nézett kérdőn a férfira.

- Közel két napig volt eszméletlen. – Visszatért fagyos stílusához.

- Aha. – Pillanatnyi csend után hozzátette: - Van kaja?

Piton sóhajtott.

- Van – mondta lemondóan, és a kandallóhoz lépett. A párkányról levett egy edényt, majd abból felmarkolt egy adag port, és a parázsba szórta. Zöldes színű lángok csaptak fel, majd a lány legnagyobb megrökönyödésére, beledugta fejét a tűzbe. Valakivel beszélt, majd visszahúzta.

- Remélem, elnyeri tetszését a menü. És ha most megbocsát, elvonulnék zuhanyozni. Ne lepődjön meg, ha az étel az asztalon előtűnik, szinte a semmiből. – Azzal eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött.

A lány idővel vízcsobogást hallott, majd lehiggadva visszaült a fotelba, és folytatta a megkezdett könyvet. Most még nem akart a történteken gondolkodni, ráér vacsora után, teli gyomorral könnyebb, legalább nem lesz olyan ingerült.

Következő fejezet